Menü Keresés

Fütty és bivalycsók

„Nemzedékek és évszázadok fortélya kellett hozzá, míg a magyar megtanulta és feltalálta a fröccsöt” – írja Márai Sándor. Milyen évszázadok? Hiszen a szifonfejet csak 1813-ban szabadalmaztatta az angol Charles Plinth, Jedlik Ányos meg (a legenda szerint) 1842. október 5-én találta fel a fröccsöt, amikor Fáy András fóti présházában előrántott a háta mögül egy kutyaijesztő üveget, és szódát spriccelt a társaság borába. „Mi ez? – kérdé Czuczor Gergely nyelvtudós. „Spriccer” – mondá Jedlik. „Túl németes – így Vörösmarty Mihály –, legyen inkább fröccs!”

De nem csak az évszázadok nem passzolnak (Márai 1941-ben írta A magyar borokról szóló tárcáját), sajnos a fóti legenda sem igaz. Czuczor ott sem volt, Vörösmarty már korábban megírta a Fóti dalt, amelyben a „fölfelé megy borban a gyöngy” kifejezés nem a szódára vonatkozik. Spriccer szavunk csak az 1870-es években tűnik fel szótárainkban, a fröccs meg húsz évvel később. A magyarnak tehát mindössze fél évszázad állt rendelkezésére, hogy feltalálja Márai csodálatos vegyülékét, „mely elég tömény ahhoz, hogy sarkallja a borozgató férfi képzelőerejét, s ugyanakkor eléggé szelídített, hogy ne ártson a nemesebb szerveknek”.

De hol vagyunk már a spriccertől! A legendás szesztestvérek rég átköltöztek a mennyei korcsmákba. Krúdy nem hajt fel egy ültő helyében száz nagyfröccsöt (a legendát Kosztolányiné Harmos Ilona terjesztette el róla), Ligeti csapszékében Csete Lajos, az utolsó nihilista nem rendel csetevájót (1 dl bor + 1 dl parádi + 1 dl szódavíz), József Attila nem iszik füttyőt (a kisfröccsöt hívta így), Babay József novellista sem kér lámpást (1,5 l bor + 5 dl szóda), hiszen „aki ilyet iszik, lámpással keresheti a józanságot”.

Krúdy így kérte a hosszúlépést: „Gyógyír rendel!”


Nincs gyógyító vagy hőbörgő víz, sem kutyaijesztő üveg, nem támasztja a pultot Berda József maflásra várva (5 dl bor + 5 dl szóda), amit Kőbányán beöntésnek neveztek, nem rendel rezzentett fröccsöt Tömörkény István (ha 1 dl rizling fölött spriccelünk el, akkor kispermet, ha 5 dl fölött, akkor nagypermet, így kérte Latinovits Zoltán is). Nincs Újházy-fröccs (szikvíz helyett jégbe hűtött kovászos uborkalé), eltűnt Őze Lajos kedvence, a bivalycsók, más néven háziúr (4 dl bor + 1 dl szóda), Móra Ferenc sem rendel hajtást, amit egy mozdulattal lehetett a gallér mögé küldeni.

Nincs koldus-vagy színészfröccs (1 dl szóda + 1 dl víz), hozzá proletárszendvics: két szelet kenyér között egy harmadik, de kihalt a bakteranyós nevű fröccs is (2,5 dl bor + ugyanennyi szóda), és ma már senki sem tudja, mi volt a vágás (a csapos a 2 decis poharat belevágta a kannába, 1,5 dl bor maradt benne). A felmosórongy nevű spriccert meg el sem merem mondani: a korcsmáros egy ronggyal egy pohárba söpörte a pultra kifolyt bort.


Elköltöztek a hajnali gavallérok és velük a fröccsfajták. Pedig micsoda önirónia, kedély- és lelkiállapot bújt meg egy-egy fröccsnév mögött. Ez az okos, ravasz keverési arány: ez volt a magyar titok. Amikor valaki az 1950-es évek elején tömbházmestert (azaz két házmestert) rendelt, miközben a besúgó figyelte, mit mond, maga volt a lázadás! Vagy a kocsma előtti sorban álláskor spárgát kért, amit a csapos kihozott neki. Ez két hosszúlépés volt. Bátrabbak Mátyás-fröccsnek nevezték.

Mindez eltűnt, köddé vált. Miként (a törzsvendégekkel együtt) elsüllyedtek a kegyhelyek is. A tabáni Mélytorok, a szegedi Hatcsöcsű, a kispesti Bakegér, a budai temető mellett Az utolsó esély, a Kövér Tetű, a Zokogó Majom, a Taknyos varjú. A fröccsözés úri huncutság lett. Nem kimért, hanem drága, palackos bor, finom, elegáns talpas poharak, csálinger helyett sommelier. Ma ők mondják meg, milyen reduktív borból kell fröccsöt készíteni. Pedig fröccs csak a szótárban létezik, a kocsmákban nem. Ott fordított rendel, vagy lakótárs, a hangulatunk szerint.

Vinkó József

Hozzászólás a cikkhez