Menü Keresés

Őszi gyümölcsök: Füge és naspolya

Divat lett a füge. Nyersen, lekvárnak, chutneyban, süteményben. A gyümölcs, amit az istenek eledelének is neveznek magas kalcium- és rosttartalma miatt lett kedvelt étel. A naspolya mára már kikopott a köztudatból, nagy mennyiségben nem termesztik, csak piacokon vagy a kertünkből juthatunk hozzá.

A lombhullató fák már készülnek a télre, de némelyik még ilyenkor is megajándékoz termésével. A melegebb vidékeken, védett kertekben egyre több helyen tűnik fel egy-egy fügebokor, amely enyhébb őszutókon sok terméssel lephet meg bennünket. Ahol a füge számára túl hideg van, a dércsípte naspolya lehet az év utolsó friss gyümölcse.

A füge az eperfafélék fikusz nemzetségébe tartozik. A fikuszok közé mintegy kétezer faj tartozik, a közönséges füge és az ismert szobanövények mellett például nyílmérget, gumit, iható tejnedvet vagy gyógyszert termelő fajok. A kertjeinkben is megtalálható füge latin neve Ficus carica, azaz - Anatólia délnyugati részének görög neve, Kária alapján - "káriai füge". A német Feige, az angol fig, a francia figuier, az olasz fico és a magyar füge is a latin névből származik. A délszláv nyelveken smokva a neve, amelyet gót eredetűnek tartanak.

Az ókorban az egész mediterrán világ egyik legfontosabb terményévé vált a környezete iránt igénytelen, mégis értékes gyümölcsöt termő növény. Egyiptomban a fennmaradt rajzok tanúsága szerint idomított majmokkal is szüretelték. Európában a görögök terjesztették el, majd a rómaiak is folytatták termesztését, Plinius idején 29 fajtát ismertek. A római legionáriusok alapélelmiszere volt, hátizsákjukban gyakran vittek magukkal szárított fügét. Nem véletlenül, a füge ugyanis értékes táplálék.

A szárított gyümölcs több mint felét szénhidrát (legnagyobbrészt cukor) teszi ki, így a menetelő legionáriusok energiaigényét is jól biztosította, de emellett fehérjét, B-vitaminokat, vasat, magnéziumot, mangánt, antioxidánsokat és rostokat is tartalmaz. Kalciumtartalma a gyümölcsök között kiemelkedő, tízdekánként kb. 150 mg, ami a kevés tejterméket fogyasztók számára jelent előnyt.

 

Fügelekvár: A dalmát megoldás a világ legegyszerűbb receptje: az édes fügén kívül csak némi citrom- és narancslé (1,5 kiló fügéhez 1-1 gyümölcs leve) kell hozzá. Csak a teljesen érett füge jó erre a célra: az ilyen füge héja ráncos, barnás-lilás színű. Nem szabad meghámozni, mert a héj adja a lekvár sűrűségét. Elég megmosni, a szárat és aljáról a barna részt kivágni, majd kettévágva vastag aljú fazékba tenni. Kevergetés mellett addig kell főzni, amíg be nem sűrűsödik, ez forrástól számítva csupán kb. 40 percig tart. A végén hozzákeverjük a narancs- és citromlevet, ízlés szerint fahéjat vagy rumot is tehetünk bele.

 

Porok és darazsak

 

A fügét ma is nagy területen termesztik Kaliforniában, Török-, Görög- és Olaszország területén. Híres a Peloponnészosz déli részén, Kalamata környékén termett, a korong alakba préselt görög füge leggyakrabban innen érkezik. A füge évente háromszor is virágzik.  A virágok a később a termésnek is helyt adó zöld serlegeken (a füge héján) belül találhatóak, így a virágzás-termésérés folyamata kívülről nem igazán követhető. Magjából hímvirágú (kaprifikusz) vagy nővirágú egyedek fejlődnek. Az előbbi nem hoz értékelhető termést, a nővirágúak megtermékenyüléséhez viszont a kaprifikusz virágporára van szükség.

A virágpor szállítását egy erre szakosodott rovar, a fügedarázs végzi, méghozzá meglehetősen egyedi módon. A nőstény darázs ősszel a kaprifikusz harmadik virágába helyezi el tojásait, ahol az utódok áttelelnek, elhagyják a téli menedéket, és a tavaszi, első virágokba rakják le az újabb generáció tojásait. Mire ezek kifejlődnek, a virágpor már érett, rátapad a kirepülő darazsak testére, akik a közben megjelent második virágzatokat keresik fel tojásrakás céljából. Ennek során berepülnek a termő virágokba is, és a fiú füge első virágzatából származó porral beporozzák a lányfüge második virágzatát. Mivel a fiú füge jellemzően kevesebb második virágot hoz, mint elsőt, ezért a darazsak elég sok termő fán kénytelenek megfordulni, míg megtalálják az utódnevelésre alkalmas helyszínt, így sok lány virág beporzását elvégzik. A második virágban kikelő darázskák aztán ismét lerakják tojásaikat az őszi virágokba, és az egész kezdődik elölről. A fügedarázs és a füge egymásra van utalva, egyik sem tudna a másik nélkül szaporodni.

