Menü Keresés

Megjelent a Magyar Konyha májusi száma!

Visszakapjuk-e régi életünket? Mikor? És milyen formában? Legfrissebb számunkban séfek és tulajdonosok mondják el túlélési stratégiájukat. Megünnepeljük régi barátunkat, a hamarosan 90 éves Sajdik Ferencet. Bemutatjuk a legjobb termelőket, beszélünk a kovászkészítés titkairól, a ketchupról, a szamócáról, sütünk pitét és császárzsömlét, Saly Noémi pedig elmeséli, milyen az ő karanténkonyhája a Tabánban. Májusi számunkban harminc egyszerű recept szerepel: többek között töltött tök, túrósmarni, tökpaprikás, sült borjúmáj, kacsazúza és kókuszcsók.

„Ha a jó konyha eltűnik a Földről, akkor már nem lesz sem irodalom, sem zene, akkor megszűnik a barátság és a harmónia is.” (Marie-Antoine Carême szakácskirály)

VISSZAKAPJUK-E RÉGI életünket? Mikor? És milyen formában? Azoknak van-e igazuk, akik azt jósolják, hogy a kedélyes borozgatás, a vendéglői vasárnapi ebéd intim varázsa, a fehér asztal öröme örökre elveszett – zsigereinkben, mint az elmosatlan edényekben, ott marad a félelem –, vagy hamarosan minden visszazökken a régi kerékvágásba, és két év múlva már a vírus nevére sem emlékezünk? Melyik forgatókönyv válik be? A bezárkózás vagy a nyitás politikája? Bízhatunk-e az emberek fegyelmében és empátiájában (social distancing), vagy a tömeges diszciplína tömeges rizikófaktorrá változik? És ha a járvány le is vonul, mit hoz a recesszió?

Most mindenki kovászt készít, süt, főz, házhoz rendel, a kényszerű karantén olyanokban is felébresztette a főzés örömét, akik eddig legfeljebb a kávéfőző gép gombját nyomták meg a konyhában. Igaza van Giada De Laurentiis olasz séfnek: „Azt hiszem, egész eddigi életünk megváltozik. A bonyolult, kifinomult fogások helyét felváltják az egyszerű ételek, és visszatérünk az alapokhoz.”

A kérdés az, hogy ha mindenki megtanul főzni, és a válság végére senkinek sem marad egy fityingje sem, akkor ki fog fine dining étterembe járni? Mert az, hogy végérvényesen áttérünk az „otthoni fine dining”-ra – azaz a profi szakácsok előkészítik a fogásokat és mi csak felmelegítjük őket –, nem életszerű. Kötelessége tehát a politikának megmenteni a luxuséttermeket? Éppúgy, mint a színházakat és a múzeumokat? Jörg Meyer hamburgi séf szerint igen. Legutóbbi tüntetéséhez az alábbi szlogent választotta: „A vírust öljétek meg, ne az éttermeket!”

Az is lehet, hogy a krízis hatására megerősödik gasztrokultúránk. Előtérbe kerülnek a minőségi alapanyagok, a regionalitás, a fenntarthatóság, és a jövő étteremmodellje nem a turistákra épülő fine dining, hanem a személyes, családias vendéglátás lesz, helyi polgárokkal. Van, aki attól tart, hogy a válság végére sokan újra rákényszerülnek a junk foodra. De aki most hónapokig maga süt kenyeret, miért térne vissza a plázákban kapható zsáklyás vakarcshoz? Ez lehet a válság legfőbb pozitívuma. Egész nemzedékek felfogása változhat meg az evés, a főzés kultúrájáról. A közös étkezés újfent a hétköznapok középpontjába kerülhet. Új piacok, új trendek, új üzleti modellek születhetnek a szemünk előtt. A megtisztulás szele söpörhet végig Gasztronómián. Ezekről a kérdésekről szól legfrissebb számunk. Séfek és tulajdonosok mondják el túlélési stratégiájukat. De kínálunk más olvasnivalót is.

Megünnepeljük régi barátunkat, a hamarosan 90 éves Sajdik Ferencet. Bemutatjuk a legjobb termelőket, akik házhoz viszik a piacot. Ez a listánk – meglátják – még aranyat ér!

Étlapunkon harminc egyszerű recept szerepel: többek között töltött tök, túrósmarni, tökpaprikás, sült borjúmáj, kacsazúza és kókuszcsók.

Beszélünk a kovászkészítés titkairól, a ketchupról, a szamócáról, amit tévedésből epernek hívunk, sütünk pitét és császárzsömlét, Saly Noémi pedig elmeséli, milyen az ő karanténkonyhája a Tabánban. És megtudhatják azt is, létezik-e édes élet cukor nélkül.

Mert lehet jó bor és jó étel nélkül is élni. De nem érdemes.

Vinkó József, főszerkesztő

Hozzászólás a cikkhez