Menü Keresés

Rohály Gábor tanokról és téveszmékről

Közel három évtizede fáradozik borkultúránk gazdagításán. A „Tanár Úr” több mint kétezer tanítvánnyal és számtalan előadással, könyvvel járult hozzá a magyar borszaknyelv megteremtéséhez. Nélküle nem lenne Borkalauz, Borkollégium, Borakadémia – de még talán professzionális borkóstolás sem. Rohály Gábort A bor teológiája című könyvéről kérdeztük.

– Emlékszik élete első borára?

– Már régen leszolgáltam a katonaidőmet, amikor először bort kóstoltam. És akkor sem sokat. Az ivással a mai napig úgy vagyok, hogy csak akkor érdemes, ha jó kedvem van. Ha rossz a kedvünk, inkább ne igyunk. Nem lehet elvárni a bortól, legyen az bármilyen jó, hogy kisüt tőle a nap. Persze tudjuk, sokan azért emelnek poharat a szájukhoz, hogy felderüljenek, de azt is tudjuk, hogy ez mennyire nem sikerül nekik.

– Nem családi örökség a bor iránti rajongása?

– Pécelen nevelkedtem, ahol a szomszédságban élő Darázs bácsit sokszor faggattam a régi uradalmi életről, hogyan dolgoztak az emberek, mit kaptak a munkájukért, minden érdekelt a régi világgal kapcsolatban.

Amikor évekkel később elolvastam Illyés Gyula Puszták népe című művét, megdöbbentem, mert szóról szóra megegyezett azzal, amit Darázs bácsi annak idején elmondott. A régi dolgokhoz tehát korábban kezdtem vonzódni, mint a borhoz. Van viszont e két halmaznak metszete: mindig is szerettem az óborokat. Nem az ízviláguk csábít, hanem az, hogy azok már bizonyítottak.

Pécel egyébként a Gödöllői-dombsághoz tartozik, s akkoriban még a dűlőkben húzódtak a Fáy család szőlői. Kisgyerekként oda jártunk ki, hogy elcsenjünk néhány fürtöt. Különben hitvány kis szőlőket birtokoltak a falubeliek, szüretre nem is emlékszem. A bor iránti érdeklődés tehát nem a gyermekkoromból származik.

– Milyen élmény terelte mégis a bor felé?

– Szomjas György filmrendező barátom hívott a Káli-medencébe, hogy nézzem meg az újonnan vásárolt házát. És bár Gyuri betyárfilmjeit – a Talpuk alatt fütyül a szélt vagy a Rosszembereket – szerettem, ahogy a táncházmozgalom is közös szenvedélyünk volt, húzódoztam még meglátogatni is, mert nem akartam hétvégenként kapálni, különben is:

Nem földműves, hanem hegymászó vagyok!”

Fél évre rá Kővágóörs felé akadt dolgom, s benéztem Gyurihoz. Két hét múlva már meg is volt a saját házam. Olyan varázsa van annak a vidéknek, hogy elcsábított. A bortermelő embernek sajátos lelkivilága van, ahogy Szirmay Antal munkásságából, például az 1810-ben megjelent „A tokaji, vagyis hegyaljai szőlőknek ültetéséről, a boroknak csinálásáról és megtartásáról” című művéből is kiderül. Ezt később a magam bőrén is megtapasztalhattam, hiszen Kővágóörsön mi is műveltünk szőlőt, és lett is borunk.

– Mit kell róla tudni?

– Parasztrizlingnek hívtuk, mert tiszta és becsületes bor volt. Idővel azonban belefáradtam a szőlőművelésbe, a feladatokat Gábor fiam vette át. De Gábor tavaly, 55 éves korában, mindössze néhány óra lefolyása alatt elhunyt. A Borvallomások című könyvemmel is tőle búcsúztam, e kötet borítóján látható Gábor, amint Misi unokámat tanítgatja a borral való bánásra.

– Ez a tragédia terelte a figyelmét a bor szakralitásának megértése felé?

– Mindig is foglalkoztatott ez a téma. Papnak készültem, két évet jártam a teológiára, s bár végül orvos lettem, az egyházzal mindig élő kapcsolatban voltam. Először akkor találkozott életem e két fontos szereplője, amikor a piaristák évekkel ezelőtt felkértek, hogy segítsek kiválasztani a Piaristák Borát.

Vannak szerzetesrendek – mint például a bencések –, amelyek maguk készítenek bort, mások viszont évről évre más termelőt választanak ki, s tőle vásárolnak – a jezsuiták is így tesznek –, és azt címkézik fel sajátjukként.

