Menü Keresés

Elérkezett a dinnyék ideje

A nyári strandszezon megérkeztével lassan eltűnnek a tavaszi, nyár eleji piros gyümölcsök, és elérkezik a dinnyék ideje. A leginkább csak önmagában fogyasztott görögdinnye mellett a sárgadinnye sokoldalúbban felhasználható: nemcsak nyersen, előételként vagy desszertként kínálhatjuk, de ételek alapanyaga is lehet.

A kánikulát kevés növény kedveli, kivéve a dinnyeféléket. Amíg a gyümölcsfák igyekeznek a forró napokat kibekkelni, a földön termő dinnyekobakokat igazán nem zavarja a nyári nap sugára: hosszú gyökereikkel az utolsó vízcseppet is kifacsarják a talajból, így a vízhiánytól ritkán szenvednek, és a tűző nap hatására termelik azt a sok-sok aromát és cukrot, amiért szívesen fogyasztjuk őket. Az esős, vagy akár csak a nem kellően meleg időt nem szeretik, ilyenkor ízetlenek, tökszerűek maradnak.

A csábító, mégis visszafogott aromájú, elegáns sárgadinnye bármelyik fehér abroszon jól elfér, pedig igencsak paraszti származású: a tökfélék családjába, ezen belül az uborkafélék (Cucumis) nemzetségéhez tartozik. Az ide sorolt mintegy ötven lágyszárú kúszónövényfaj többnyire a trópusi övezetben, Afrikában és Ázsiában honos, így nem csoda, hogy nálunk is jól bírják a meleget.

Bár közülük több terem ehető gyümölcsöt, némelyiket eredeti élőhelyén termesztik is, nálunk csak az uborka (Cucumis sativus) és a sárgadinnye (Cucumis melo) ismert és népszerű. A többi faj közül talán még az afrikai tüskés uborka/tüskés dinnye, avagy kiwano (Cucumis metuliferus) narancsszínű, szemölcsszerű tüskékkel borított termései tűnhetnek fel a boltok zöldség-, illetve gyümölcskülönlegességei között.

Zöldség vagy gyümölcs?
A gyümölcsöket és a zöldségeket is jelentősebb átalakítás nélkül, elsősorban nem energiatartalmuk, hanem a bennük lévő vitaminok és ásványi anyagok kedvéért fogyasztjuk.

De ha meg akarjuk különböztetni őket, a szokásos, a termények tulajdonságain (pl. édes – nem édes, biológiailag éretten – éretlenül fogyasztjuk, nyersen esszük – megfőzzük) alapuló definíciók alapján mindig van legalább egy közismert kivétel, vagy mindkét csoportba sorolható növény.

Ha viszont a termesztés alapvető technológiáját vesszük alapul, élesen elválik a zöldség a gyümölcstől: a zöldségkertészek a lágy szárú, intenzív termesztést igénylő növényekkel foglalkoznak, míg a gyümölcskertészek a fák, bokrok ápolgatásával jutnak gyümölcshöz.

A szántóföldön dolgozó dinnyetermelők tehát zöldségkertészek, ebből következően a dinnyék – a mezőgazdasági szakemberek szemében – zöldségnek számítanak.

Török dinnye

A sárgadinnye latin nevében a melo a sárgadinnye latin megfelelőjéből, a melopepóból rövidült alak. A latin szó eredete a görög melopepon, amit talán gyümölcstökként lehet magyarra fordítani. Könnyű felismerni, az angol és francia melon, a német Melone, a szlovák melón és társaik szintén a latin elnevezésre vezethetők vissza.

A magyar dinnye szó szláv eredetű. Mivel az uborka rokona, korábban elterjedt nézet volt, hogy az ízetlen termés az uborkatáblák közelségének köszönhető, de valójában a két növény nem kereszteződik egymással. Ha rossz a dinnye, az a rossz időnek vagy a korai szüretnek köszönhető.

Vad formái Afrika déli és északkeleti, valamint Ázsia déli részén és Ausztráliában is megtalálhatók, de genetikai módszerekkel a kutatók arra jutottak, ezek mindegyike végső soron Afrikából származik. Azt nem tudni, Afrikában vagy Ázsiában került-e be először a kertekbe, de a legnagyobb változatosságban manapság Ázsiában találjuk.

