Menü Keresés

Könnyű balatoni borok

A Balatonról legtöbbünknek a nyár, a napsütés, a víz, a hal és persze könnyű fehérborok jutnak eszünkbe. Jól is van ez így, hiszen ki akarna nyáron vaskos, nehéz borokat kortyolgatni? Mára szerencsére megszülettek a kék-sárga ruhába öltöztetett BalatonBorok is.Az itteni borászokról, vendégszeretetükről sokat elárul egy idézet Eötvös Károly Balatoni utazás című kötetéből.

Mondhatnánk, hogy nemcsak a regénybéli gyulakeszi ember ilyen, de ilyen minden gazda a Balaton körül. Ott, ahol még sok-sok emberarcú présház díszíti a domboldalakat és jó szívvel adják a bort, pálinkát.

Sokat változott persze Eötvös Károly sorainak XIX. századi papírra vetése óta a Balaton is, a táj is, benne az ember, és a borok is.

 – De hát voltaképpen miért is hívott be ide kegyelmed bennünket?
– Nehéz feje van az úrnak! Nem mondtam már, hogy a pincém az út színén van, s hogy az urak a pincém előtt mentek volna el?
– Hát ha mégsem jöttünk volna be?
– Nem tanácsoltam volna az uraknak. Nagy kegyetlenség lett volna. Csúffá tenni nem szabad a szegény embert. Azonban ne feleseljünk most már, tessék leülni. A sajtógerendáról levett az ember egy üvegpoharat. Biz az nem volt kimosva szüret óta. A lopótökből kiöblítette kissé, s aztán színültig eresztve, föltartott jobb kezébe fogta azt a poharat.
– Isten hozta az urakat az én kis hajlékomba. Tartsa meg az én Istenem az urakat erőben, egészségben, jókedvben, békességben. Kik légyenek az urak, és mi járatban vannak, nem tudom, nem is keresem. Járjanak szerencsével és Isten áldásával. Ha pedig hazatérnek: bút, bajt, szomorúságot otthon ne érjenek, s otthonvalóikat jó egészségben találják. Az én Istenem áldja meg az urakat, amiért e mi országunkat jó szívvel meglátogatták. Gyulai Pál úr mosolyogva hallgatta e parasztos hálálkodást. Sehogy se értette meg, miről van szó. Már nyúlt a tele pohár után, de a gazda nem adta a kezébe.
– Először majd magam iszom!
Ivott is. Ki is itta a pohár fenekéig. Nincs abban a borban méreg. Csak azután töltötte meg ismét s nyújtotta egymás után vendégeinek. Salamon Ferenc előbb fölismerte a helyzetet. Ő csakhamar rájött arra, hogy az a fiatal parasztember ősmagyar ember, aki minden poharát köszöntővel issza, s szívesen adja az utasnak, amije van, de jó szót vár a maga jó szavára. Ilyen a magyar ember. De különösen ilyen a Balaton melléki ember Veszprémben is, Zalában is...”
(Részlet Eötvös Károly Balatoni utazás című kötetéből, 1900)

Ha keressük azt a pontot, ami összekötheti a Balaton északi és déli partjának borvidékeit, ez mindenképpen a tó kell, hogy legyen. Ugyan tudjuk már, hogy magának a vízfelületnek a tükröződése nem ad hozzá semmit a szőlő érleléséhez, de a talajban, fekvésben, dűlőkben, szőlőfajtákban mégis mindenütt érezni a tó közelségét és a közösséget.

A Balatonról legtöbbünknek a nyár, napsütés, víz, hal és persze könnyű fehérborok jutnak az eszünkbe. De jól is van ez így, hiszen ki akarna nyáron vaskos, nehéz borokat kortyolgatni? Jósavú, üde olaszrizling viszont terem mindkét parton, beleértve a tó kezdő és végső oldalát is.

