Menü Keresés

Lenkey Géza, az érlelt tokaji királya

"Az volt a szerencsém, hogy nem vagyok sztárborász, és nem kapkodták el a boraimat. Így jöttem rá, hogy az idő nem elvesz belőlük, hanem hozzáad" - meséli Lenkey Géza. A halk szavú tokaji gazda azon kevés magyar bortermelő egyike, akiknek van merszük és türelmük tíz évvel a szüret után forgalomba hozni a borukat, pedig alig húsz éve, hogy családja a kispesti esztergályosüzemből megérkezett a világ legjobb borvidékére.

- Nem évszázados hegyaljai borászcsaládból származik, mint mádi kollégája és mentora, Szepsy István. Hogy került édesapja a borvidékre?

- Édesapám esztergályos kisiparos volt Kispesten. Mindig izgett-mozgott, nem tudott nyugton maradni. Az volt neki a kikapcsolódás, ha a hétvégén dolgozhatott. A Balatonra 13 éves koromban vitt el először nyaralni bennünket, de akkor is egyszer-kétszer felszaladt dolgozni Pestre. Vérbeli vállalkozó volt, és mellette a '80-as évektől eljárt Tokajba szüretelni. Minden évben felhozott két-háromszáz liter mustot Kispestre, és a házunk pincéjében eleinte egy, végül öt hordóban készítette a hegyaljai borokat. Amikor 1997-ben rákot diagnosztizáltak nála, eltiltották a stressztől és a munkától. Ekkor találtuk ki, hogy szőlőterületet vásárolunk. Én a Balaton-felvidéken néztem szét, ő Hegyalján, és hála Istennek végül Mádon kötöttünk ki. Én már ekkor mellette voltam, de a pincészet felépítésének ő volt a motorja.

- Sajnos nem sokáig élvezhette az új, stresszmentes életét.

- Nem, 2001 augusztusában meghalt. Tavasszal, amikor utoljára járt Hegyalján, és már látni lehetett, hogy mi lesz a vége a betegségének, azt mondta nekem: esztergályos öcsém veszi át a műhely vezetését, könyvelő végzettségű húgom viszi majd az irodát, én pedig, ha van hozzá kedvem, és látok benne fantáziát, igazgathatom a szőlőbirtokot.

- Önnek mi az eredeti foglalkozása?

- Vendéglátóipari végzettségem van, utána pedig kereskedő voltam. Én adtam el, amit a műhelyben gyártottunk. Szerettem, de mára a bor és a szőlő kiölte belőlem a kereskedőt.

- Pedig a bort is el kell adni.

- Az a legnehezebb számomra. Nem vagyok jó kereskedő. Nem szeretek alkudozni, pedig régen imádtam. Ma már ezerszer fontosabb az értékteremtés, az eladás a szükséges rossz.

- Ma már tudjuk: volt kedve a borhoz. Mióta tart a szerelem?

- A bort a nagyapám szerettette meg velem. Őrségi ember volt, félig magyar, félig vend, és Magyarszombatfán lakott. Nyolcvanhat évig élt úgy, hogy mindennap megivott két liter bort és elszívott két doboz Fecskét. Soha nem láttam vizet vagy szódát inni, legfeljebb néhanapján sört vagy pálinkát. Volt egy lugasa, arról állított elő évi 500 liter "pirosbort", ahogy ő mondta. Négy-öt éves koromban kínált meg először borral. Ezen szocializálódtam, és akkor sem ittam whiskyt vagy mást, amikor elkezdtem szórakozni járni.

- Miután meghalt az édesapja, kitől tanult?

- Volt mellettünk egy Takács Miklós nevű mádi borász, egészen 2007-ig. Tőle tanultam a szőlőfajtákról, a dűlőkről, a bogarakról, a madarakról. Ő vitt el Szepsy Istvánhoz is. István bátyámmal hosszasan elbeszélgettünk, ezután kezdtem az átállást a rövidcsapos metszésre. Rengeteget köszönhetek Miklósnak, de 2002 óta - és ez biztosan nem esett jól szegénynek - már minden döntést én hoztam meg. Ha jól döntök, a siker az én érdemem legyen, ha rosszul, én viseljem a felelősséget. Csak így tudok tanulni, így lehetek gazdája a szőlőmnek. Döntést márpedig sokat kell hozni a szőlőben és a pincében is.

- A borászkodás nem csak hogy nem idill, de nem is a gyors meggazdagodás útja?

- Még mindig csak ott tartunk, hogy tavaly már hozott annyit a szőlő, mint amennyit vitt. De ehhez is csak akkor jutok majd hozzá, amikor majd egyszer eladom a 2016-os borokat.