Nem a piarista rend borához kapcsolódik, mégis szép történet: Bulányi György atya élete végén a piarista rendházban a szobájába hívta szerzetestársait, és egy üveg tokaji aszúval búcsúzott el tőlük. Azt hiszem, ennél szebben nem lehet búcsúzni a tárgyi világtól. Ebben az engesztelő pillanatban méltó, nemes gesztus volt a részéről.

Parasztbor

1979-ben Sonevend Imre erdőmérnök, Szomjas György filmrendező, Somogyi Győző festőművész és Rohály Gábor megkeresik az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatalt, és javaslatot nyújtanak be a Káli-medence védetté nyilvánítására.

Később ebből a kezdeményezésből alakul ki a Káli-medence Környezetvédelmi Társaság, ennek köszönhető, hogy az ország ezen részén az épített környezetből is többet sikerült megmenteni, mint máshol.

Rohály Gábor udvarában, Kővágóörs-Felszegen az 1980-as évektől szerveztek faragótábort, táncházat, parasztháza igazi kultúrközponttá vált. Boráról a két jó barát,  Somogyi Győző és Szomjas György is állítja: „méltó a parasztrizling elnevezésre”.

(Somogyi Győző grafikája)

– Hamvas Béla A bor filozófiája című műve rendkívül népszerű. Ez sarkallta arra, hogy megírja A bor teológiáját?

– Ferenc pápának megjelent egy apostoli buzdítása, amelyben arra biztatja a klérust, hogy fordítson nagyobb gondot azokra az élelmiszerekre, amelyek aztán a legszentebb átváltozáson esnek át. A tavaly július 8-án közzétett levélben a szentatya azt javasolja a főpásztoroknak, hogy ügyeljenek az eucharisztiához használatos kenyér és bor minőségére, valamint az azokat előállító személyek megbízhatóságára. Jézus az utolsó vacsorán átadta tanítványainak a testét és vérét hordozó anyagi szubsztanciákat. Úgy méltó, ha ezekkel az anyagi hordozókkal igényesen bánunk. Nagyon fellelkesített ez a pápai buzdítás, mert én is rengetegszer tapasztaltam, hogy romlott – ecetes, illós – borral miséznek.

– Milyen a jó misebor?

– A legfontosabb, hogy romlatlan legyen. Gyakran megesik, hogy a falusi sekrestyében nem hűtőben vagy pincében tárolják a bort. Emellett bor alatt kizárólag a bortermő szőlő, a Vitis Vinifera család terméséből sajtolt gyümölcslé, a sacharomyces cerevisiae (élesztőgomba) törzsek egyikének segítségével erjesztett alakját értjük. Ez talán kézenfekvőnek tűnik, de azért mégiscsak tudjuk, hogy létezik gyümölcsborral kevert szőlőbor. Ennek nemcsak liturgiai, hanem egyházjogi következményei is vannak. A kérdés az, hogy ez csak súlyos bűn-e –merthogy a romlott bor ellentmond az Erdő Péter által fordított Egyházi törvénykönyvnek –, vagy ennél is drámaibb a folyománya, és érinti az átváltozást is…

– Minden papot be kellene íratni egy tanfolyamra?

– Az alapvető feltételeket nem olyan nehéz teljesíteni. A borkészítés tanítható, ahogy a bor megítélése is. Akár a szemináriumban is elsajátíthatnák a kispapok a legfontosabb tulajdonságokat. Ha a megfelelő tárolás mellett figyelnek arra, hogy a misebor savban gazdag tétel legyen, már sokat tettek a romlatlanság megőrzéséért. Mennyi téveszme van a köztudatban! Ismertem plébánost, aki arra hivatkozva misézett édes tokaji szamorodnival,  mert a gyomra nem bírja a savat. Ha tudta volna a szentem, hogy a szamorodni és az aszú kifejezetten savban gazdag bor, és a magas cukortartalom egyensúlyozza ki ezt a savasságot!

– Akkor hogyan védekezzünk a savas borok hatása ellen?

– Nem kell félni a víztől! Az Óbudai Egyetemen is ezt tudom mondani a hallgatóknak: aki megissza a szükséges mennyiségű vizet, az elkerüli a csúnya másnaposságot. Aki iszogatásból ébredve homloklebenyi fájdalmat érez, az jó eséllyel a bor magas kéntartalma miatt fordulhat elő. És persze az is fontos, hogy mértékletesek legyünk. A borral szabad élni, de visszaélni vele soha.