 

Fügefalevél: A Közel-Keletről és Nyugat-Ázsiából származik a füge, Szíriában már Kr. előtt 4000 évvel termesztették. Eredeti élőhelyén több világvallás is született, s a füge megítélésében nincs közöttük különbség: jelentős, akár egyenesen szent növényként tekintenek rá. A Bibliában is sokszor szerepel. A Teremtés könyve szerint Ádám és Éva fügefalevéllel takarta el intim testrészeit. Az ígéret földjének hét fő növénye közül is az egyik a füge. A zsidóknál a béke, a bőség, s a szőlőtőkével együtt Izrael állam jelképe, de a fügefa az iszlámban is a menny fája.

 

A fügének több évezredes termesztése során számos kultúrfajtája alakult ki, melyeket három fő csoportba szoktak sorolni. A klasszikus, szmirnai füge megtermékenyüléséhez szükség van a darazsakra, ebből következően első virágzatát - virágporos darazsak és megtermékenyülés hiányában - elszórja, és a leírtak szerint a második virágzatából hoz termést. A San Pedro fajták első virágzatai megtermékenyítés nélkül is teremnek, de a második virágzáskor nekik is szükségük van a darazsakra. Számunkra a legérdekesebb az adriai füge, amely megtermékenyítés nélkül is évente kétszer hoz termést. Magjai aprók, terméketlenek, cserébe kevésbé zavaróak. A nálunk található összes termő fügebokor adriai típusú, hiszen fügedarázs hiányában csak ők képesek gyümölcsöt érlelni.

 

Fityisz: A füge kulturális szerepe máig jelentős. Mindenki ismeri a fityiszt, amikor fügét mutatunk. A görögök és a rómaiak démonűző mozdulatként villantották elő alfelüket, vagy ennek alternatívájaként egy fügét a tenyerükben. Később alakult ki a mozdulat lekicsinylő, becsmérlő jelentése, és már régóta nincs fügére sem szükségünk: elég hüvelykujjunkat a mutató- és középső ujjunk között kidugni.

 

A világban a fügefélék nagy tiszteletnek örvendenek. India nemzeti fája, a banyan, más néven indiai füge (Ficus benghalensis) több száz méterre terjedő oldalágakat, léggyökereket, az anyatörzstől elkülönülő törzseket fejleszt, így egy-egy példánya akár egész erdővé terebélyesedhet. Lombkoronájuk kiterjedése alapján a világ legnagyobb fáinak számítanak, az abszolút világrekorder fa külön nevet is kapott: az Andhra Pradesh államban élő Thimmamma Marrimanu 19 ezer négyzetméteres lomkoronával került be a Guinness-rekordok könyvébe. Nem csoda, hogy a hindu mitológiában világfa, Visnu és Siva fája.

A délkelet-ázsiai szent füge (Ficus religiosa) 30 méter magasra is megnőhet. Nevét onnan kapta, hogy Kr. e. 528-ban Buddha egy ilyen fa alatt világosodott meg. A helyszínen (Bodh-Gaja) ma is megtalálható öreg fügét az eredeti szent fa (Bódhifa) 3. vagy 4. generációs leszármazottjának tekintik. A Bódhifa utódai más buddhista szent helyeken is megtalálhatók. Ezek közül a Srí Lanka-i Anuradhapurában élőt a feljegyzések szerint Kr. e. 288-ban ültették, a legöregebb olyan (zárvatermő) növénynek számít, amelynek ismert az ültetési ideje.

 

 
Irodalmi jelkép: Sajátos érési módjára tekintettel a naspolya az irodalomban a prostitúció, a korai romlottság jelképe, mondván: megromlik, mielőtt megérne. Shakespeare Rómeó és Júliájában Mercutio élcelődése szerint Rómeó "Egy naspolyafánál most azt kívánja, bár lenne a babája oly gyümölcs, mit naspolyának hívnak víg cselédek".

