brown concrete building during daytime

A kormány tájékoztatása szerint a fennmaradó COVID-19-korlátozások nagy része márciusra fel lesz olvdva, amibe beletartozik az is, hogy az éttermek és bárok nem kötelezhetőek bezárni vállalkozásaikat éjfél után, illetve az éjszakai klubok is újra megnyithatnak.

Karl Nehammer kancellár elmondása alapján ezeket a lépéseket megfelelő odafigyeléssel hozták meg, hiszen a napi új fertőzések egyre kevesebbek, a kórházi körülmények megfelelőek az ellátáshoz – az ő szavaival élve „a helyzet kezelhető” -, illetve a legutóbbi hullámban megjelent Omicron bár rendkívül fertőző, kevesebb súlyos esetet okoz. A korlátozások enyhítése, mivel az Omicron enyhébbnek bizonyul, további kételyeket szül az állampolgárok körében azzal kapcsolatban, hogy a kormány végrehajtja-e a nemrégiben elfogadott törvényt, amely kötelezővé tenné a COVID-19 elleni védőoltást mindenki számára.

Az oltatlanok is visszatérhetnek az éttermekbe

A kormány a közelmúltban jelentette be csupán, hogy az oltatlanok visszatérhetnek az éttermekbe és a nem létfontosságú boltokba, amennyiben negatív teszttel rendelkeznek. Nehammer elmondta, hogy már erre sem lesz szükség: „Március 5-én feloldják az embereket annyira terhelő korlátozások nagy részét” – jelentette ki a sajtótájékoztatón.

Ausztria kilenc tartománya dönti el, hogy fenntartja-e a szövetségi kormány által bevezetettnél szigorúbb korlátozásokat, amit a főváros, Bécs általában meg is tett. Bécs nem engedte, hogy az oltatlanok visszatérjenek az éttermekbe.

Wolfgang Mueckstein egészségügyi miniszter elmondása alapján az Ausztriába való beutazás általános követelménye is enyhül, elég lesz egy közelmúltban leadott negatív teszt is.

Az oltási mandátumról az egészségügyi és alkotmányjogi szakértőkből álló bizottság, amely annak alkalmasságát vizsgálja, március 15-e előtt jelentést tesz a kormánynak – mondta Nehammer, és azt javasolja, hogy az intézkedést még a bírságok kiszabása előtt meg lehetne szüntetni.