Menü Keresés
Megtekintés a térképen Térkép bezárása
Termelők   »  Bor

Szentesi Pince

0 értékelés

Másfél évtizedes kísérletezés repítette a Borászok Borásza elismerésig Szentesi Józsefet, aki a minőségi pezsgőgyártás mellett 130 éve letűnt magyar fajtákat honosít meg újra Velencei-tó környéki szőlőjében.

"Régi könyveket vásároltam, amiben az akkori első osztályú fajtákat leírták. Valószínű, jó szakembereink lehettek már akkor is, hiszen akkor 360 ezer hektár szőlőnk volt. Viszont az, hogy régi fajtákat használok, ráadásul ennyit, megnehezíti a pontos szüreti időpont megválasztását. Ezt a könyvek nem tudják leírni, ehhez 30-40 év tapasztalata kell. De ha a szőlőben elérem a száz százalékot, akkor minden rendben lesz. A pincében javítani rajta már nem lehet, ezért is érzem otthon magam inkább a szőlőben" - mesélt az autenikus és természethű borokat készítő borász Szentesi József.

1948-ban született Budapesten. A Gundel étteremben tanult, majd a szolgáltatóiparban dolgozott. 2004-ben nyitotta meg az első magyar boréttermet, a budai Maligánt. 2009-ben eladta tulajdonrészét, azóta csak boraira, pezsgőire és a forgalmazással foglalkozó Kézműves Borok Házára koncentrál. 2013-ban megkapta a Borászok Borásza elismerést, mely díj különlegessége, hogy nem egy zsűri, hanem ötven neves borász választja ki maga közül a díjazottat.  

Termőterület nagysága: 12.5 hektár
Dűlők: Csúcsos-hegy
Szőlőfajták: csókaszőlő, kékbajor, kékfrankos, laska, tihanyi kék, tarcali kék, vörösdinka, balafánt, sárfehér
Talajtípusok: gránit

A Szentesi Pince a Terra Hungarica mozgalom tagja.

  

www. terrahungarica.hu

Olvasd tovább Visszazár

Értékeld Te is!

1 2 3 4 5
fotó

Elérhetőségek

2040  Budaörs,  Mátra utca 32.
+36 20 4666490 +36 20 4666490

Hozzászólás az adatlaphoz

Értékeld Te is!

1 2 3 4 5