 

 

Babits szekszárdi szőlője


Melegebb tájainkon, a Gellért-hegyen, Pécs és Szekszárd környékén vagy a Balaton-felvidéken nálunk is díszlenek régi fügebokrok, némelyiket talán még a törökök ültették. Városokban, domboldalakon a kifejezetten enyhe klímájú vidékeken kívül is találhatunk számára egy-egy védettebb, déli kitettségű sarkot vagy falmentét, ahol nemcsak az északi szelektől kíméljük meg, de a nyáron beszoruló meleg az ágak beérését, így télállóságát is segíti. Bár az ilyen, nem ideális helyen termett füge nem lesz olyan jóízű, mint ahol legalább két-három héttel hosszabb a nyár, de azért örömmel fogadjuk, ha legalább néhány termés beérik ősz végére, és fügebokrunk szépsége sem marad el délebbi társaiétól. Míg a mediterrán országokban a többi gyümölcshöz hasonlóan kultúrfajtákat termesztenek, nálunk többnyire ismeretlen eredetű sarjak kaphatóak. Legendás az úgynevezett Babits-füge, amelyet Babits Mihály szekszárdi szőlőjéből származtatnak, és nagy gyümölcsű, korán érő fajta.

 

 

A növény föld feletti része legfeljebb 15 oC-os fagyot bír ki. Az első években mindenképp célszerű télire betakarni, utána kockáztathatunk: ha elfagy, tavasszal úgyis új sarjakat hoz, de így néhány évig persze nem lesz termésünk. Míg az igazi mediterrán kertekben fügefákat látunk, nekünk meg kell elégednünk a fügebokorral, és több sarjat is életben hagyni: ha csak egy törzset nevelgetünk, könnyen lehet, hogy hamarabb elfagy, mielőtt fává cseperedhetne és termést hozhatna.  A füge termése nyersen (ha elég érett, a héjával együtt is) fogyasztható, de könnyen meg is lehet aszalni. Ez elvileg a nap erejével is történhet, de késő ősszel érdemes inkább 40-50 oC-os sütőben vagy kemencében elvégezni. Az aszalandó gyümölcsről ne távolítsuk el a szárát, mert anélkül könnyebben megromlik. Mint minden magas cukortartalmú gyümölcsből, a fügéből is készülhet lekvár, bor vagy pálinka.

 

Régi idők naspolyája


Ahol a füge nem terem meg, naspolyával lehet próbálkozni: az Ázsia nyugati felétől a Fekete-tenger törökországi partvidékén át a Balkánig honos cserje a Kárpát-medencében is jól érzi magát. Bár bokra nem annyira közismert, hasonlóan attraktív növényről van szó. Az Adria mentén a fügéhez hasonlóan gyakori látvány a kertekben egy bokorféle, amelynek jellegzetes levelei arasznyi hosszúak, hajlott lándzsa alakúak, vastagok és kissé bordázottak. Ezt a távol-keleti cserjét japán naspolyának hívják, és a mi naspolyánk ugyan nem közeli rokona, de levelei nagyon hasonlóak hozzá, ráadásul akár a mínusz 20 oC-os fagyokat is kibírja, így "japán" társával szemben nemcsak dézsás növényként tartható.

 


A naspolya ma már különleges gyümölcsnek számít, pedig a középkorban elterjedt volt. Linné valószínűleg Németországban láthatott sokat belőle, mert a Mespilus germanica, azaz német naspolya nevet adta neki. A valóságban a rómaiak terjesztették el Európa nyugati felében az akkor már közel egy évezrede termesztésben lévő, fontos gyümölcsöt. A növény görög neve, a meszpilon az eredete a latin, illetve végső soron például a német, angol, olasz, szlovák (Mispel, medlar, naspla, mišpula) és magyar elnevezéseknek.

 

 

A naspolya mára már kikopott a köztudatból, nagy mennyiségben nem termesztik, csak piacokon vagy a kertünkből juthatunk hozzá. Értékessé teszi, hogy a gyümölcsszezon utolsó képviselője lehet. A barna héjú, dióméretű almatermések ősszel is még kemények, savanyúak és csersavasak, a bokorról ilyenkor leszedve nem túl csábítóak. Ha azonban az első fagyok után szedik (vagy sokáig tárolják, esetleg a természetes fagyot a mélyhűtővel pótolják), a gyümölcs pépessé szottyosodik: aki először lát ilyet, azt hiszi, romlott gyümölcsről van szó, pedig ez a naspolya fogyasztásra alkalmas állapota. Az édes-savanykás, barna pép nyersen is fogyasztható, de magas pektin tartalma révén lekvárt, zselét is készítenek belőle.

A népi gyógyászat gyulladáscsökkentő hatását a vese és a húgyutak betegségeire használta. Lippai János szerint

igen ki-veszi az ember veséjébül a fövenyet: a vizelletet meg indíttya, sőt még a hóljagban is úgy meg-töri a követ, mint a port, és fájdalom nélkül ki-viszi".

Emellett "has-folyás" ellen, vagy étkezés előtt fogyasztva a gyomor erősítésére is javasolja.


Salamon Csaba

Hozzászólás a cikkhez