Mindenesetre nagyon régóta termesztik, a régészeti leletek, a sírokban talált levelek és magok, valamint falfestmények alapján Egyiptomban termesztésük legalább 4-5 ezer évre nyúlik vissza. A görögök és a rómaiak kertjeiben is megtalálhatók voltak.

Magyarországra először a sárgadinnye került be, a 12–14. században már kiterjedt termesztése folyt. A törökök kiváló új fajtákat hoztak magukkal, ezért a hódoltság alatt a dinnyetermelés országszerte fellendült, a 17. századi török utazó, Evlia Cselebi elismerősen nyilatkozik a Gyula környéki dinnyéről. 1730-as években Bél Mátyás is dicsérte a magyar dinnyét:

Ha meleg az idő, már július végén olyan bőségesen és olyan változatos fajták érnek, hogy elgondolni is nehéz.”

A mai dinnyetermesztés a 19. században, Heves megyében alakult ki, Csány, Hort, Erdőtelek és Kál lett a termesztés központja. Az apáról fiúra szálló szaktudás idővel kinőtte a környék adta kereteket, a dinnyések vándorolni kezdtek.

Sárga, zöld, fehér

A sárgadinnye az idegentermékenyülő növények közé tartozik, ezért az évezredes termesztés során a különböző tájakról származó dinnyék összevissza keveredtek, nagyon sokféle alakú, színű, méretű fajta alakult ki. Ezek következetes rendszerezése embert próbáló feladat, többen többféle dinnyebesorolást is készítettek; a fogyasztóknak valószínűleg a kereskedelemben használt fajtacsoportosítást érdemes megismerni.

A nálunk mostanában leginkább kapható, rögbilabda alakú, többnyire kissé gerezdes, szürkészöld héjú, narancssárga belű dinnyéket a kereskedők és a termesztők Cantaloupe, vagy magyarul kantalup dinnyéknek hívják.

A név Cantalupo in Sabina olasz városra utal, ahol a pápa kertésze a 18. században, örmény származású magból ültette az első példányokat, amelyek aztán világszerte elterjedtek. Nemcsak a fogyasztók kedvelik, hanem a termesztők is, mert szabadföldön és fólia vagy üvegház alatt is termeszthetők, viszonylag ellenállók és úgymond sokáig pulton tarthatók. Számos, általában hibrid fajta tartozik ide.

A szezon nálunk a nagyon korai Fiata fajtával kezdődik, népszerű még például a Centro vagy a Donatello. Japánban a szó szoros értelmében is különösen nagyra értékelik a Yubari King fajtát. A Hokkaido szigetén lévő Yubari város környékén termelt dinnyékért, ha alakjuk hibátlan, héjuk tökéletesen sima, nagy pénzeket is megadnak. 2016-ban két Yubari King dinnye egy aukción 3 millió jenért, azaz mintegy 7,5 millió forintért kelt el.

A másik legelterjedtebb fajtakört, a gömbölyded, kisebb méretű, hálós („cseres”) felületű, általában kívül sárga, belül zöld, jellemzően szintén hibrid fajtákat Galia típusnak, vagy cukordinnyének nevezik. A Galia eredetileg konkrét fajta, amelyet az izraeli Zvi Karchi nemesített ki 1973-ban, és lányáról nevezett el. A Galia ma már inkább a típust jelenti, más fajtákat is ide sorolnak. Vékony, érzékeny héjuk miatt jellemzően hajtatásban (üvegház, fólia) termesztik őket.

Nálunk kevésbé ismertek az úgynevezett kaszaba vagy téli sárgadinnyék, de azért találkozhatunk velük a boltban: a rögbilabda alakú, citromsárga héjú, zöldesfehér húsú, sajnos gyakran nem túl ízletes importdinnyék ide tartoznak. A téli fajták különleges tulajdonsága, hogy viszonylag későn, nyár végén érnek, de még éretlen állapotban szedik őket.

Piacokon magyar terméssel nem nagyon találkozni, pedig magyar fajta (Hógolyó) vetőmagját is tartják a gazdaboltok. Azoknak a bizonyos citromsárga rögbidinnyéknek kanári- vagy amarillo dinnye a nevük. Hasonló alakú, de zöld, „varangyos” héjúak a Mikulás, avagy Piel de Sapo dinnyék, elnevezésük hosszú eltarthatóságukra utal.

