Menü Keresés

Boros előítéletek

A borral kapcsolatban néha kellemetlenebb dolgokról is kell beszélnünk. Az aktualitást most az adja, hogy még mindig tapasztalható némi félelem, talán kiábrándultság is, ha az alföldi borok kerülnek szóba. Pedig az elmúlt tíz-tizenöt évben komoly dolgok születtek a Duna Borrégió pincéiben. Csongrád kicsit talán lemaradt, de a Kunság és Hajós–Baja igencsak kivette részét a hazai izgalmasabb borkészítésből.

Kétségtelen, hogy ezek a területek nem olyanok, mint a korábban egyszerűen „hegyi bornak” nevezett nedűt adó borvidékeink java része. De érdemes lenne a lazább szerkezetű talajokon termett borokat is körbejárni, megnézni az előnyeiket, hátrányaikat, és pozitívan építkezni a lehetőségekből. Az alföldi borokkal szembeni előítéletek gyakran pont olyanoktól származnak, akik szinte soha nem kóstolták ezeket a tételeket. Az ismeretek hiányában pedig néha a mellébeszélés és az összekacsintás kerül előtérbe ahelyett, hogy reális képet próbálnánk adni a területek adottságairól. S hogy miből táplálkozik mindez? Nemritkán valóban kellemetlen tapasztalatokból, de sok mendemondából, és néha butaságból is.

Az itt termett borok java része nem hosszas érlelésre szánt tétel. Ám a mindennapjainkat igencsak széppé tudják tenni a kövidinkák, sárfehérek, jó arányú cserszegi fűszeresek, kadarkák. Sokan az igényesebb borisszák közül gyanakodva nézegetik az alföldi termelők palackjait, pedig ezeknek a fajtáknak is vannak értékeik, csak beszélni kellene róluk. Ahogy arról is, hogy miért nincs több kövidinka vagy kadarka a régióban.

Ha az efféle légies borok ismertebbek lennének, nagyon eséllyel válhatnának a mindennapjaink részévé, mint a sokszor megsüvegelt, hosszabb érlelést szerető borok – részben áruk, részben élettani hatásuk miatt. Lenne helyük az asztalon is, gyakorlatilag bárhol, ahol az erősebb savtartalom nem kívánkozik az étel mellé. A sok zöldséget, halat és lazább szerkezetű fehér húsokat használó mai konyha pontosan ezeket a könnyű, sokszor csak 10-11 százalék alkoholfok körüli borokat keresi. Egy magasabb savgyűjtő fajta borából meleg nyári napokon fröccsöt is szívesen készítünk.

Mihez is kínáljuk hát akkor ezeket a borokat?

Vagy kivételesen fordítsuk meg a kérdést: mihez ne adjuk őket? Semmiképp se válasszuk savas ételekhez, mert félő, hogy borunk savérzete szerénnyé válik, ami már az élvezhetőséget is megkérdőjelezheti. De kerüljük az édeskés fogásokat is, mert nem lesz kellően élénk az együttesük. Ne adjuk túl bonyolult, nagyon összetett vagy különleges fűszerezésű fogásokhoz se kísérőként, mert nem fognak tudni lépést tartani velük. Viszont sok-sok kedves, nem túl zsíros és alapvetően könnyed fogás mellé bátran kínáljuk ezeket a borokat.

Ha pirospaprika kerül a fazékba, egy szép hajósi vagy csongrádi kékfrankos, zweigelt vagy kadarka bizony ide kívánkozik. Ha halászlé, akkor Baja a soros. Ez a bájos barokk kisváros fejenként évi 60 kg fölött fogyaszt halat. A gyufatésztával készülő bajai halászlé a könnyű, savhangsúlyos vörösbort szereti. Ezek legjobbjai a környéken általában kadarkából készülnek. Számos hagyományosan alföldi ételt is készítenek errefelé, melyek jó része a pásztorok életéhez volt köthető.

Nemcsak a bogrács, de a belevaló is a tájhoz kötődött. Nem ritka errefelé a bárányból, birkából készült gulyás, pörkölt, és a házi száraztészták sokasága. A hagyma és a pirospaprika is állandó szereplői ezeknek az ételeknek, amelyek gyakorta elég zsírosak is. Itt pedig nincs sok egyéb lehetőség: gyümölcsös vörösbor, kadarka, kékfrankos, portugieser kell ide!

