Menü Keresés

A tudás, a halhatatlanság, a bűnbeesés és a bűn szimbóluma: az alma

Az almát aligha kell bemutatni: a legnagyobb mennyiségben termelt gyümölcsünk, és a gyümölcsök közül almából fogyasztunk legtöbbet. Ez persze annak is köszönhető, hogy szinte egész évben rendelkezésünkre áll: az ősszel érő téli alma egészen a tavasz végéig fogyasztható, majd a könnyű nyári almákkal húzhatjuk ki a következő szezonig.

Az alma a mérsékelt övbe tartozó területeken világszerte elterjedt. Európában a vadalma őshonos, melynek termése ugyan apró és savanyú, de a régészeti leletek tanúsága szerint őskori elődeinknek azért táplálékul szolgált. A mai almafajták valószínűleg az úgynevezett paradicsomi alma leszármazottai, amely a Kaukázus, Afganisztán, illetve Turkesztán területén fordul elő.

A különböző tömegesen érő vadnövények gyűjtögetéséből élő aratónépek hosszú vándorlásaik során magukkal hozhatták a paradicsomi almát, amely aztán véletlenszerűen kereszteződhetett a vadalmával – egyes feltételezések szerint éppen Közép-Európában.

Az ókorban mindenesetre már ismerték, Varro és Plinius több almafajtát, a IX. századi Capitulare de villis című mű pedig édes és savanyú, téli és nyári fajtákat sorol fel. A XVI. századból hetven fajtáról szóló leírás maradt fenn. A magyarok is régóta ismerik ezt a gyümölcsöt. Az alma szó még a honfoglalás előtti időkből, valamelyik török nyelvből származik. Mai törökül elma, és bizony a kazahok régi fővárosa, Alma-Ata is a környező híres almatermő vidékről kapta a nevét.

Trianontól Szabolcsig

Az almáról mindenkinek Szabolcs, Szabolcsról pedig mindenkinek az alma jut eszébe. Pedig közös történetük nem olyan régi, mint gondolnánk: az egész a trianoni döntéssel és a gazdasági világválsággal kezdődött.

Az üzemi gyümölcstermesztés is csak a XIX. század végén kezdődött. A hagyományos, önellátó gazdálkodás során a kertekben mindenféle gyümölcsöt termeltek, alapvetően saját célra, és csak a felesleget hordták ki a piacra. A fajtákat sem katalógusokból nézték ki, hanem a környéken a legjobb ízű gyümölcsöt termő fákról kértek-szedtek oltóvesszőt. Ezeknél a helyi fajtáknál az alkalmazkodás, a betegségekkel szembeni ellenállás sem volt kérdéses, hiszen a környékről származtak.

Az 1870–90 közötti gabonaválság, az Amerikába kivándorolt munkaerő arra ösztönözte a földtulajdonosokat, hogy a nyomott árak miatt veszteséget termelő, munkaigényes gabonatermesztés helyett mással, például nagybani gyümölcstermesztéssel foglalkozzanak. Ezt a folyamatot erősítette az akkoriban kiépülő vasúthálózat, amely elérhetővé tette a gyümölcsök iránt érdeklődő észak- és nyugat-európai piacokat. Az üzemi gyümölcstermesztés kialakítását az állam is támogatta.

1891-ben bizonyos Molnár Istvánt nevezik ki országos gyümölcsészeti és fatenyésztési kormánybiztosnak, aki először is tervet készít: az országot körzetekre bontja, és meghatározza, hol milyen gyümölcsöket javasol telepíteni. Mivel az alma a hűvös, csapadékos klímát szereti, úgy dönt, hogy az országot és a világot ellátó almáskerteket Erdélyben, Kárpátalján és Felvidéken érdemes kialakítani…

Az első kísérleti telepet létre is hozzák 1904-ben a Hunyad vármegyei Tyejben, majd a trianoni döntéssel az egész erdélyi almatermesztés a határon kívülre kerül.

Trianon után a megmaradt országrészben termett gyümölcs nem volt elegendő a lakosság ellátására (ez a téli körtére és a szilvára is vonatkozott), ezért Erdélyből, Stájerországból és Olaszországból importált téli almával pótolták ki a termést. A gyümölcs iránt hirtelen megnövekedett kereslet és a fejét időközben újra felütő gabonaválság a földtulajdonosok figyelmét ismét a gyümölcstermesztés felé fordította: az 1920-as évek végén lázas gyümölcstelepítés kezdődött.

Kultúralma

Az európai kultúrában is számos „híres” almával találkozunk. Hogy ezek mennyire voltak almák, arról megoszlanak a vélemények, a korabeli nyelvekben ugyanis almának neveztek a bogyósokon kívül minden gyümölcsöt.

