Menü Keresés

Medvehagyma – a tavaszi ébredés növénye

A medvehagyma árnyas erdőkben, főleg a Dunántúl középső részeinek, a Mecseknek és a Nyírségnek nyirkosabb erdeiben, bükköseiben seregestől terem; az egész tájékot fokhagymaszaggal töltve be. Székelyföldön a népi gyógyászat szívpanaszok esetére, vérkeringést fokozó gyógyszerként használja. Fűszernövényként levesekben és főzelékekben, süteményekben, sajtokban, kenyérben, kefirben, joghurtokban használható.

Egészen csábító érzés puha, enyhén illatos hagymaszőnyeggel takart összefüggő ligetfoltokra bukkanni az áttelelt erdőben: a medvehagyma húsvét táján bújik elő mindenfelé az erdei talajból.

„Medvehajma” – mondta rá a népnyelv; korábban kígyóhagymának is hívták a tavaszi ébredés növényét, és tájnyelvi alakzatokban a sásihagyma, poszhagyma, vadfokhagyma, salamás, sajamás, cigányhagyma, poroshagyma, erdei fokhagyma, boszorkányhagyma néven is szerepel.

Csapó József, Debrecen város főorvosa még kígyóhagymának nevezi a medvehagymát az első magyar leírásban, 1775-ös Új füves és virágos magyar kertjében, és jelzi, hogy ez az évelő hagyma az árnyékos erdőket kedveli. És

levelei széleskék, hegyessek, világos zöldek, erős hagyma szagúak; A fehér virági a’ tetején állanak. Némellyek ételben is teszik.”

A Diószegi–Fazekas-féle 1807-es füvészkönyv (Magyar füvész könyv, melly a két magyar hazábann található növényeknek megesmérésére vezet, a Linné alkotmánya szerént) a korban használatos kígyós hagyma nevet így magyarázza: „szára virágzás előtt kígyósonn öszvetekeredik”. Ámde „van ollyan fajtája is, mellynek szára nem kígyós”.

Ebből is érzékelhető a vadon termő növény viszonylag késői fölbukkanása a füveskönyvekben, valamint az is, hogy a növény konyhai hasznát sem igazán ismerték fel – így korábbi magyar leírásokban vagy késő középkori receptgyűjteményekben és ételreceptekben nem is szerepel. Pedig a vadon termő hagymákat az emberiség mindig és mindenfelé kereste Egyiptomtól a görögökön át a keleti kultúrákig, hogy húsát és kenyerét ízesítse vele.

Feltehetőleg az Európában is elterjedő fokhagyma ellensúlyozta a lágyabb ízvilágú medvehagyma konyhai szerepét, és a vöröshagymával együtt lassan kiszorították a vadon termő hagymát. Csapó Nótájában (jegyzetében) utalást is tesz a fokhagymára, jelezve, hogy „nem kell megengedni a’ Pásztoroknak, hogy a’ Juhokkal e’ füvet etessék, mivel a’ tejek fokhagyma szagú lészen tőle”.

A rejtélyes életű füvész, Veszelszki Antal 1798-ban a kígyóhagyma mellett török fokhagymának is nevezi – morfológiájáról megjegyezve, hogy a növényen „A’ fok-hagyma’ mondérja van rajta; azert íze, szaga, ereje mind egy bordából valók”.

Legősibb eledel:

A medvehagyma (Allium ursinum) a hagymák neméből való növényfaj, több száz fajtája honos a mérsékelt övben, különösen a Földközi-tenger mellékén és Keleten.

S bár a hagymák az ember legősibb eledelei közé számítanak, a medvehagyma, illetve a vadon termő hagymák fogyasztása Európában idővel visszaszorult.

A „medvehagyma” megnevezés 1783-ban szerepel először, Benkő József Nomenclatura botanica című munkájában – ma is használatos névadása a szaknyelvi Allium ursinum összetételt követi a latin allium (fokhagyma) és a latin ursus (medve) mintájára.

Állítólag a téli álmukból feléledt medvék éppen ezt az élőhelyükön felbukkanó friss tavaszi növényt keresik, hogy a szervezetükben felhalmozódott salakanyagot kitakarítsák.

A medvehagyma tőkocsánya levéltelen – írja Hazslinszky Frigyes eperjesi botanikus az 1864-es Éjszaki magyarhon viránya című füvészeti kézikönyvében; hímszálai mind árformák, ernyője laposdad, levelei nyelesek, tojáskerekded lándzsásak. Virágai fehérek, szirmai zöld gerincűek. Erdőkben, főleg a Dunántúl középső részeinek, a Mecseknek és Nyírségnek nyirkosabb erdeiben, bükköseiben terem.

Fehér virágai április–májusban nyílnak; zsenge leveleinek és hagymájának gyűjtése még virágzás előtt ajánlott, virágzás idején a növény mérgező.

(Gyűjtésére is ügyelni kell, mert sok hasonló levelű mérgező hatású növénnyel, így a gyöngyvirággal és az őszi kikericcsel  is összetéveszthető; de egyiknek sincs fokhagymaillata.)

Maghéjában kevés olaj van; illóolajában kéntartalmú vegyületek és a mercaptan nevű glikozida található.

(Medvehagymás retekfőzelék füstölt harcsafasírttal)

A székelyföldi Erdővidéken a népi gyógyászat szívpanaszok esetére, vérkeringést fokozó, impotencia elleni gyógyszerként használja, a konyhában zsenge leveleit friss salátaként és kompótnak télire, de húsokhoz és mártásokhoz is kiváló.

Fűszernövényként levesekben és főzelékekben, süteményekben, sajtokban, kenyérben, kefirben, joghurtokban használható.

(Medvehagymaleves bulgurral, reteksalátával)

A medvehagymával rokon lapos levelű hagymák közül Rapaics Raymund a győzedelmes fű (Allium victorialis) természetfeletti erejét emeli ki – különleges szerepét a középkori varázslatban.

Négy levelei vagynak, mellyek ollyak közel mint az Úti-fűé: Köves hegyeken terem, Magyar Országban sürü Erdökben is találtaik, olly helyeken a’hol a’ Gyöngy-Virág terem”

– írja Csapó. Viszont a győzedelmes fű hagymája recés levelekkel van burkolva, mint a páncéling sodronya – a középkori néphit szerint a vadnövény varázsereje hét vagy kilenc páncéling erejéig védi a katonát a kard ellen, biztos győzelemhez segítve. Csapó 1775-ben hozzáteszi, hogy

Némelly Bányászok és a’ Sidók sok babonaságot visznek véghez ez fűvel; de jó lelkü Keresztény Ember az illyen probáknak békét hágy”.

A medvehagyma egészében vértisztító hatású, magas vérnyomás, érelmeszesedés, külsőleg gennyesedés ellen alkalmazzák. Újabban szépségéért, konyhai hasznáért és gyógyító hatásáért sokfelé a konyhakertekben is ültetik.

Ambrus Lajos

Hozzászólás a cikkhez