Menü Keresés

A legjobb gasztrohelyek halimádóknak

Amikor a budapesti polgár a rakpart felől kinéz a Dunára, mindig csodálkozik a pecásokon, akik rendületlenül állnak a vízparton, tartják botjaikat és várják a kapást. Nehéz elhinni, hogy a nagyváros közepén, a szennyezettnek hitt vízből kifoghatók olyan halak, amelyek emberi fogyasztásra alkalmasak. A legtöbben csak legyintenek, és besorolják a látványt a naponta tapasztalt többi érthetetlen jelenség közé.

Az említett horgászokéhoz hasonló elszántság kell ma még ahhoz is, hogy elfogadható halas éttermet találjon valaki Budapesten – szinte reménytelen a vállalkozás, mint ahogy az ilyen jellegű konyhák üzemeltetése is rejt némi kockázatot. E lista összeállítása közben a szóba jöhető éttermek közül négy is megszűnt, ami nem túl jó előjel. Mégis, egy olyan országban, amely Európa sereghajtói között van az egy főre eső halfogyasztásban, küldetésünknek éreztük, hogy ezzel a listával bővítsük kiadványunkat. Becsüljük hát meg a halban utazó vendéglátósokat, és együnk több halat!

 

  • HALKAKAS HALBISZTRÓ (VII., Dohány utca 36.)

Egy marketinges lány a barátnőjével, meg egy földmérővel nyitott pár éve egy apró halbisztrót a Veres Pálné utcában. Elképzelésük az volt, hogy az étlapon csak magyar édesvízi halak szerepelnek. Azóta ugyan a harcsa, kárász, ponty mellett tokhal is van az étlapon, ám azt is itthon tenyésztik. A halfalatok között füstölt busa, pontyropogós, az elmaradhatatlan fish & chips és harcsagírosztál, valamint roston sült pisztráng, különféle haltálak. Elvitelre halburger és halgírosz. A napi ajánlatban feltűnik két klasszikus, a halászlé és a harcsapaprikás túrós csuszával. A hely annyira sikeres lett, hogy tevékenységüket decemberben a Dohány utca 36. szám alatt folytatják, a zsinagóga mellett.  

  • KESZEGSÜTŐ BUDAPEST (XIII., Váci út 6.)

A Keszegsütő (Csapó Péter), aki édesapjával horgászott a Tiszán, a gyerekkor ízeit akarja visszacsalogatni. A vidéki halászcsárdák atmoszféráját idéző étteremben frissen készül a haltepertő kovászolt kenyérrel, házi savanyúsággal. A törzsvendégek annyira kedvelik, hogy a pincérek már belépéskor kínálják. Ropogósra sült édesvízi (jobbára tenyésztett) halak, keszeg, süllő, harcsa, tiszai halászlé és egy kulimász nevű házi specialitás, ami majonézből, hagymából, uborkából készül. Tartanak disznóságokat is. Vidéken további négy üzletük üzemel.  

  • VÖRÖS HOMÁR HALBISZTRÓ (XII., Apor Vilmos tér 11–12. (Hegyvidék Bevásárlóközpont)

Halbisztró és halbolt a Hegyvidék Bevásárlóközpontban a MészárSteak és a Delizia ínyencbolt között. Kizárólag tengeri halak és herkenytűk, azokból azonban példátlan választék. Főként a hét közepétől, hiszen az áru kedden és csütörtök hajnalban érkezik. A pulton kapható halak, kagylók közül bármit elkészítenek a látványkonyhában. Szent Jakab-kagyló házában, pengekagyló, vongole és kékkagyló, előre főzött polip, tintahal, osztriga, hatféle rák, languszta, néha homár, branzino, ördöghal, lazacfélék. A napi ajánlatban többnyire szerepel halleves, fish & chips, hal- és ráknyársak. Érdemes megkóstolni a Seychelle-szigetekről származó szakács hibátlan curryszószát.

  • DOKK BÜFÉ – BUDAÖRSI HALPIAC (Budaörs, Törökbálinti utca 23.)

