Menü Keresés
Megtekintés a térképen Térkép bezárása

Kaba Farm: Lamine és Simone Kaba, Almáskeresztúr

Szigetvár után nem sokkal, a Zselic Baranyába húzódó vonulatai között, pontosan Mozsgó után találjuk meg Almáskeresztúrt, ezt a kis zsákfalut. Tejfehér ködben autózunk, de mire a Kaba Farmra érünk, már kisüt a nap. És előbukkannak a kecskék a ködből.

A Porovica-patak völgyében a víz osztja ketté az utcát páratlan és páros oldalra. Ma ennyi csupán az egész falu, száz éve közel hatszázan lakták, most alig hetvenen. Több itt a kecske, mint az ember, állapítjuk meg a domboldalban legelésző jószágokat látva. Azokból sem volt itt néhány éve még túl sok, de Lamine és Simone ideköltözésével ez is megváltozott. De kezdjük a történetet még korábban, hiszen a svájci lány és afro-magyar fiú kecskefarm-alapítása sokkal korábban indult. Csak akkor még nem tudtak róla. 

Lamine édesapja Guineában, Nyugat-Afrikában látta meg a napvilágot, és Németországban tanult építészmérnöknek. Egy barátját jött meglátogatni Budapestre és nyaralni pár napot a Balatonon, ahol találkozott Lamine leendő édesanyjával. A fiú már Münchenben született meg, ahol a szülők letelepedtek. A jó ételt kedvelő és a konyhában szívesen kísérletező, húgának gyakran főző tinédzsernél nem is jött számításba más lehetőség, mint a szakácsiskola.

 

Jobb lett az élet

 

Igazi városi gyerek volt, amikor megismerkedtünk, még a halat sem tudta fejbe kólintani" - mondja róla Simone, akivel Svájcban ismerkedtek meg.

 

 

Amikor láttam, hogy milyen jó kis konyhakertje van, tudtam, hogy nekem egy ilyen lány kell" - ezt már Lamine teszi hozzá.

Az iskola elvégzése után Lamine itt kapott munkát, Simone pedig éppen pincérkedett, valójában meg kereste a helyét. Dolgoztak együtt a svájci hegyekben, de Alaszkában is, ahol a lány apjának volt ez időben lazachorgászok által kedvelt szállodája. "Mindenünk megvolt, de nem volt igazán jó nekünk. Valami hiányzott. Egy tavaszi nap történt, reggeliztünk, az ablakunk nyitva volt, sütött a nap, beszűrődtek a hangok az utcáról, akkor mondtuk ki először együtt, hogy akkor most találjunk ki valami mást. És attól kezdve az élet jobb lett, volt tervünk" - meséli Lamine. A terv pedig az volt, hogy a budapesti életet már sokkal korábban megunó festőművész nagyapa mellé, a papa által Lamine-nak ajándékozott almáskeresztúri házba költöznek. Voltak már itt előtte is többször, a fiú gyerekkorában sok időt töltött a kis sváb faluban, ahol gyorsan befogadták, hiszen beszélt magyarul, így nem számított se a bőrszín, se a raszta haj. Ez utóbbi időközben el is maradt. A svájci lánynak is megtetszett a zselici nyugalom, a természet közelsége, a helyi sváb dialektust beszélő idősebb nemzedékkel a svájci német kiejtés hozott közös nevezőt, no meg a "világvégi" falu utolsó házában élni - volt ennek romantikája is erősen. 

"Az első terv még az volt, hogy kertészkedésbe fogunk, mert azt én csináltam korábban, tetszett is" - folytatja a történetet Simone. Az első aszályos év azonban némileg kedvüket szegte, ekkorra viszont volt már egy kutyájuk, és a kutya mellé megérkezett az első kecske. Vagyis rögtön négy, merthogy a kecske közösségi állat, egyedül nem élne jól, teszik hozzá rögtön. "Egy tenyésztőhöz mentem el a kecskéért, aki meghallgatott és megkedvelhetett, mert azt mondta: nem baj, hogy most nincs pénzed a négy kecskére, csak egyre, de vidd el mindet, vegyél nekik takarmányt télire. Tudom, hogy jó ember vagy, jót akarsz, sikeres leszel, majd jövőre kifizeted. Valahogy mindig rátaláltunk ilyen emberekre, akik lendületet adtak, akik segítettek" - meséli Lamine.

