Menü Keresés
Megtekintés a térképen Térkép bezárása

Lumi Húsbolt

4 értékelés

A Lehel téri piacon, a Bulcsú utcai bejárat felől a középső folyosón, balra az F 410-es stand.
2005-ben három fiatal hentes, Sallai János, Papp Norbert és Papp Viktor, akik mindhárman egy faluból, Dányról jöttek, megnyitották üzletüket a Lehel téri piacon. "Többnyire én állok a pultban - mondja Sallai János -, mert szeretek beszélgetni, a többiek pedig bontják, vágják, hártyázzák a húst. Nálunk mindenki törzsvendég. Az új vevő is." A minőségi steakre - szerinte - itt még nincs kereslet. Illetve nehéz hozzájutni. "Először is a húst a jó marhasteakhez a vágóhídon legalább 48 órát pihentetni kellene, de nincs annyi marha, hogy biztosítani tudják a megfelelő időt. Nemrég pont a steakekről beszélgettem egy vevővel, aki az Angus bélszínről áradozott. Én azt mondtam erre, hogy a magyar marhára esküszöm, és ha találunk egy szép darab húst, vigyük haza, rakjuk hűtőbe és hagyjuk ott 2-3 napig, pácolni se kell, mert a levegőnél jobban semmi sem érleli meg."

Sallai szerint a magyar hússal nem minőségi, hanem mennyiségi gond van, ő maga naponta "véres harcot" vív egy-egy szállítmányért. Kedvence a hátszín, amit olajban, mustárban, sóval, borssal és fokhagymával bepácol, két napot állni hagy, fűszeres vajon megkérgesíti mindkét oldalát, majd az egészet felönti olívaolajjal, és sok zöldséggel fedő alatt párolja. Áfonyadzsemmel, egresszósszal fogyasztja.

Termékek: marha (bélszín, hátszín, fartő)

Nyitva tartás: keddtől péntekig 6-18 óráig, szombaton 6-14 óráig

Olvasd tovább Visszazár

Értékeld Te is!

1 2 3 4 5
fotó

Elérhetőségek

(Lehel Csarnok F 410)
1134  Budapest,  Váci út 9-15.
+36 20 5996521 +36 20 5996521

Hozzászólás az adatlaphoz

Értékeld Te is!

1 2 3 4 5