Mindennapok
-
Minden, amit a családállításról tudni érdemes
Akár párkapcsolati, akár mentális egészségügyi problémákkal, vagy a folyamatos stressz egyéb formájával küzdünk, egyáltalán nem szégyen segítséget kérni egy mentálhigiénés szakembertől. A terápiáknak pedig igazán széles választéka áll a rendelkezésre, amelyek közül az egyik leghatékonyabb talán a családállítás. Ez a módszer a nem megfelelően működő családi dinamikák feltárásával nyújthat betekintést a szorongás gyökerébe. A családi konstellációs terápia története Ennek a terápiának a kidolgozása korunk egyik legkiemelkedőbb pszichoterapeutájának, Bert Hellingernek a nevéhez fűződik, aki közel 16 éven át dolgozott együtt zulu törzsekkel. Ebben az időszakban lett figyelmes az ősök tiszteletének jelentőségére és a gyógyító erejére. Majd ezután visszatért Európába, és a csoportdinamika, a Janov-féle primérterápia, a tranzakció-analízis valamint a különböző hipnoterápiás…
-
A barber székben nem csak a test, a lélek is megújul
A férfiak évezredek óta szívesen járnak borbélyhoz. Bár manapság a trendibb barber shop kifejezést használjuk a férfi fodrászatokra, az élmény és a szolgáltatások különleges mivolta mit sem változott. Akik rendszeresen megfordulnak barbernél, mind azt mondják, hogy a bőr és szőrápoláshoz használt krémek pihentető illata, a hozzáértő kezek rutinossága és a magas színvonalú kiszolgálás miatt válnak visszatérő vendéggé. A professzionális hajvágáson kívül a szalonokban dolgozó szakemberek értenek a precíz szemöldök vágáshoz, előnyös szakáll formát alakítanak ki a férfi arcon és stílus tanácsot adnak, ha a vendég nem tudja, mivel hozhatja ki a legtöbbet abból, amit a természettől kapott. Az egyhetes borosta irritáló, viszkető érzését szinte minden férfi ismeri, a forró törölközős…
-
Miért van szükség babzsák fotelekre az irodában?
Napjainkban az irodai környezet a kreativitás és az ötletek előcsalogatását, valamint az egyenlőség szellemének teljes elfogadását jelenti. Ezért az irodai helyiségek tervezése során fontos ügyelni arra, hogy az iroda hangulata teljes mértékben átvegye ezeket a tényezőket, és mindeközben megőrizze az integritását. Ez számunkra, akik korábban csak szabványos, fából készült asztalokkal és székekkel felszerelt helyiségeben dolgoztunk, igazi kihívást jelenthet, de a jó hír az, hogy egyáltalán nem megvalósítatlan. Néhány egyszerű babzsák fotel használata például igazán hívogató teret eredményezhet. Felszabadítja a kreatív energiákat Mindannyiunk szereti magát olyan alkalmazottakkal és munkatársakkal körülvenni, akik fantáziadúsak, és folyamatosan hatékony módszereket keresnek a feladataik teljesítésére. A kreatív munkavégzés viszont egy olyan biztonságos helyet igényel, ahol a…
-
Telefontokból sosem elég: íme a bizonyíték
Létezik egy felmérés, amely szerint mindenki legalább egyszer az életében leejt, összetör, vízbe ejt és ezzel tönkreteszi egy telefont. Ezek a sok szempontból hasznos, ám törékeny eszközök nagyon érzékenyek a sérülésekre. A baleset nem jelenti be magát előre, könnyen kicsúszhat a kezünkből a telefon egy óvatlan mozdulat során. Megfelelő mobiltokkal azonban kivédhetők a hétköznapi szerencsétlenségek. Ahogy minden hasonló eszköz, a Xiaomi Redmi 10C tok és a Xiaomi 12 tok elsődleges feladata, hogy megóvja a készüléket a karcolásoktól, mechanikai sérülésektől. Általános használat mellett is rengeteg veszély leselkedik a telefonunkra. Ráadásul mindegy, hogy iskolás diák, sokat utazó üzletember, kisgyermeket nevelő anyuka, dolgozó férj vagy elszánt sportolóként éljük az életünket, a mobil szinte…
-
Igazán élvezetes a kertészkedés, ha van hozzá megfelelő gépünk
A kertészkedés igazán élvezetes hobbi, mely az évek során többé is válhat. Ha rászánjuk a megfelelő időt és energiát, akkor gondoskodhatunk a család zöldség- és gyümölcsellátásáról, vagy egy pihentető közeget építhetünk fel. De profikká csak akkor válhatunk, ha a megfelelő gépeket is beszerezzük, nélkülük ugyanis rendkívül fárasztó és nehéz a legtöbb munkafolyamat. Ebben a cikkben olyan gépeket szedtünk össze, melyek minden ház körül elkelnek. A legjobb kerti gépek és szerszámok A fűnyíró alapeszköz, mely szinte egész évben használatban van. Kis gyakorlással ráadásul azt is megtanulhatjuk, hogyan nyírhatunk csíkozott vagy négyzetrácsos gyepet, mely egy extra esztétikai értéket is hozzáad a dologhoz. Az elektromos fűnyírók olcsóbbak, de az áramkábelre mindig vigyázni kell.…
-
Hogyan erősítheti a párkapcsolati tanácsadás a kapcsolatokat?