Palotás Péter budaörsi halpiaca (nagy- és kiskereskedése) hat éve fogalom a szakmában. Budaörs távolinak tűnik, ám a halkereskedés az autópályáról letérve percek alatt elérhető. A piac bejáratánál működő halbüfében Tischler Petra süti a halakat, tőle tanácsot is kérhetünk a tengeri halak és a herkentyűk készítésmódjának mikéntjéről. A halimádók itt mindent megtalálnak: lazac, tonhal, branzino, orata, kagylók, rákok, fejlábúak. A felszolgálás néha hanyag. A hangulat valóban kikötői, már csak a tenger hiányzik. 

  • HELLO HAL FISHBAR (IX., Ráday utca 5.)

Azt vallják, hogy amit a magyar konyha képes elkészíteni sertésből vagy csirkéből, az megsüthető, megfőzhető halból is. E tétel bizonyításaként az étteremben nemcsak hagyományos halételeket kínálnak, hanem bátran kísérleteznek is. Az étlapon olyan különlegességek szerepelnek, mint a süllőpofa, a töltött pisztrángtekercs, a pontyrózsa vagy a halkolbász. Hétköznap délben ebédmenü is várja a betérőket.

  • SHRIMPY STREET FOOD BAR (XVIII., Üllői út 507.)

Frissen nyilt halbisztró a világ végén – halimádók számára. A hely, mint a neve is mutatja, elsősorban garnélák árusításával és készítésével foglalkozik, ám az étlapon négyféle hallevest (két thai garnélalevest) is kínálnak, számtalan előételt (garnélanyárs, grillezett Szent Jakab-kagyló), számos halas, garnélás tésztaételt, roston sült tőkehalat, egészben sült makrélát, halburgereket és tortillákat, tréfásan azt is mondhatnánk, csak a desszertben nincs garnéla. Le a kalappal a vállalkozás előtt. A környéken házhoz szállítás, igyekvő kiszolgálás.

  • THE BIGFISH (VI., Andrássy út 44.)

„Budapest első tengeri bisztrója” - hirdette magát az étterem a nyitáskor. Palotás Péter (Budaörsi halpiac) az étterem egyik tulajdonosa és beszállítója. A kínálat ennek megfelelő. Hatalmas látványkonyha, a jégpultról a nyersen kiválasztott halakat és herkentyűket előttünk sütik meg, többnyire vaslapon. Viszonylag gazdag borválaszték. Mivel az étel frissen készül, jobb, ha 10-15 perces várakozásra felkészülünk. A kiszolgálás minősége hullámzó, mint a tenger. 

 

  • NEMO FISH & CHIPS & SALAD BAR (II., Lövőház utca 16.)

Édesvízi és tengeri halak grillezve és panírozva, különféle salátákkal vagy burgerbe, wrapbe töltve. Stabil választék, pörgős üzletmenet, állandó nyüzsgés, különösebb meglepetések nélkül. Házhoz szállítás a város belső területeire.

  • BUBBA’S DOWNTOWN (V., Papnövelde utca 10.)

A város legtöbbet költöző halas étteremlánca, aminek tükrében az „Angolna” név találóbb lenne. Klasszikus street food kínálat különféle módokon elkészített tengeri és édesvízi halakkal. A gasztronómiai csúcsdöntés helyett a halas ételek népszerűsítését tűzték ki célul a fiatalok számára vonzó környezetben, számukra is elérhető árszínvonalon – ezt pedig jó eredménnyel teszik.

  • STÉG HALSÜTÖDE (VII., Dob utca 16.)

Tiszai halak speciális büféje a bulinegyed közepén, közvetlenül a Gozsdu udvar szomszédságában. Ötféle halászlé, sült harcsa, süllő, keszeg, tiszai fish & chips, harcsagírosz. És ha ezzel még nem sikerülne ájulásig tömni a külföldi vendégeket, akkor levezetésképp köretnek lángost is lehet választani. 

(Réthly Ákos összeállítása)

Hozzászólás a cikkhez