Menü Keresés

Farsang

"Az farsangi üdő már beállott" - vagyis a vízkereszt és hamvazószerda közé eső időszak, amelyet a népszokás a táncvigalmak és házasságkötések időszakának rögzít. Kőszeghy Pál Bercsényi lakodalmára írt barokk verse így emlegeti: "Az farsangi üdő - úgymond - már beállott, / Cupidócska mostan minden helyt megszállott."

A farsang sosem volt egyéb, mint mindenfelé népszokások, mulatságok, maskara- és batyubálok, busójárások és egyéb dínomdánomok összessége - ám a "fársángnak" szinte minden mozzanatát átlengi a szerelem nyilasának jelenléte. Farsang eleje, vége, farka. Rövid, hosszú farsang. De néha azért van élet rajta túl is: "farsangon kívül is esik leányvásár" - tartja a közmondás. Viszont az is igaz, hogy "koros szegény leánynak mindig rövid a farsang". Zöld farsang, azaz fehér vasárnap utáni időszak, midőn a házasodás egyházi akadály nélkül gyakorolható. Lesz ma farsang! És a klasszikus szociális vigasztalás: hadd legyen egyszer farsangja neki is.

A legnagyobb XVIII. századi farangi bálszezonra úgy emlékeznek a Vay Sándor gróf(nő)-féle írások, hogy a nehéz, schnekenféderes kocsik egymást űzték Pest városának rossz, hepehupás kövezetén. Boltról boltra jártak farsangi vásárolnivalók után. Viszont a legszebb palotákban legalább hatszáz gyertya égett a díszes vestibulumban (hallban), és akkora buffándlikat (virágcsokrokat) hozattak a magos uraságok asszonyai Bécsből, hogy csodaszámba mentek. Az 1834-es évadnak a Hét választóknál tartott farsangi bálján - melyen Buda és Pestnek jelesebb főrendű szépségei "tündéribb öltözeteikben s a párizsi divatként kezükben illatos bokrétát tartva, szellemi könnyű fordulatokkal lengék körül a nyájas táncz palotát" - folyt a vigalom.

Ha rápillantunk a szűkös forrású korabeli gasztronómiára - amúgy rendkívül sokrétű a klasszikus farsang étrendje -, itt most azt találjuk, hogy "a tánczterem mellett volt a Credenz és minden tánc után ékes libériájú szolgák hordták a fagylaltot és a hívesítő italokat. Éjfélkor volt a pazar díszű vacsora, amikor is az asztalt Du Change, a nemzeti Casino vendéglőse vette gondjai alá. Pezsgő, fáczán, hegymagasságú crémek, sulzok (kocsonyák) és battériaszám a tokaji, a magyar borok királya". A maskarás mulatságok népszerűek a táblabíróvilágban is; Dérynének a budai játékszín idejéből származó naplójában az olvasható, hogy "elmentünk a maskarabálra és ott bomladíroztunk".

Húshagyó kedden a faluhelyeken mindenfelé orjalevest főztek ebédre és fánkot sütöttek hozzá: szalagos fánkot. Bárczyné fánkja volt a szabolcsi bálok egyik legfinomabb fogása - tudjuk meg Vay Sándor anekdotagyűjteményéből, pedig ott a batyubálat mindig a legpazarabb ételekből rendezik. (A batyubálon a férfiak fizették a cigányt, a hölgyek pedig kötelesek voltak gondoskodni az ennivalóról.) Nagy keletje volt hát, különösen farsang idején, a főzőasszonyoknak - leghíresebb közülük Bárczyiné Kapy Ágnes szakácsa volt, akit még Kapivárról, a szülői háztól hozott magával, ahol rendszeresen húsz-harminc vendég ült ebédnél. Muszkáné, a szakács az egyik batyubálon majdnem pórul járt: a megyeházán az ő kelésre eltett lisztjét "jóakarói" elvették a kemence mellől, s a tészta nem kelt meg; Muszkáné kénytelen volt földhöz csapni a tésztát és kiönteni a zsírt. Így aztán nagy erők szaladtak el új lisztért és új zsírért: az óriási szakajtókban újra melegedő tésztát viszont kivont kardú hajdúk őrizték. Az orjacsont segítségével, s ez már nyugat-magyarországi néprajzi gyűjtés, az alsóőri (ma: őrvidéki) lányoknak jósoltak.

A levesből kivett csontot háromfelé kell vágni. Három papírszeletre a következőt kell írni: Szerelmi házasság, Érdekházasság, Vénlányság. Mind a három csontra egy-egy papírt kell rákötni, és egyszerre a kutyának dobni. A három közül, amelyiket először elviszi, és amilyen szövegű papírszelet van rákötve, az teljesül be."

Szatmárban, emlékszik rá Vay, járt egy érdekes szokás: "Húshagyó keddre esett a tőkehúzás. Abból állt, hogy a farsangot bezáró éjfél után a férjhez nem ment lányok és nőtlenkedni szerető gavallérok ruhájára titkon egy tűvel fonálról lecsüngő kis fácskát akasztottak, s ekkor az egész társaság ujjongva kiáltotta: húzza a tőkét, húzza a tőkét! Sokkal nyilvánvalóbb és látványosabb a fa- és rönkhúzás szokása, elsősorban Nyugat-Magyarországon. Az 1924. évi farsangban, írja a '60-as években végzett gyűjtésének anyagában Lukács László néprajztudós, Alsóőrben nem volt házasságkötés, s ennek emlékezetére rendezte meg a fiatalság a fahúzást. Vörösvárról az urasági erdőből hoztak egy nagy firészfát, amit Erdődy Gyula gróf ajándékozott nekik. A felső faluvégről indulva a fát lovakkal végighúzatták a falun. A fa törzsén a vőlegény szerepét alakító idősebb legény, Moór László, és a fehér ruhába öltözött álmenyasszony, Palank István ült. A fát a vőfélynek és a fehér ruhás koszorúslánynak öltözött alsóőri legények és leányok kísérték. Szabó István, a fahúzást irányító násznagy lóháton ült. A menetet állatalakoskodók kísérték. Lómaszkba bújtak az őrállási német legények. A ruhából varrt lómaszk alatt hat-nyolc legény menetelt. A menet Alsóőr főterén, a világháborús hadiszobor helyén állt meg. Itt a násznagy beszédével megrótta az alsóőri legényeket, mivel nem mertek megházasodni, így a vőlegénynek most az idevontatott fenyőfa-menyasszonyt kell feleségül vennie. Megszámolták az évgyűrűket, s a násznagy szomorúan jelentette a közönségnek:

A menyasszony 103 éves. Valamikor gólyamadár dalolt rajta, és ma Alsóőrben ez lesz a menyasszony!"

Aztán a népség a községi kocsmába vonult, és húshagyókedd reggelig ott mulatott. Később a legények elárverezték a fát - a helybeni fakereskedő vette meg. A menyasszonyból tűzifa vagy almárium készült.

Ambrus Lajos

Hozzászólás a cikkhez