– Azt kutatták, milyen bort oszthatott meg Jézus az utolsó vacsorán a tanítványokkal?

– Hogyne, sokakat izgat ez a kérdés. Ami biztos, hogy szédereste volt, vagyis a zsidók nagy ünnepi vacsorája, amikor a kiddusokat – boráldásokat – is mondják. Magáról a szőlőfajtáról csak megközelítőleg tudunk beszélni. A Szentföldön legrégebb óta élő római rítusú rend, a ferencesek rendelkeznek olyan szőlővel, amilyen már kétezer évvel ezelőtt is lehetett. Emellett több olyan autochton, vagyis őshonos fajta található a Közel-Keleten – például a libanoni Chateau Musar borászat gondozásában –, amiről ugyanez elmondható. Hogy pontosan mi lehetett az utolsó vacsora bora, azt biztosan senki sem tudja. Nagy valószínűséggel vörösbor volt, aztán az évszázadok során – a liturgikus textilek védelme miatt – a vöröst felváltotta a fehér.

A barátságra!


Lőrincz György, az egerszalóki St. Andrea szőlőbirtok és borászat alapítója-borásza, 2008-ban a Borászok Borásza, 2009-ben az év bortermelője így vall Rohály Gáborról:

A magyar borkultúra meghatározó alakja. Élete a bor körül forog. Az évtizedek alatt megszerzett tudását szeretettel és nagyon jó szándékkal osztotta és osztja meg a bor ügyére érzékeny emberekkel. Mindig küldetésének tekintette a borfogyasztók tájékoztatását, oktatását, a hit és a jó hír terjesztését. Elévülhetetlen érdemei vannak a magyar bor megújulásában. Számomra az Isten előtt alázatos, a megtestesült bölcsesség példája. Nagy szeretettel gondolok rá.”

– Hol született meg a bor?

– A perzsák Dzsemsid királyt tekintik a bortermelés megteremtőjének. Róla vagy az udvarában egy hölgyről – ebben nem egyértelműek a források – tartja a hagyomány, hogy nagy bánata lett, és elhatározta, végez magával. Valamicskét tudott az erjedő gyümölcsök hatásáról, és így akart öngyilkosságot elkövetni. Csakhogy ahelyett, hogy belehalt volna a mérgezésbe, berúgott. Maradandó baja nem lett, s a király a mámor és a túlélés eszközeként ismert rá a borra.

Az archeobotanikusok friss vizsgálatai szerint egyébként nem négy-ötezer, hanem tízezer éve foglalkozik az ember bortermeléssel. A szőlőmagvizsgálat fejlődése mutatott rá erre. Több helyen is találtak ugyanis mintegy ötven liternek megfelelő űrtartalmú szőlőmagot, s ez nem pusztán azt bizonyítja, hogy ott nagy mennyiségű szőlőtermesztés folyt, hiszen ahhoz minek összegyűjteni a magot? Ez egyértelműen borkészítésre utal, mert a préselés után maradnak így egyben a magok.

Az archaikus társadalmak nagy tekintélye a sámán, varázsló volt. A sámánizmus kutatásának nemzetközileg elismert szakemberével, Hoppál Mihállyal is volt alkalmam beszélni a témáról. A borfogyasztás – más erjedő gyümölcsökhöz hasonlóan – a mámorkeresésnek köszönheti kialakulását.

– Bizonyos értelemben a jó borász is sámán: van kedvenc bora vagy borásza?

– Senkit sem emelnék ki, hiszen így számos kiváló borászembert bántanék meg. De A bor teológiája című kötetem utolsó oldalán búcsút veszek Gábor fiamtól, aki rengeteget segített a könyveim szerkesztésében is, valamint – hogy a kérdésére válaszoljak – egy latin nyelvű ajánlást is teszek. Ha valaki veszi a fáradságot, kiolvashatja ebből egy számomra kedves borász nevét:

Georgii L. fratris oeonologie eximii, me ipsum orationibus commendo.”

– Élete jelentős részét a borkultúra művelésére szánta. Mit adott önnek a bor?

– Ha valaki tiszta és becsületes bort hajlandó csak inni, annak szinte automatikusan lesznek barátai. Ez hatalmas kincs. De ugyanilyen nagy öröm volt megtapasztalni, hogy Magyarország az adottságai, a borászai tudása alapján alkalmas arra, hogy Európa, sőt a világ legjobb borai között megszólaljon. Nem elbizakodott honfiúi büszkeségről van szó, mert ezt a rangot bizonyította a hazai bortermelés.

Lukácsy György

Hozzászólás a cikkhez