Mindennapok
-
2022 márciusára készül el az ország legnagyobb almatermesztési létesítménye
Jövő márciusra fejeződik be az ország legnagyobb almatermesztési létesítményének építése Újfehértón – mondta az agrárminiszter a 9,6 milliárd forint értékű beruházás bokrétaavató ünnepségén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban szombaton. Nagy István kifejtette, az almatermesztésre alapozó kutató, szaktanácsadó és posztharveszt logisztikai központ tároló-, válogató és csomagoló infrastruktúrával is rendelkezik majd, 9 ezer tonnás befogadóképessége mellett összesen mintegy 20 ezer tonna étkezési és ipari alma, illetve más gyümölcsök értékesítésére lesz képes. Már elvégezték az épület alapozását, a szerkezet építését és a burkolást A februárban elkezdett munkálatok során elvégezték az épületek alapozását, a szerkezet építését és a külső burkolást, illetve lezárult a válogató-csomagoló technológia beszerzése – tette hozzá a tárcavezető. A miniszter szavai szerint…
-
Augusztusban tovább gyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése
Augusztusban már negyedik hónapja gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése, a júliusi 21,3 százalékról 24,1 százalékra emelkedett a drágulás mértéke. Az emelkedést a növényi termékek húzták, az átlagos árszintjük 32,7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, ami 4,9 százalékponttal több a júliusinál. Az élő állatok és állati termékek átlagos éves áremelkedése az előző havi 9,1 százalékosról 7,9 százalékosra szelídült. A gabonafélék is drágábbak lettek A gabonafélék felvásárlási ára 40,3 százalékkal volt magasabb a tavaly augusztusinál: a búza 30,5 százalékkal lett drágább a tavaly augusztusinál, míg az előző hónapban csak 21,2 százalékos volt az éves áremelkedés. A kukorica 50,4 százalékkal került többe, ami 10,3 százalékpontos ugrást mutat a júliusi szinthez…
-
Két dolog, ami csak a nagykonyhákban található meg
A nagykonyhák sokkal nagyobb mennyiségben készítik az ételt, mint az otthonainkban tesszük, ami nem is csoda, hiszen minden nap emberek százainak, ezreinek ellátásáráról gondoskodnak. Nem menne azonban a munka olyan speciális gépek és berendezések nélkül, mely a hétköznapi emberek számára akár teljesen ismeretlenek lehetnek, ezeken a helyeken viszont komoly létjogosultságuk van. Ezek között az egyik a nagykonyhai mosogatógép, ami sokkal többet tud, mint az otthoni, apró mosogatógépek, de akár a rozsdamentes asztalokat is megemlíthetjük, mivel ezekkel sem találkozni az otthonokban. Miért van szükség rozsdamentes asztalra? A nagykonyhai rozsdamentes asztal elengedhetetlen, ha az ételek előkészítéséről van szó. Nélküle nem működne a zöldségek megpucolása, a húsárú feldarabolása, de a cukrászok is ilyen…
-
A teljes kiőrlésű lisztek előnyei és hátrányai
Ha egyszer rászántuk magunkat, hogy elkötelezett hívei leszünk az egészséges étkezésnek, jobb tisztában lenni néhány alapszabállyal, ami a teljes kiőrlésű liszteket illeti. Fehér liszt? Vagy teljes kiőrlésű Ha összehasonlítjuk a kettőt, egyértelmű, melyik lesz a győztes. Míg a fehér liszt hántolt búzamagból készül, vagyis csak a mag belsejét hasznosítják, addig a teljes kiőrlésűben benne van a héj (a korpa), a mag belseje és a csíra is. Mivel ezek a részek különböző koncentrációban tartalmaznak értékes összetevőket (rost, fehérje, keményítő, ásványi anyagok, vitaminok), így egyértelmű, hogy sokkal egészségesebb, ha mindenből jut a szervezetünkbe. Ráadásul a rostok számunkra emészthetetlen szénhidrátok, így eltelítenek, de plusz kalóriát nem jelentenek. Ezzel szemben a fehér liszttel készült…
-
A kecsketej jótékony hatásai