Tudják ezt a tó körül gazdálkodó termelők is, akik hallgatva az idők – és a fogyasztók – szavára, jó néhány éve nekiláttak rendbe szedni a Balaton körüli kissé kusza borkínálatot. Szó szerint munkálkodásuk levét ihatjuk mi, borkedvelők, akik most már megnyugodva nyúlhatunk a kék-sárga ruhába öltöztetett BalatonBorok után. Valamennyi könnyed, szinte légies, élénk, finoman lendületes savakkal, visszafogott illattal-ízekkel és az olaszrizling jellegzetes, fanyarkás utóízével.

A hazai kínálatban eddig egyedülálló kezdeményezés egy egész régiót tudott összekötni, amire igencsak nagy szükség volt már. Hivatalosan a Balaton körül öt borvidék sorakozik, mindegyik kiváló adottságokkal ahhoz, hogy szép és könnyen fogyasztható borok szülessenek akár olaszrizlingből, akár más fajtákból. De az olaszrizling adott, mindenhol ott van, megbízható, és horvát gyökerei ellenére a mi fajtánk (is). Ismerjük, azért szeretjük és keressük is.

A BalatonBor név alatt palackba kerülő borok termelői pontosan ezt használják ki, amikor kezünkbe adják a megbízható, többszörösen ellenőrzött, a szigorú szabályoknak megfelelő minőségű és tipikus balatoni fehérborokat.

De milyen is valójában egy könnyed fehérbor? Üde? Egyszerű? Súlytalan? Nem feltétlenül. A szép savak itt elengedhetetlenek. Ez fogja a borok lendületét adni, ehhez kapcsolódnak majd az illatok-ízek, melyek a könnyedséget és légiességet garantálják.

A jó borminőség alapja a jó egyensúly. Az az állapot, amikor egy borból semelyik alkotórésze nem kiabál ki. Amikor a bor savai (markáns oldala) és az alkohol, ami a bor kerekségét adja, jó viszonyban vannak egymással. Nem dolgozik egyik a másik ellen, épp ellenkezőleg: kiegészítik egymást. Mint a jó házastársak. Jó esetben ezek a borok ilyenek. Kissé behűtve, 10-12 °C-on kínálva – ügyelve arra, hogy föl ne melegedhessen a pohárban – igencsak jól tud esni.

Ne ijedjen meg senki attól, ha az üzletekben azonos megjelenéssel találja meg más-más termelők BalatonBorát. Laposa Bence vagy a Sabar Borház bora Badacsonyból épp olyan örömöt szerezhet, mint a csopaki Szent Donát Pince bora. A cél az, hogy legyen egységes stílus, ami mellett a kevésbé tájékozott fogyasztó is nyugodtan megállapodhat, ha – mára sajnos csak képeskönyvekben létező – balatoni keszeg mellett egy pohár borra támad kedve.

A könnyű, finoman savas és gyümölcsös fehérborokra nem kizárólag nyáron és nem is csak a tó mellett van szükségünk. Néha irigykedve gondolok azokra az országokra, ahol normális munkavégzés közben az ebédhez elkortyolgatnak egy-egy pohár üde, gyümölcsös bort az emberek.

Természetesen senkit nem szeretnék holmi munkahelyi szabálysértésekre ösztönözni, de gyakran kérdezgetem magam, vajon miért is nem lehet egy finom saláta vagy sült mellé egy pohár alacsonyabb alkoholtartalmú bort megiszogatni? Biztos, hogy rosszabbul dübörögnének ebéd után a számítógépek?

Ki tudja, az viszont biztos, hogy egy zsírosabb vagy éppen savasabb fogás mellett szükség van egy pohár borra. Ami nem kizárólag olaszrizling lehet, épp így megteszi egy királyleányka, illatos Irsai Olivér vagy cserszegi fűszeres, esetleg ha akad egy szép kéknyelű vagy szürkebarát. A hangsúly a savakon, a gyümölcsösségen és persze a tisztaságon van.

