A mai gyerekek, már az egészen fiatalok is, szinte elválaszthatatlanok a televíziótól, az internettől és az okoseszközöktől. Idejük nagy részét négy fal között töltik, és ez néha a szülők hibája. Ennek azonban nem kellene így lennie, mindenkinek szüksége van mozgásra, friss levegőre. Íme néhány érv ezek mellett.
Stresszoldás, szellemi felfrissülés
Nem véletlenül részesítik előnyben az egészségügyi intézményekben a zöld színt. Nyugtató hatását már régóta ismerik, emellett pedig pihentető is. Ha mindehhez a természet csendje, vagyis a madárcsicsergés, esetleg patakcsobogás társul, máris sokat tettünk a gyerekek lelki felfrissüléséért. Vagy ha sikerül őket a kertbe kicsábítani egy kis közös munkára, az is kiváló stresszlevezető.
Fizikális hatások
A szabad levegő általában jó étvágyat csinál, de a szabadban mozgó gyerek kevésbé vágyik az édességekre. Ha egészen kis koruktól fogva saját kezükkel szedhetik a zöldségeket, gyümölcsöket a kertben vagy az erdőben, később is nagyobb kedvvel fogyasztják majd azokat. Akik több időt töltenek kint, mint bent a monitor vagy képernyő előtt ülve, később kevésbé fognak látásproblémákkal küszködni.
A gyerekek kihasználják a szabad tér adta lehetőségeket: rohangálnak, kergetőznek, bújócskáznak, fára másznak. A mozgás levezeti a feszültségüket, és segít megelőzni az elhízást, lustaságot. Jól felöltözve akár télen is ki lehet menni mozogni, nemcsak nyáron. Ha az összes évszak sajátosságait megtapasztalják, a szervezetük hozzászokik a különböző kihívásokhoz, és később sokkal ellenállóbb lesz a betegségekkel szemben.
Javuló szociális készségek
Amikor a gyerekek a szabadban vannak, előre gyártott játékok helyett sokszor saját játékokat találnak ki, ehhez felhasználják a kint található eszközöket. Csapatmunkában dolgoznak, ahol mindenki kiélheti a kreativitását. Maguktól is észreveszik a természet változásait, de egymásnak is megmutathatják azokat.
Ha azt akarjuk, hogy gyermekünk boldog, kiegyensúlyozott, ügyes legyen, vigyük ki vagy engedjük ki minél többet a friss levegőre. Ráadásul ha a Nap is süt, még a D vitamin szükségeltét sem kell cseppekkel vagy tablettával pótolnunk.