Menü Keresés

Böjtre gyomorkeserű?

A korabeli böjti intelmek és tanácsok lajstromában még a legszigorúbb böjtölők számára is engedélyezett volt ezen időszakban a pálinkaivás. Vajon miért?

A hamvazószerdától húsvétvasárnapigtartó negyvennapos "abstinencia", a nagyböjt a húsvétot, vagyis a feltámadás ünnepét megelőző lelki előkészület időszaka, amit 1091-ben II. Orbán pápa iktatott törvénybe. Akik szigorúan veszik az egyházi előírást, azok ezekben a hetekben nem ehetnek húst vagy más zsíros ételt, nem fogyaszthatnak alkoholt, de tartózkodniuk kell minden testi és lelki élvezettől is.

A böjti étkezésekre, illetve azok tilalmára vonatkozó szigorú és könnyen érthető útmutatók mellett azonban meglepően sokféle magyarázat létezik az italok fogyasztásának rendjéről, amit a vallási vezetők sokszor ellentmondásos értelmezései sem tettek egyértelműbbé. (Ezek között is az egyik legkülönösebb és ma már megmosolyogtató V. Pius pápa nyilatkozata, aki 1569-ben a xocolatlt - vagyis a csokoládé italt - olyan kellemetlennek találta, hogy annak fogyasztását nem tekintette a böjt megszegésének.)

Az alkohol ivására vonatkozóan azonban nincsenek külön rendelkezések,  hacsak azt az előírást nem tekintjük mérvadónak, amely szerint mindenki attól tartóztassa meg magát, amit szeret. Ennél talán konkrétabb szabály a "Potum non frangit ieiunium", vagyis "az ital nem töri meg a böjtöt" elve. Ez alapján a böjti tilalom csupán az ételnek tekintett italokra vonatkozik, vagyis a tejre és a különféle - elsősorban állati eredetű - levesekre. Mások - például a khalkedóni ortodoxok - értelmezése szerint a bor mint élvezeti cikk tilalmas, de ez nem jelenti más alkoholok fogyasztásának korlátozását.  

Az általunk, mai emberek által "élvezeti cikknek" tekintett italok között azonban - a régmúlt krónikáiban - találunk még egy furcsa kivételt: a pálinkát. Vagyis a korabeli böjti intelmek és tanácsok lajstromában még a legszigorúbb böjtölők számára is engedélyezett volt ezen időszakban is a pálinkaivás. Vajon miért?

A pálinka néhány évszázada még nem olyan ital volt, amilyennek ma ismerjük, és nem is úgy fogyasztották, ahogyan ma. A pálinkafőzés tudományát a századok során kolostorok falai között, szerzetesek csiszolgatták tökéletesre. Ők voltak azok, akik először a saját kertjeikben termesztett gyógynövényekből és fűszerekből orvosi célokra különféle gyógyító készítményeket gyártottak. Ezek egy részét alkoholban kellett feloldaniuk. Így készülhettek az első párlatok és főzetek. Az ilyen italok - erősségüktől és az egyéb hozzávalóktól függően - már egyre jobban hasonlíthattak az általunk ismert pálinkákra, gyomorkeserűkre vagy likőrökre. Ezeket külső és belső gyógyításra használták; kezeltek vele fejfájást, étvágytalanságot, köszvényt, de némelyiket még fájdalomcsillapításra vagy a stressz ősének számító "rossz kedélyállapot" elűzésére is alkalmazták. Johannes Praevotius, a páduai egyetem tanára 1656-ban azt írta, hogy Károly Róbert felesége, Erzsébet királyné már a XIV. század első felében rozmaringos aqua vitae segítségével gyógyította köszvényét. Nem azzal kenegette, hanem azt itta.

A szeszes "gyógy-italok" böjt idején engedélyezett fogyasztása tehát feltehetően nem a hagyományos értelemben vett pálinkákra vonatkozott, sokkal inkább azokra a párlatokra, melyeket a kortársak orvosságnak tekintettek. Még akkor is, ha alkoholfoka magas volt.

Réthly Ákos

Hozzászólás a cikkhez