Menü Keresés

Küldetésünk

Három éve indult útjára a Magyar Konyha magazin, három éve járjuk az országot és keressük azokat a magyar termelőket, akik kézműves portékáikkal egyre több család számára teszik elérhetővé a hazai termékek fogyasztását.

Megismertünk több száz lelkes embert az ország minden szegletéből, akik számára a minőség áll az első helyen, az egészségünk, illetve környezetünk védelme a legfontosabb.

Egyre többekben merül fel az igény, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak az egészséges életmódra, védjék családjuk egészségét, figyeljenek arra, hogy honnan származik az étel vagy ital amit fogyasztanak, és nem utolsósorban támogassák a hazai termelőket.

Sokan keresik a személyes kapcsolatot a termelőkkel, piacokon, a sarki fűszeresnél. Megvan a saját tejesük, hentesük, tudják hol kapnak 1-es vagy 2-es jelzésű tojást, hol vásárolhatnak reggel szedett gyümölcsöt és hova kell menni, ha kapirgálós csirkét vagy természetes környezetben élő marha húsát szeretnék fogyasztani. Igény van a minőségi termékekre, hogy tudjuk, ki ültette és ki szedte azt a zöldséget, gyümölcsöt, amit megeszünk.

Ugyanakkor olvasóink sokszor panaszkodnak, hogy nem tudják, hol van a közelükben jó sajtos, csirkés, hol kaphatnak friss zöldséget, kevés cukorral készített lekvárt, szörpöt, hol van a közelükben termelői piac. Sokan, ha vidéken járnak, a látványosságok mellett szívesen meglátogatnának egy őstermelőt, gyermekeikkel megismertetnék a sajtkészítés fortélyait, megmutatnák, hogyan kell fejni a kecskét vagy hogyan készül a házi lekvár. Mindemellett ezeket a minőségi termékeket a mindennapok során is szeretnék megkapni, de idő vagy információ hiányában nem jutnak hozzá.

Azért hoztuk létre az Ízlelő honlapot, hogy összekössük a minőségi kínálatot a minőségi igényekkel. Emberek, kézműves termékek, piacok, Magyarország kincsei rejtőznek az oldalon. A térkép segítségével bárhol járunk, könnyen megtaláljuk a közelben élő és dolgozó őstermelőt, háztáji gazdaságot, ott az elérhetőség és garantáljuk, hogy a legtöbb helyen szívesen fogadják a vendéget. Ha pedig megpihennénk és egy kellemes vendéglőre vágynánk, átböngészhetjük az étteremlistát, amely szintén kipróbált címeket tartalmaz és ahol többnyire magyar termelők portékáit használják a konyhákon.

A népszerűsítő kampány alapjait képező weboldal a modern technika vívmányait felhasználva kívánja támogatni a hagyományos értékek alapján előállított termékek népszerűbbé tételét. A kampány arculatának megtervezésére egy tehetséges fiatal grafikust, Laki Esztert kértük fel, akinek a nevéhez már számos hazai márka teljes arculatának kidolgozása fűződik

Szükségünk van Rád is!

A munka nagyja azonban még hátra van. Az oldal már jelenleg is több mint 300 általunk is tesztelt adatlapot tartalmaz, azonban a hosszú távú célunk, hogy az ország legelrejtettebb zugaiban található, eddig kevésbé ismert termelők is felkerüljenek a térképre, amennyiben a közösség arra érdemesnek találja őket. Ehhez szükségünk van mindenki tapasztalatára, ajánlására, véleményére, hogy napról napra értékesebbé váljon az oldal mindenki számára. Támogassuk együtt a hazai termelőket, piacokat és  a hazai alapanyagokkal dolgozó éttermeket. Ez mindnyájunk közös érdeke. Kalandozzanak velünk Magyarországon, keressük együtt a legjobb ízeket és kérjük, amerre járnak, jól nézzenek körül, fedezzenek fel új termelőket meg helyeket és osszák meg velünk, és az ízlelő közösségével!

Hozzászólás a cikkhez