Menü Keresés

Megjelent a Magyar Konyha márciusi száma!

Legújabb számunkban Szarvas József színész meséli el történetét a Pajta Színházról és a Tündérkertről. Bemutatjuk, hogyan kell magyar tarkát tenyészteni, piacot működtetni, kézműves bonbonokat gyártani. Márciusi számunkban szó lesz a céklafajták gyógyító hatásáról, elmondjuk, milyen bor illik a vadételekhez. TOP 10 teaboltok összeállításunkban megmutatjuk melyek azok a helyek, ahol jó teákat lehet inni. Tavaszi számunkhoz Borkatalógust adunk ajándékba.

Amitől a szellem is jóllakik

„Egyesek azért élnek, hogy egyenek. Én azért eszem, hogy éljek.”

(Szókratész)

ILYENKOR, MÁRCIUS IDUSÁN lánglelkű vendéglősök étlapra tűzik a forradalmi ifjak kedvenc eledeleit. Tojáslepény Petőfi módra, Kossuth-szarvacska, Wesselényi-karéj. Az ember bágyadtan tiltakozik, ugyan honnan való a recept, de a makacs fogadósok nem engednek a negyvennyolcból.

A szabadságharc híres étkei közé kerül a Jókai-bableves, a Széchenyi-lepény, a Batthyány-mártás. Derék hajdani honfiak ugyancsak meglepődnének, ha belepillantanának a Pilvax kávéház utódjának étlapjába, ők beérték a rozsólis nevű likőrrel és a roszprádlinak becézett rostélyossal. Ha kíváncsiak, mit is ettek Petőfiék a valóságban, lapozzanak a 68. oldalra.

Széchenyi, Petőfi és Arany János amúgy sem tartozott a hashősök sorába, miként nem nagyevő az évszázad séfje, Ferran Adrià sem. A katalán mágus most azzal okozott meglepetést a Madrid Fusión konferencián, hogy – nyolc évvel a legendás elBulli étterem bezárása után – kijelentette: az avantgárd (más kifejezéssel molekuláris) konyha elhalálozott. Erről nem ártana értesíteni azokat, akik épp most kezdenek tintakaviárral és levegőhabbal kísérletezni.

Szarvas Józsefnek ilyesmi bezzeg soha nem jutna eszébe. A színész, aki tizenöt éves korában hentesnek tanult, majd beleszerelmesedett a gyümölcsészetbe és a kemenceépítésbe, a 8. oldaltól kezdve meséli el történetét a Pajta Színházról és a Tündérkertről. Könnyű neked, Szarvas Józsi! – mondhatnánk a könyve címe alapján. Vajon tényleg könnyű?

Kötve hiszem. Miként nem könnyű valódi konyakmeggyet készíteni, magyar tarkát tenyészteni, piacot működtetni például a Római-parton. Az ilyesmihez konok kitartás, makacs hit szükségeltetik, mint a borkészítéshez. Valami olyasmi, ami Barta Annát, a Nagygombos pincészet borászát jellemzi, aki pompás rozékat készít. Vagy azokat a megszállott kereskedőket, akik Budapest legjobb teaházait működtetik (top 10 teabolt a 46. oldaltól).

Tudom, ez már idáig is sok olvasnivaló, pedig hol vagyunk még a végétől! Márciusi számunkban szó lesz a céklafajták gyógyító hatásáról és konyhai szerepéről, elárulunk néhány titkot az osztrigáról, hiszen javában tart még a szezonja, elmondjuk, milyen bor illik a vadételekhez. Mizsei János séf a mama főztjéről mesél, Mautner Zsófia folytatja Erdélyi lakoma című sorozatát, Nábelek Zsófia pedig felad egy találós kérdést: mi az, ami böjt is, meg nem is?

Végül, mint egy krimiben, Ella nyomába eredünk. Közös tesztünk a Pannon Gasztronómiai Akadémia munkatársaival nem egy kacér nő kalandjait kutatja, hanem az Ella burgonya „átváltozását”.  Étlapunkon – Dudás Szabolcs céklás ételei mellett – báránycsorba, galambbegysaláta, sertésdagadó, vadsüldőleves, sült répasaláta és banánkenyér szerepel, hogy csak találomra említsek néhány fogást.

Végezetül pedig hadd meséljek egy tipikus pesti viccet. 1848. március 16-án Petőfi Sándor szokása szerint leül a Pilvax kávéházban a törzsasztalához. A pincér odamegy hozzá és megkérdezi: „A szokásos Unicumot sörrel?” Petőfi ijedten felel: „Jaj, dehogy! Tegnap is mekkora ribillió lett abból, hogy ittam!” Talán mondanom sem kell, hogy Petőfi nem ivott soha. Ő nem meszely-, hanem findzsapárti volt.

Vinkó József, főszerkesztő

Hozzászólás a cikkhez