A nálunk termesztésben lévő dinnyék többsége Európában és Amerikában elterjedt fajta. Ugyanakkor másik dinnyevilág is létezik ezeken kívül: Közép-Ázsiában más jellegű, többnyire robusztusabb sárgadinnyéket találni, a termések súlya elérheti a 20–40 kilót is.

A sárgadinnyének olyan típusai is ismeretesek, amelyek nem csak a termesztés módja miatt, de felhasználhatóságukat tekintve is zöldségnek tekinthetők. Indiában számtalan, nem édes fajta létezik, amelyet zöldségként, ételekbe főzve fogyasztanak; Kelet-Ázsiában savanyúságot készítenek az arra alkalmas fajtákból.

Az úgynevezett örmény uborka világoszöld héjával, hosszúkás alakjával valóban inkább uborkának, mint dinnyének néz ki, ennek ellenére a sárgadinnye egyik fajtájáról van szó. A félméteresre vagy akár hosszabbra is megnövő termések íze is az uborkáéra emlékeztet, hasonló módon használhatók fel, vékony héjukat sem kell lehámozni.

Sonka, leves, pálinka

A sárgadinnyekupacból első ránézésre nem egyszerű megállapítani, melyiket válasszuk. Ha a felületén nem is látunk benyomódásokat, érdemes az inda tövénél megnézni: ha ott könnyen benyomható, feltehetően már túlérett. Ha szép, üde, hibátlan dinnyét látunk, az esetleg még éretlen. Szagoljuk meg – a kellemes illatú, aromás kobak valószínűleg már érett és édes.

Mivel a dinnye közvetlenül a talajon terem, a héján barátságtalan kórokozókat (például szalmonella vagy Listeria baktériumokat) is hordozhat, amelyek különösen a nyersen fogyasztott gyümölcs esetén jelenthetnek problémát. Felhasználás előtt a dinnyék héját alaposan mossuk meg, minden látható földmaradványt, szennyeződést távolítsunk el róla.

A legtöbb sárgadinnyéhez valószínűleg semmilyen recept nem kerül elő: meghámozza és megeszi őket az emberiség. Nyári gyümölcssalátákba is szokott dinnye kerülni, de a nála harsányabb, savasabb gyümölcsök mellett unalmas lehet, ezért érdemes a társaságát megválogatni; a nyáron szintén elérhető őszibarackkal jó párost alkotnak, esetleg egy kis narancsvirágmézzel vagy bodzás akácmézzel kiegészítve.

Bizonyára mindenki hallott a sárgadinnye és az érlelt sonka házasításáról. A vékony sonkaszeletbe tekert dinnyecsíkok szezonban az előétel-választék szinte kihagyhatatlan tételei. Az ókori hippokratészi orvosi elveknek is megfelelő, a száraz-sós sonkát a nedves-hűs dinnyével kiegészítő fogás valóban jól eltalált párosítás.

Az aromás, de nem nem harsány, feszes állagú, a szájban mégis olvadó, édes alföldi sárgadinnyét csak a legnemesebb, sokáig érlelt, édeskés és puha, foszlós sonka érdemli meg társként. A dinnye már a régebbi korokban is úri gyümölcsnek számított.

Zöldségként felhasznált rokonaihoz hasonlóan a sárgadinnye is szolgálhat konyhai alapanyagként, még ha nem is a főzelékes lábasban a helye. Ebből is készülhet hűs nyári gyümölcsleves, és sokan lekvárt főznek belőle: a túlérett, de még nem romlott gyümölcs olcsón beszerezhető, és ízletes lekvárral teli üvegek kerülhetnek a dunsztba.

Sokan ismerik a mondást, hogy amiből lekvárt lehet főzni, abból pálinkát is – ez a sárgadinnyére is igaz. A dinnyepálinkát visszafogott, simulékony aromával jellemzik.

A sárgadinnye karaktere, húsának állaga hasonló a papajáéhoz vagy a mangóéhoz, felhasználásakor a „trópusi” receptekhez is fordulhatunk ötletért. A kevésbé érett, kemény és semleges ízű dinnyéből délkelet-ázsiai ihletésű salátákat is készíthetünk.

Salamon Csaba

Hozzászólás a cikkhez