Menü Keresés

Megjelent a Magyar Konyha szeptemberi száma!

Mi a közös a festészetben és az evésben?- Kieselbach Tamás műkereskedővel és gyűjtővel beszélgettünk. Szeptemberi számunkban olvashatnak még Berkes Sándor kolozsvári református lelkészről, Ifj. Szepsy Istvánról. Új rovattal jelentkezünk, Palackposta néven. Beavatjuk Önöket a steak készítésének rejtelmeibe, étlapunkon pedig 25 fogás szerepel.

Amitől a szellem is jóllakik
„Enni szükséglet, élvezni művészet!”

(La Rochefoucauld herceg)

A festők mindig is szerették a hasukat. Manet spárgacsomagot, Monet vajban párolt csukát, Goya lazacot festett. Dali ódát írt a bagetthez és főtt homárra cserélte a telefonkagylót, Toulouse-Lautrec-ről közismert, hogy ecsetje egyik végével festett, a másikkal meg a főztjét kavarta. Ám sok víznek kellett lefolyni a Tiberisen, amíg az olasz Cinquecento művészeinek piaci halas kofáit, a németalföldi osztrigás, sajtos csendéleteket, Vélasquez tojássütő asszonyát, az impresszionisták életörömét felváltotta Claes Oldenburg ormótlan burgere, amely 1962 óta a posztmodern kultikus műtárgya.

Mi a közös a festészetben és az evésben? Hasonló élményre vár-e a művészetkedvelő és az ínyenc? A kérdésre Kieselbach Tamás műkereskedővel és gyűjtővel kerestük a – korántsem evidens – választ.

A táplálkozás és az étkezés ugyanis két különböző dolog. Nem véletlenül nevezi magát ételfilozófusnak Berkes Sándor református lelkész sem, aki egy 16. századi kolozsvári házban nyitotta meg bisztróját, és megfogadta induláskor, hogy soha nem ad ki a kezéből egyetlen olyan tálat sem, amelynek ő maga ne tudna örülni. Hogyan áll most e fogadalmával, megtudhatják a 30. oldalon.

Lelkiismereti kérdés a bor is. Ifj. Szepsy István – az aszúkirály fia – számára a borkészítés mindig is természetes életközegnek számított. Így nőtt fel: a család 18 nemzedék óta foglalkozik borászkodással. Az ifjú borász, úgy tűnik, a furmintra teszi fel az életét, és hevesen kikel azok ellen, akik „gépsonka szintű borok” előállításán iparkodnak.

A tokaji eredetvédelem ellentmondásait, a helyzet fonákságait világítja meg Mészáros Gabriella írása is az 56. oldalon. Az ismert szakíró, a Borkollégium társalapítója ezentúl minden számban jelentkezik Palackposta című rovatával.

Számos más olvasnivalót is kínál szeptemberi számunk. Veres István, a Babel Budapest étterem séfje a gyerekkori ízekről, szülei kézdivásárhelyi vendéglőjéről mesél.

A Pannon Gasztronómiai Akadémia bírái 17-fajta kolozsvári, azaz füstölt, húsos oldalszalonnát teszteltek, és komoly tanakodás után hirdettek végeredményt, melyik termelő melyik szalonnáját érdemes megvenni.

Salamon Csaba ezúttal az édesköményről értekezett, de szóba kerül a világ legdrágább kávéja, a Kopi Luwak, és bemutatjuk a portugál gasztronómia lelkének tartott Alentejo tartomány konyháját is.

Mautner Zsófia folytatja erdélyi lakomáját, Főzőiskola rovatunkban megkíséreljük beavatni önöket a tökéletes steak készítésének – korántsem egyszerű – rejtelmeibe, és arról is beszámolunk, hogy Budapesten újra életre kel a kofahajó.

Étlapunkon negyedszáz fogás szerepel. Többek között édeskömény krémleves pirított fenyőmaggal, édeskömény mousse, zöldbableves, madártej és szilvás bukta Babel módra, rókagomba tökkel és töltött vinetta, hátszín sült paprika-salátával – a tejfölös lepényt és a körtés zellerlevest nem is említem.

Mert enni behunyt szemmel kell, nem gondolva semmire, csak az evés gyönyörűségére és néhány lélekbemarkoló festményre vagy műtárgyra, amelyet valamelyik múzeumból – esetleg Kieselbach Tamás galériájából – csentünk el és most őrzünk a fejünkben életünk végéig. Claes Oldenburg burgere természetesen nem tartozik ezek közé.

Vinkó József, főszerkesztő

Hozzászólás a cikkhez