Menü Keresés

Ugye, várta már? Itt az új Magyar Konyha!

Legújabb számunkban bemutatjuk a Romengo és a Cigány Hangok WOMEX-életműdíjas énekesnőjét, Lakatos Mónikát, az egyik legjobbnak tartott magyar cukrászt, Mihályi Lászlót. Megszólaltatunk olyan borászokat, akik a természetközeli bortermelés megszállottjai. Szó lesz még tokaszalonnáról, az ötödik alapízről, az umamiról, Ficsor Árpád dunaharaszti tehénsajtjairól. Lesznek sütőtökös ételek, farsangi falatkák, ropogós leveles tészták és napirendre kerül a megunhatatlan rántotthús is.

Amitől a szellem is jóllakik

„Öreg fazékban fő a legjobb leves.” (Népi bölcsesség)

„ADJON AZ ISTEN MINDEN JÓT: bort, pecsenyét, olcsó sót!” Mi mást kívánhatnék az új esztendőben? Békét és egészséget. Azt mondják, nincs még egy nyelv a világon, amelynek annyi kifejezése lenne az étkezés árnyalataira mint a magyarnak. Nálunk az étkezés kultusza még a szerelem jelentőségét is felülmúlja. A magyar „felfalja” szemével az asszonyt, a töltött paprikát éppúgy „megkívánja”, mint a töltött galambot.

Szavaink tükrözik gyomrunk lelkiállapotát. Akinek farkasétvágya van, az mindent belapátol válogatás nélkül. Az ilyen bendő elvermeli az ennivalót, gazdája behajigálja füle mögé a jó falatokat: fal két pofára. A falánk embert a régiek nem véletlenül nevezték belesnek. A bélés pocakot jelentett, nyilván innen ered bélpoklos szavunk is. Az ilyen has habzsol, nyeli az ételt, mint kacsa a nokedlit, s mikor végre jóllakik, a füle is ketté áll. Egészen másként viselkedik a finnyás vendég. Ő csak eszeget, csipeget, forgatja a szájában a falatot, harap egy keveset.



A nyelv persze nemcsak az étel fajtáira, hanem az evés módozataira is utal. Kifejezi az életkort, a társadalmi helyzetet is. A csecsemő papizik, a kisgyerek hamizik, az öregember mammog, a vénasszony nyammog. Csokonai idejében a kosztos diák kosztolt, ma halózik, tápol, bepikköl. A zabagép zabbant, a kajás kajol, a neveletlen csámcsog és lefetyel. A tévénéző nassol, csemegézik, rágicsál. Ma már kevesen falatoznak jóízűen, hiszen ahhoz bicska kellene, szalonna, kenyér, vöröshagyma (és főként idő!).

Nem divat a lakmározás sem, és alig akad vendég, aki azért tér be egy vendéglőbe, hogy ott „az ebédjét elköltse ”. Pedig ma is élnek közöttünk sokan, akiknek keserű a falat, s olyanok is, akiknek nincs betevő falatjuk sem. A korgó gyomornak pedig – régi tapasztalat – nincs füle.

Ha rajtunk áll, itt senki nem marad éhen!
Legfrissebb számunkban félszáz harapni- és olvasnivalót kínálunk.

Lesznek ravasz sütőtökös ételek, édesek, gesztenyeízűek, spenótos-kecskesajtos-sonkás kenyérlángos, exkluzív farsangi falatkák, kívül ropogós, belül könnyű leveles tészták!



Négy híres séf négy rántotthús-változatot is bemutat, bizonyítván, hogy a bundás hús megunhatatlan klasszikusunk maradt, nemhiába úszott vasárnaponként évtizedekig zsírszagban az ország. Amely egyébként Trianon óta rántott hús alakú. Az idők azonban változnak, napjainkban Bíró Lajos a papszeletre, Jahni László a denevérnek becézett sertéscombra, Ruprecht László a mangalicatarjára, Pesti István a tonkacu stílusú kabátos húsra esküszik: egyik jobb mint a másik.



És hogy a szellem is jóllakjék (ahogy állandóan ígérjük), bemutatjuk a Romengo és a Cigány Hangok WOMEX-életműdíjas énekesnőjét, Lakatos Mónikát, aki főzni éppúgy szeret, mint zenélni.

Tetszik a címlapi desszertünk? Ismerje meg még jobban Mihályi László váci cukrászt, az ország egyik legjobbját!

Festünk egy gasztroportrét az egri remetéről, Gárdonyi Gézáról, és megszólaltatunk olyan borászokat, akik a természetközeli bortermelés megszállottjai.

Aztán szó lesz még érlelt olasz tokaszalonnáról, az ötödik alapízről, az umamiról, Ficsor Árpád dunaharaszti tehénsajtjairól.

Hogy ne maradjunk savanyúság nélkül, teszteltünk csemege uborkákat is, nem kis tanulsággal.



És ha már nyelvészkedéssel kezdtem, hadd fejezzem be azzal is. Azt mondják, minden népnek arra a dologra van a legtöbb szava, amit a leggyakrabban művel. A görögöknek a hajózással kapcsolatos teendők kifejezésére, a rómaiaknak a gyilkolás módozataira. Hát nekünk az evésre-ivásra. Gondolta a fene!

Vinkó József, főszerkesztő

Hozzászólás a cikkhez