 

Joghurtok, krémsajtok

 

Így indult a kecskesztori közel tíz évvel ezelőtt, innen lett ma már 85 állatból álló nyáj, s melléjük a disznók, szamarak, kutyák népes társasága. Szorgalom nélkül persze nem is ment volna, Lamine aranykalászos gazdává képezte magát, felesége pedig Svájcban költözött fel egy időre a hegyi emberekhez, hogy ott tanulja ki a sajtkészítést. Az alpesi országban még telefonszolgálatot is működtetnek azoknak, akik elakadnak a sajtkészítésben: kipróbálták, tényleg működik. "Előbb csak tej volt, aztán már sok tej. Akkor készítettünk sajtokat magunknak. Aztán a barátoknak. És amikor még több lett, akkor gondoltuk, hogy legyen ez egy vállalkozás" - mondja Lamine, aki széles mosolyával és közvetlenségével csakhamar megtalálta helyét az akkor éppen alakuló helyi termékpiacokon is.

Érlelt sajtokkal kezdtek, de az akkori piac még nem volt igazán felkészülve az erőteljesebb ízekre, így lassan kitaláltak egy receptúrát egy friss sajtra, ami többféle fűszerezéssel készül és hamar slágertermék lett. Ezenkívül joghurtot, grillsajtot,krémsajtot és természetesen azért érlelt sajtokat is készítenek, szezonban naponta mintegy 100 liter tejet dolgozva fel.

A mi sajtjaink kevésbé karakteresek, így többen kedvelik őket. A titok abban rejlik, hogy külön tartjuk a bakokat a tejelő állatoktól, kivéve persze a szerelemidőszakot - mosolyodik el ismét Lamine. - És nagyon ügyelünk a tisztaságra, hogy a tej ne vegyen fel semmilyen szagot a környezetéből, ezért külön helyiségben, gyorsabban dolgozzuk fel."

A Kaba Farm sajtjainak közel kétharmada közvetlenül jut el - főleg a helyi piacokon - a fogyasztókhoz, de több étterem is rendszeres vásárlójuk. Eddig elsősorban Pécs és környéke volt elérhető, januártól egy induló budapesti sonkás-sajtos üzletben is jelen lesznek. "A kecske szezonális: télen nincs se tej, se sajt, ami nem baj, mert pihenhetünk. Amikor legeltetés van, akkor bizony napi hat órákat kell sétálni a kecskékkel, mert azok nem állnak meg szinte egy percre sem. Nemrég hozzánk került öt bárány is, azok sokkal nyugisabbak, ellegelésznek egy helyben, mondtam is Simone-nak, adjuk el a kecskéket, ezekkel a birkákkal könnyebb lesz" - nevet Lamine. Nem kell aggódni, a kecskék maradnak, sőt a bárányokon túl már disznók is laknak a farmon. Pár éve a fiatalok után ugyanis Simone apja is a közelbe költözött, a szomszédos Mozsgón talált házra és új életre. A svájci úr eredetileg hentes, Simone nagyszülei egykoron országosan ismert pástétommanufaktúrát fejlesztettek ki a hentesüzletükből, így volt mire alapozni, amikor a sajt mellett húsokkal is megpróbálkoztak. Svájci és olasz mintára készülnek a szalámik, egyelőre sertésből, de hamarosan piacra kerül a vegyes, kecskehússal gazdagított változat is.

