Menü Keresés

Szalonczukkedli

Erősen tartja magát a legenda, amely a szaloncukor alapjául szolgáló fondant cukormáz titkát egy francia cukrászhoz köti, a csillogó sztaniolba csomagolt, a papír végén kézzel kirojtozott és karácsonyfára aggatott cukorfalatokat azonban mi, magyarok találtuk ki.

Gasztronómiai írásokban szívósan tartja magát a legenda, hogy a szaloncukor
alapjául szolgáló fondant cukormáz titkát egy francia cukrász, bizonyos Pierre-André Manion vitte magával Franciaországból Berlinbe, s hozzánk német „tsemegetsinálók” közvetítésével került a XIX. század elején. Így írja minden mértékadó lexikon és gasztroblogger is. Manion nevű cukrász hírét azonban egyetlen francia szakíró se hallotta. Soha az életben. Nem ír róla a Larousse Gastronomique, és nem említi a Brehm sem.

Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Ezzel szemben Franciaországban mindenki ismeri Papillot úr történetét. A lyoni cukrászmester 1790 őszének egyik borongós délutánján azon kapta inasát, hogy az a fondant-cukorkákat dézsmálja. Mint kiderült, a kelekótya segéd szerelmes üzeneteket írogatott csillogó papírdarabkákra, azokba cukrokat csomagolt, s a szomszéd kisasszonyt ezekkel ostromolta. Több se kellett a kapzsi mesternek, inasát kipenderítette, ám a rojtos szélű, csillogó sztaniolba csomagolt cukorkák ötletét megtartotta. Így született a papillote. Épp úgy néz ki, mint a szaloncukor, de a papír belső oldalára aforizmákat, vicceket nyomtatnak ma is. Mivel a cukrot erősen bele kell csavarni, a fodrászok papillote-nak nevezik az egyik ravasz hajbodorítót is, „en papillote” pedig a zsírpapírba csomagolt naphalat jelenti, ázsiai módra, édesköménnyel és szójaszósszal. 

A karácsonyfához semmi köze. A csillogó sztaniolba és selyempapírba csomagolt, a papír végén kézzel kirojtozott és karácsonyfára aggatott cukorfalatokat mi, magyarok találtuk ki! A szaloncukor tényleg hungarikum, s ha a világon bárhol beleütközünk, akkor vagy Magyarországon gyártották, vagy idegenbe szakadt honfitársaink készítették. Magyar találmány a „ricselőgép” is, a szaloncukor papírját lehetett ezzel egy mozdulattal berojtozni.

Az első fenyőfát – újabb legenda szerint – Luther Márton állította gyerekeinek Wittenbergben. De erre nincs bizonyíték. Ami biztos: 1604-ben egy német utazó írásban említi a „családi fenyőfát”.

Strasbourgban karácsonykor a kocsmákban Dannanbaumot állítanak, s teleaggatják színes kivágott papírrózsákkal, almával, dióval, ostyával, cukorkákkal.” 

Ilyen fát díszített 1828-ban a krisztinavárosi kisdedóvó intézetben Brunszvik Teréz grófnő is. Ám Podmaniczky Frigyes szerint Magyarországon az első fenyőfát az ő édesanyja állította. Vay Sándor gróf szerint – aki a pesti társasági életről D’Artagnan néven is tudósított, s aki valójában Vay Sarolta grófnőként látta meg a napvilágot, de apja fi úruhában járatta és férfinak taníttatta – az első hazai karácsonyfa József nádor harmadik feleségének, Mária Dorottyának köszönhető. Nincs béke a fenyőfa alatt, csak abban értenek egyet, hogy a XIX. században még minden gyerek külön karácsonyfát kapott. Kivéve persze a koldusgyermeket, akiről Jókai írt 1854-ben:

Annyi ablak ki volt világítva, az utcákon fényes hintók robogtak alá s fel; ragyogó boltablakokban fenyőfák voltak kitéve, égő viaszgyertyákkal, cukorangyalkákkal, picike bölcsőkkel, azokban aludt a kis Jézus.”

A selyem- vagy sztaniolpapírba bugyolált ünnepi édességet Jókai Mór nevezte el „szalonczukkedlinek”, elvégre a fenyőfát minden család a szalonban állította fel. Már ahol volt szalon. A parasztember ugyanis (ahogy azt alföldi feljegyzésekből tudjuk) legfeljebb egy zöld fenyőágat vitt be magával a szobába, amire a krumpli mellé tréfásan ráakasztotta a dohányzacskóját is.

De a szaloncukor divatját már nem lehetett megállítani. Idővel olyan kapós lett, hogy a három nagy csokoládégyár (a Stühmer, a Gerbeaud és a Kugler) titkos receptekkel várta az ünnepeket. 1891-ben A legújabb házi czukrászat című kézikönyvében Hegyesi József „magyar-francia szakács és vállalkozó” már tizenhét receptet sorol fel. A kínálatban szerepel „szalon-ananász czukorka”, „szaloncréme-bonbon”, „szalon-pisztáczczukorka” is. De készült almás, fahéjas, mandulás, mézes szaloncukor is.

Vinkó József 

 

Áldott, békés karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak!

Hozzászólás a cikkhez