Magyarországon legtöbbször termelői piacokon találkozhatunk kecsketejjel, de egyes nagyobb élelmiszerbolt polcain is fellelhető a dobozos változata. Fogyasztása nem olyan elterjedt, mint a tehéntejé, és sokan ódzkodnak tőle a jellegzetes szaga miatt, pedig sok tekintetben értékesebb a tehéntejnél. Előnyei A kecsketej zsírtartalma körülbelül 4 g 100 grammonként. Bár ez viszonylag magas értéknek tűnik, a zsírcseppek kisebbek, így könnyebben emészthetőek a hasonló zsírtartalmú tehéntejben találhatóknál. Legmeghatározóbb fehérjéje a kazein, amely fontos táplálékforrás. Szénhidráttartalma 4,4 g/100 g, ennek nagy része laktóz, ezért sajnos a laktózérzékenyeknek nem megoldás, ha tehéntej helyett kecsketejet isznak. Proteintartalma jelentős, és alapvető aminosavakat tartalmaz. Vitamintartalma főleg a kecskék táplálásától függ, de fajtánként, területenként és országonként is mutat eltéréseket. B1…
-
A kuszkusz és a bulgur, mint népszerű köretek
Valószínűleg sokan találkoztak már a boltok polcain a címben szereplő két élelmiszerrel. Küllemükben két hasonló alapanyagról van szó, ráadásul mindkettő ugyanúgy búzából készül, de a két élelmiszer valójában nagyon különbözik egymástól. A kuszkusz és a bulgur különbségei A kuszkusz legtöbbször durumbúzadarából, hagyományosan kézzel készített berber eredetű étel, amely mára az egész világon népszerűvé vált. A nagy keresletre való tekintettel manapság már géppel készítik, az alapanyaga pedig lehet a búzán kívül zab, árpa vagy kukorica is. Legtöbb esetben elő is gőzölik és megszárítják, így elég forró vízzel leönteni, pár percig állni hagyni, és máris fogyasztható. A bulgur minden értékes búzaösszetevőt tartalmaz, hiszen a hántolt búzaszemeket áztatják, hogy a csíra aktivizálódjon, előfőzik…
-
Búzaliszt-helyettesítők fogyókúra esetén
Bár a fehér kenyeret nagyon sokan kedvelik, mára egyre többen hívei az egészségtudatos étkezésnek, és ezért inkább más lisztekből készült pékárukat részesítenek előnyben. Habár a teljes kiőrlésű búzaliszt is jobb választás, mint a fehérliszt, hiszen tartalmazza az értékes csírát és a maghéjat, azért találunk ennél jobbat is, ha fogyni szeretnénk. Glutént tartalmazó lisztek A tönkölybúza lisztnek létezik fehér változata is, de ha fogyni szeretnénk, érdemes a teljes kiőrlésűt választani. Fehérje-, vitamin- és aminosav-tartalma magas. Glikémiás indexe alacsonyabb, mint a búzáé, ezért lassabban szívódik fel, és a vércukor-szintet is lassabban emeli meg, így később leszünk éhesek. Kedvező hatásai miatt mértékkel a cukorbetegek és diétázók étrendjébe is beilleszthető. A rozsliszt alacsony sikértartalma…
-
Cukorhelyettesítő élelmiszerek
Ha valaki eldöntötte, hogy száműzi étrendjéből a finomított cukrokat, manapság már sokféle lehetőség közül válogathat. Persze nem mindegy, hogy önszántunkból tesszük ezt, vagy éppen orvosi javaslatra, mert nem minden esetben használható bármi. Íme néhány alternatíva. Méz Azoknak fele meg a méz, akik nem azért váltanak, mert fogyni akarnak, vagy éppen a cukorbetegek. Vitaminokból viszonylag kevés van benne, de kárpótol minket jelentős mennyiségű ásványianyag- és nyomelem tartalma, mint például a vas, kálium, cink, magnézium. Ezen kívül magas az aminosav-tartalma is. Ha magas hőfokra melegítjük, a jótékony enzimek lebomlanak, így érdemes inkább melegítés nélkül fogyasztani. Juharszirup Ha már szó esett a mézről, említsük meg a juharszirupot is. Nálunk általában a nagyobb üzletekben…
-
Mennyi időt legyünk télen a szabadban?
A nyári mozgás a legtöbb embernek nem okoz gondot, szinte mindenki szívesen tölti kint a szabadidejét a kertben vagy a természetben. Télen azonban kicsit változik a helyzet, a szervezetünk ellustul, ha hagyjuk. Nézzük, milyen előnyei vannak, ha télen is erőt veszünk magunkon, és kimegyünk a szabadba. A téli testmozgás előnyei A hidegben szervezetünk több energiát éget el, tüdőnk kapacitását jobban kihasználjuk, így erősítjük immunrendszerünket. A heti rendszeres, de csak közepes intenzitású mozgás a legjobb választás. Egy-egy nagyobb séta kifejezetten jót tesz a felső légúti megbetegedések megelőzésében. Nagyon sok embert érint a napfényhiányos időszakban a depresszió. Rövidebbek a nappalok, ráadásul a környezetünk is elszürkül, megszűnik a tavaszi-nyári-őszi színessége. Ráadásul a szervezetünk…