De hogy visszatérjünk a tóhoz: aki kissé fajsúlyosabb borokra vágyik, semmiképpen ne mulassza el megkóstolni a Csopaki Kódex emblémával ellátott borok egyikét-másikát. Csopak termelőinek tettre készebb hányada 2012 óta a legszebb dűlőinek legizgalmasabb olaszrizlingjeit különös gonddal termesztve és válogatva, szigorú szabályok szerint készíti és tölti palackba. A most még itt-ott kapható 2015-ös évjárat borai között találunk néhány, évekre elegendő izgalmat és szépséget kínáló tételt.

A tó keleti medencéjének borvidéke – Balatonfüred-Csopak – az északi part többi borvidékétől eltérően nem vulkáni kőzetekre, hanem homokkőre települt. A fajta itt egy jellegzetesen hosszú, elegáns és határozottan sós-ásványos karakterrel kóstolható bort tud adni, jól érlelhetőt és ízig-vérig csopakit. Berekhát, Szitahegy, Lőczedomb, Slikker, Sáfránykert – olyan dűlőnevek, melyeket érdemes megtanulni. Egyedi borok, kis mennyiségben – mondhatni igazi egyéniségek. Finom szerkezet, jó arányok, hosszú utóíz. Mi kellhet még ehhez?

Esetleg egy jó kéknyelű vagy furmint a part távolabbi pontjairól. Amiért néha elég csupán a Káli-medencéig elmennünk. Köveskál, Mindszentkálla, Szentbékkálla dombjain inkább az utóbbi, a Badacsonyhoz egyre közelebb a sokszor hektikus, kiszámíthatatlan, de gyakorta elegáns borokat adó kéknyelű díszlik. Ezt a fajtát nem véletlenül nevezték annak idején „úriszőlőnek”, hiszen termésre igen változó kedve miatt többnyire csak a módosabb gazdák engedhették meg maguknak a termesztését. Viszont ha megtalálja a számára megfelelő helyet, ha eljut a palackig, finoman élénk szerkezete és visszafogott aromatikája a legszebb fehérborélményeket képes megidézni.

A Badacsony borvidékhez tartozó vulkáni kúpok amúgy ma már számtalan komoly pincének adnak alapanyagot. A Szent György-hegy, a Csobánc, a Gulács, a Tóti-hegy vagy éppen Szigliget melegebb tónusú borai kicsit erőteljesebb alkoholtartalommal, fűszeres jegyekkel kínálják meg kóstolóikat. Szép borok ezek, hosszan eltarthatók, kényeztetők.

Ne gondolja persze senki, hogy a Balaton körül nem lehet valamirevaló vörösbort inni. Kétségtelen, hogy az északi part többnyire a fehérek terén jeleskedik, de a filoxéravész előtt itt jóval több kékszőlő termett, mint napjainkban. Melegebb tónusú borok, gazdag gyümölcsösséggel, visszafogottabb tannintartalommal.

A déli part viszont már jócskán belenyúl a vörösborok legjavába. A Balatonboglár és Lelle környéki löszös termőhelyek – akárcsak a borvidék folytatásának tekinthető Szekszárd – a nagy tanningyűjtő fajták számára is megfelelő termőhelynek bizonyult. A könnyedebb, gyümölcsös kékfrankosok mellett cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot és syrah is szépen terem. Sőt. A sors úgy hozta, hogy a nemrégiben elhunyt Konyári János pincéjéből két bort is kóstolhattam. Mindkettő emlékezetes és számomra emblematikusnak is tekinthető. Az 1995-ös cabernet sauvignon amely ennek a fajtának sokáig meghatározó, barátságosan bársonyos, de határozott darabja volt, és a 2015-ös syrah. Vastag, buja, mégis elegáns. Egy út kezdete és vége.

Mészáros Gabriella

Hozzászólás a cikkhez