“Párkapcsolatban élni nehéz” – ez a mondás ugyan mára már kissé klisésnek hangzik, de van benne némi igazság. Még akkor is, ha két ember nagyon jól kijön egymással, a stressz és a mindennapi élet olyan konfliktusokat szülhet, amelyeket komplikáltnak vagy akár lehetetlennek tűnik megoldani. A párkapcsolati tanácsadás azonban segíthet ezekben a nehéz helyzetekben túllendülni a problémákon, és úgy összességében jobb partnerekké válni. Mi az a párkapcsolati tanácsadás? Röviden, a párkapcsolati tanácsadás egy professzionális tanácsadó, pszichológus vagy terapeuta közreműködésével zajló foglalkozás, és elsősorban arra irányul, hogy segítsen egy párnak megoldani azokat a problémákat, amelyek szorongást vagy távolságtartást okoznak közöttük. Bár sokszor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez főként a romantikus kapcsolatokra…
-
Miről szól az OnlyFans?
Ma már egyre többet bukkan fel a beszélgetésekben az OnlyFans kifejezés, amiről azért még nem mindenki hallott, nem mindenki ismeri ezt a kifejezést, holott már 2016-ban létre jött. Tükörfordításban azt mondhatnánk, hogy azt jelenti, „csak rajongók”. A magyar OnlyFans bemutató itt érhető el! Itt pedig azonnal regisztrálhatsz egy OnlyFans fiókot! Ennél azért ez többet jelent, ez tulajdonképpen egy olyan különleges platform, ahol a felhasználók különféle csomagokra fizethetnek elő bizonyos exkluzív tartalmakért, amelyek lehetnek fényképek, videók, akár élő közvetítések is. A tartalom mindig nagyon változatos, gyakran szexuális tartalmú. Az OnlyFans indulása A létrehozója, Tim Stokely kb. 4,2 millió forint értékű hitelt kapott ahhoz, hogy ezt a vállalkozást létre tudja hozni. Ez…
-
Kertészkedjünk okosan!
Van, aki csak hobbiból, időtöltésként kertészkedik, mert ez egy nagyon jó szabadidős tevékenység. Ne csak passzióból kertészkedjünk, mert ennek a szenvedélynek számos pozitív hatása van. A kertészkedés előnyei Vannak, akik a természetszeretetüket élik ki ezen a módon, vagy a környezetüket szeretnék rendezettebbnek látni. Mások próbálnak önellátásra berendezkedni. Részben spórolásból, részben pedig azért, mert fontosnak tartják, hogy a család asztalára egészséges zöldség és gyümölcs kerülhessen. Egyes kutatások rávilágítottak arra, hogy kertészkedéssel elég sok kalóriát égethetünk el, izmosodunk, közben mérséklődik a vérnyomásunk, kisimulnak az idegpályák, a stresszhormon szintje kimutathatóan csökken, a D vitamin hatására erősödnek a csontjaink. Összességében ezek a jótékony hatások növelik az élettartamot. Az idős emberekre különösen nyugtatóan hat. Ha…
-
Minek köszönhető a vízzel tisztítható kanapék népszerűsége?
Ha épp most ment tönkre az ülőgarnitúránk, akkor nincs más hátra, vásárolni kell egy újat. Kanapé vásárlás előtt érdemes átgondolni, hogy milyen legyen az új ülőgarnitúra, sarokgarnitúra, amit szeretnénk megvenni. Legyen olyan, mint a régi? Vagy legyen teljesen más? Érdemes másmilyent választani, mint az előző volt, hogy egy kicsit ezzel is feldobjuk, megújítsuk otthonunkat. Típus kiválasztása Ma már igen nagy a kanapék választéka, csak jól körül kell nézni a piacon. Választhatunk a 3 személyes kanapék közül is. Ezek azért praktikusak, mert ez az úgy nevezett középméret. Nem túl kicsi, nem kell rajta szorongani, de nem is olyan nagy, hogy túlságosan sok helyet foglaljon el. Minta, szövet kiválasztása Sok lakásban azt…