- Ami az ön esetében hét-nyolc, de akár tíz év is lehet. A hosszan érlelt borok híveként ön még lassabban jut hozzá befektetése gyümölcséhez, mint a legtöbb magyar borász.

- Eleinte én is úgy készítettem a bort, mint Mádon bárki más. Alapító tagja vagyok a Mádi Körnek, tíz éve összejárunk eszmét cserélni, összekóstolni egymás tételeit. Mindig is éreztem, hogy bár kiváló borok, nagyon hasonló karakterűek. Én viszont a kezdettől fogva tudtam, hogy nem akarok egy pince lenni a sok közül, csak úgy van értelme belevágni, ha saját utat taposok ki. Szerencsémre nem voltam sztárborász, nem kapkodták el a boraimat. Amikor a nyakamon maradtak a 2004-es tételek, felismertem, hogy nemhogy egyre rosszabbak, hanem egyre jobbak lesznek. Azt mondom, hogy ki kell várni az idejét, amíg beérik egy bor, főleg itt, Hegyalján. Ez szép lassan a védjegyemmé vált. Eljutottam oda, hogy meg mertem tenni, hogy a 2006-os boraimmal tíz év után, tavaly novemberben léptem ki a porondra. Ha komolyan veszem, hogy a világ legjobb borvidékén van tíz hektár szőlőm, akkor bíznom kell annyira a földben és a tőkékben, hogy időt adjak nekik. A 2006-os évjárat a bizonyítéka annak, hogy akár tíz évet is megéri várni. Ez az én utam, és ehhez ragaszkodni fogok.

Lenkey Pincészet

Az 1999-ben alapított pince 10,4 hektáron gazdálkodik nyolc dűlőben (Hegyfarok, Becsek-Korposd, Bomboly, Vilmány, Kishegy, Úrágya-Köves, Holdvölgy). Tizenöt parcelláján 21,5 ezer termő tőke van, a legfiatalabb ültetvény 25, a legöregebb 55 éves. 

A fajták között a furmint (55 százalék) és a hárslevelű (40 százalék) játssza a főszerepet, a maradék területen sárgamuskotály, Ottonel muskotály, zengő, zenit, cserszegi fűszeres és zalagyöngye osztozik.

2015 óta a teljes területen ökológiai növényvédelmet folytatnak.  A birtok szíve az 1500-as években hagyományos hegyaljai stílusban épült mádi pince.  Az ágak hossza 272 méter, a pince hőmérséklete télen-nyáron 13 fok, a páratartalom 85-90 százalék.  A borok 220-300 és 400 literes, zempléni tölgyből készült hordóban érnek.

- A magyar piac meg tudja fizetni az ilyen borokat?

- Ha megnézzük a legmagasabban jegyzett nyugati éttermek borlapját, ott a leghosszabban érlelt tételek vannak a legalján, a legmagasabb áron. István bátyámnak eleinte nem akartam elhinni, de ma már elfogadom, hogy a magyar piac sajnos nem tudja éltetni Hegyalját. Ha nem lesz változás, a külföld felé kell néznünk, mert két-háromezer forintos borokkal nem lehet életben tartani ezt a borvidéket. Magas minőségű, drága borokat kell készítenünk, hogy Tokaj virágozzék, hogy az itt élő emberek ne akarjanak Budapestre vagy még nyugatabbra költözni, hanem itt építsenek házat és alapítsanak családot.


- Az elfogultság mondatja önnel, hogy Tokaj a világ legjobb borvidéke, vagy objektíven is így gondolja?

- Nyilván elfogult vagyok, de az biztos, hogy ez a világ egyik legjobb borvidéke, és talán a legváltozatosabb is. Hála annak a négy-ötszáz vulkánnak, ami tízmillió éve felszínre hozta a köveket, amelyek között ma szőlészkedünk. A Mádi Körrel rengeteg német, francia, olasz, spanyol bort kóstolunk. Ott nagyon magas az átlagminőség, ami nálunk talán még nincs meg, de a kiugró boregyéniségek innen jönnek. Még sokat tanulhatunk tőlük, de az adottságaink jobbak.

- Rövidesen új bort dob a piacra, Humán márkanév alatt. Mit fejez ki a név?

- Úgy éreztem, hogy az alapborom, a Fecsegő és a drágább tételeim között kimaradt egy lépcsőfok. Ezt töltené be a Humán, amelynek polci ára megállna 3000 forint alatt. Ha a Jóisten megsegíti a magyar embert, ez még elviselhető annak, aki szeretne egy komoly tokaji bort, ami spontán erjed, kap egy hosszabb, 24 hónapos hordós érlelést, és ezután a furmint esetében három, a hárslevelű esetében pedig két év palackérlelést. Emberi bornak szánom.

Laky Zoltán

Hozzászólás a cikkhez