Helye van tehát ezeknek a boroknak az országos palettán, sőt. Igazán jó ár-érték arányú borból kevés van. Ha a régió adottságaihoz igazodva ki-ki képes kialakítani saját jól meghatározott fajtaválasztékát, borkínálatát, nem lehet kérdés, hogy lesz-e szélesebb körben szükség ezekre a tételekre. Ahhoz persze, hogy az előítéletek megszűnjenek, a termelőknek és a borkedvelőknek is lépniük kell: nyitni és elkezdeni bízni a másikban. Talán az idei évjárat – hiszen igencsak szép mennyiség termett szőlőből a régióban – segít majd ebben.

Hogyan kóstoljunk alföldi borokat?
Sok nemkívánatos műbort és egyebet lehetne kiváltani a jó minőségű, egyszerű, mindennapi fogyasztásra szánt alföldi borokkal. De itt is vannak kötelező kritériumok.

A legfontosabb a tisztaság. Korrekt pincemunka nélkül nem születhet élvezetes bor. Az illatok és ízek határozottsága, a kellemes karakter szintén kötelező. Csupán a hogyanban lehet némi eltérés más borvidékek boraihoz képest. Az ásványi anyagokban szegényebb – homok-, lösz-, agyagbemosódásos – talajok nem képesek olyan koncentrációban adni az ízeket, mint egy vulkáni vagy kristályos palára települt termőréteg.

Elvárás lehet az is, hogy ezek a borok próbáljanak őszinték maradni, vagyis vállalják, hogy az Alföldről származnak: senki ne a határozott savgerincet és az észvesztő komplexitást keresse bennük. Ám az egyensúly itt is fontos. Analitikai értékeket pufogtatva egyik borvidék borai sem ítélhetők meg korrekt módon: ha mondjuk egy fehérbort leszólunk azért, mert csak 10,5 százalék alkohol van benne, nézzük meg a savtartalmát is.

Ha ekkorka alkoholtartalomhoz visszafogott savtartalom társul, borunk lehet kifejezetten könnyed és kívánatos. A vörösboroknál is fontos, hogy a cserzőanyag (tannin) mennyisége lépést tud-e tartani a savakkal és az alkohollal.

A Duna–Tisza közének borvidékeit hívjuk összefoglalóan Duna Borrégiónak. A legnagyobb ezek közül – országosan is – a Kunság. Borait zömmel fehér fajták adják, kedvelt és igen népszerű errefelé az Irsai Olivér, a cserszegi fűszeres és a könnyű rozé borok is. Borai könnyedek, savakban és alkoholban sem erőteljesek, viszont kimondottan kellemes a fogyasztásuk. Valamikor komoly pezsgőkészítés folyt a környéken, a Zalagyöngye, a sárfehér, a dinkafélék kitűnő alapanyagot szolgáltattak ehhez.

Hajós és Baja környéke már kicsit más, a Duna közelében lévő borvidék talaja ugyanis inkább emlékeztet szekszárdi szomszédjára. Lösz, lösszel kevert homok ad a kunságinál több kedves, sokszor koncentrált vörösbort. Valaha a kadarka igen népszerű volt itt, az első világháború előtt rengeteg kadarkát szállítottak Hajós környékéről az európai piacokra. Ma a gazdák sajnos sokkal ritkábban nyúlnak ehhez a fajtához. Bora nem feltétlenül a sokak szerint divatos, vastag, tanninos karaktert hordozza. Könnyed, elegáns, fűszeres jegyei inkább az ínyencek ízlésének felelnek meg.

A régió harmadik területe Szeged környékéhez köthető, ez az ország legmelegebb csücske. Csongrád afféle jobb sorsra érdemes, még mindig Csipkerózsika-álmát alvó borvidék. Egyelőre elenyésző a palackozó pincészetek száma, így a csongrádi borélmény legtöbbször helyben kóstoláshoz, esetleg a Szegedi Borfesztiválhoz köthető. Amúgy itt sokkal inkább a vörösboroknak lenne szerepük, a magasabb hőmérséklet és rengeteg napsütés miatt. Itt garantáltan beérik a szőlő.

Mészáros Gabriella

Hozzászólás a cikkhez