"Egyre többen jönnek el hozzánk, ahogy egyre többet hallani rólunk. Vannak, akik konkrétan úgy jönnek, hogy ide szeretnének költözni, de szerencsére több még a kiránduló, csapatok, barátok, családok, vagy akár iskolai osztályok is. Itt a gyerekek pár perc alatt elfelejtik, hogy telefonozzanak, itt ösztönből játszani kezdenek fűvel, fával, állatokkal" - meséli Lamine. "Ha majd túl sokan lesznek a faluban, felköltözünk a szőlőhegyre" - mondja nevetve Simone, hiszen ettől egyelőre nem kell tartani. Viszont van már igencsak stílusos kis panzió, tartanak itt mások teheneket és szürke marhákat, van egy kis mocorgás a takaros faluban.

 

Svájci, magyar hagyományok

 

A házaspár már abszolút idetartozik, hiszen mostanra Simone is jól beszél magyarul, sőt nemrég még a KRESZ-vizsgát is magyarul tette le, büszkélkedik lelkes férje. Aki nem mellesleg elismeri, hogy bizony kell a svájci precizitás is ahhoz, hogy minden jól menjen, minden időben elkészüljön, hiszen a legtöbb munkát ketten végzik. Egy szintén ideköltözött holland lány volt a segítségük három évig, de ő nemrég hazautazott, így mindenféle terveket szövögetnek, hogyan lehetne egyszerre segítséget találni és tovább is adni azt a szemléletet, ahogyan ők élnek és dolgoznak.

Mi nem akarunk tovább növekedni, inkább az lenne a jó, ha minél többen élnének így, nagyobb harmóniában a környezettel, a természet közelségében, és foglalkoznának helyi dolgokkal. Most már sokkal könnyebb, mint nyolc éve volt, számos lehetőségük van azoknak, akik ezt az utat választják. Ezért is szervezünk nyílt napokat vasárnaponként, vagy szerveztük meg idén itt a farmon a Szalmakalap fesztivált, hogy ott lehessen helyi termékeket kóstolni, ahol keletkeznek" - emeli ki Lamine.

Most, hogy a kecskékkel kicsit kevesebb a munka, kezdődhetnek a javítások a farmon, no meg ilyenkor jut idő a családra, barátokra is. "Év közben nem nagyon tudunk elutazni, de a múltkor még a szüleimnek is mondtam: ha csak miattunk jönnétek, akkor nem kell, mert nem lesz rátok időnk, hajnaltól megy a legeltetés, sajtkészítés, nyáron több a helyi termékpiac is, több a csoport is. Kicsit zokon vették, de aztán megértették" - meséli Lamine. "Tavaly volt időnk karácsonykor hazautazni Svájcba, idén meg az apámmal hármasban leszünk itt Keresztúron - teszi hozzá Simone. - A svájci hagyományokat a fondue chinoise, a magyart a libamáj jeleníti majd meg: a libamájra nagyon készülünk, a szomszédokkal akarunk majd üzletelni, szép libákat tartanak."

A Kaba Farm egyik nagy titka, hogy őszinte. Nincs túldizájnolva, de van hangulata. A bejáratnál ott van a nagyapa galériája, festményekkel a falakon, de még a plafonon is, mellette jól megfér a sajtkészítő műhely. A dombon ott áll az Afrika-pavilon, az állatok körül mindig készül valami, ottjártunkkor éppen az istállót javították. "Nagyon sok segítséget kaptunk itt a faluban, de a barátainktól is. Lehet, hogy lassabban, de minden kialakul, minden a helyére kerül - mondja Lamine. - Nekünk ajándék ez, hogy itt élhetünk a természetben, közel mindahhoz, amit szeretünk, azt csináljuk, aminek örülni tudunk még mindig."

Olyanok ők ketten, hogy látva, hallgatva őket rögvest kedvet kapunk a zajos városból kiköltözni az almáskeresztúri domboldalba, a csendbe, a zöldbe, és vállalni a hajnali kelést, a sok kilométeres sétákat a kecskékkel. Aztán persze hazaindulunk mégis, de bizton tudjuk, visszatérünk.

Elérhetőségük:  KABA FARM (Almáskeresztúr, Fő utca 28.)
Tel.: +36 (20) 434-2763, kabafarm.uw.hu

 

Győrffy Zoltán

Hozzászólás a cikkhez