A görög mitológia szerint a Heszperidák kertjében termett az aranyalma, fáját Héra és Zeusz kapta nászajándékul Gaiától. Herkules egyik hőstette is az aranyalma megszerzése volt: ez inkább narancs vagy gránátalma lehetett, de az almát azon a vidéken is ismerték már az ókorban is. Erisz, a viszály istennője is aranyalmát gurított be az Olimposzra, elindítva ezzel a trójai háborút.

Ha a Biblia által említett tiltott gyümölcsre gondolunk, alma jut eszünkbe – pedig a Teremtés könyve nem nevezi meg pontosan. Ez a hagyomány a reneszánsz festőkre vezethető vissza, akik szívesen ábrázoltak görög mitológiai elemeket bibliai jelenetekben – így került a Heszperidák kertjének almája az édenkertbe, és lett az alma a tudás, a halhatatlanság, a bűnbeesés és a bűn szimbóluma.

Ezt erősítette, hogy latinul a gonosz (malum) és az alma (malus, de egy konkrét almára értve szintén malum) szavak hasonlóak. Az ókoriak az étkezést így jelezték: ab ovo usque ad mala, a tojástól az almáig.

Felvetődött a kérdés, milyen fajtát ültessenek? Az árugyümölcsösök kialakításakor az tűnt jó célnak, hogy országszerte három-négy, nagy tételben értékesíthető, szépen termő fajtát válasszanak ki. Mivel a csonka országban nem volt jelentős almatermesztési tapasztalat, nem volt egyszerű a döntés. Az akkori földművelésügyi minisztérium a kérdés megválaszolására pomológiai bizottságot állított fel, vezetőjéül a téma külföldet is megjárt legnagyobb szakértőjét, Mohácsy Mátyást nevezték ki.

A titokzatos Török Bálint

A fajták kiválasztásába bevonták a gazdákat is, ami után még bonyolultabb lett a helyzet, a gazdaszervezetek ugyanis a legnagyobb hévvel védelmezték és javasolták az általuk ismert és kedvelt fajtákat. Nagy nehezen sikerült 14 fajtára szűkíteni a listát, amire aztán egy befolyásos gazda javaslatára az utolsó pillanatban még egyet, a Török Bálintot is felírták.

Mint utólag kiderült, a javaslat oka nem volt más, mint hogy az illető Török Bálint leszármazottjának tartotta magát.

A körülmények ellenére a döntés nem bizonyult rossznak, a fajta ugyanis a német Roter Stettiner fajtának felel meg; nem tudni, ki és miért adta neki a Török Bálint nevet, mindenesetre a németek ismerték és szívesen vásárolták tőlünk, miután a saját termésük elfogyott.

A kiválasztott fajták között nem találunk olyat, amelynek neve a mostani választékból ismerősen csengene.

A leggyakoribb, általánosan elterjedt fajta az erdélyi származású batul volt, emellett jellemzően téli arany parment, londoni pepint, húsvéti rozmaringot ültettek szívesenés ekkoriban tűnt fel a legendás hírű amerikai jonatán is.

Az első nagyobb télialma-ültetvényt ott hozták létre, ahol Erdély más terményei, azaz a dió és a szilva is jól érezték magukat: a Tisza felső része mellett. Tuzséron és környékén, gróf Lónyay Pálné birtokain a telepítéseket már a századfordulón elkezdték, de az ültetvények kialakítása 1925–1930 között vett igazán lendületet. Ezután az uradalom mintegy 400-500 hektárnyi gyümölcsöst kezelt, Budapesten saját standon árusították terményeiket.

Téli almák a piacon

Néhány évtizede még a jonatán volt az uralkodó fajta, ma már csak elvétve találkozni vele. New York államból származik, bizonyos Jonathan Hasbrouck fedezte fel a magról kelt fa értékes gyümölcsét a XIX. század közepén. A jonatán alma közepes méretű, éretten a héja egyszínű piros, húsa sárgásfehér, kitűnő, fűszeres ízű.

A mai választékból az idared egyik szülője, az idaredet ugyanis 1942-ben hozták létre Moscow-ban (ezúttal az Egyesült Államokról van szó) az idahói egyetem munkatársai a jonatán és a Wagner keresztezésével. Téli eltartásra az idared jó választás, megfelelő körülmények között akár júniusig eláll.

Bár egyik szülője sárga, a jonagold mégis inkább piros színű. Mint neve is utal rá, a jonatán és a golden, azaz hivatalos nevén a golden delicius „házasságából” született 1953-ban New Yorkban. Gyümölcsei nagyok, vékony héjúak, aromásak, édes-savanykás ízűek.

Világszerte előszeretettel ültetik. Szintén piros, de az eddig felsorolt, jonatán típusú almáktól eltérő csoportba tartozik a starking. Ez is az Egyesült Államokból származik, 1921-ben fedezték fel New Jersey-ben. Alakja megnyúlt, kúpos, illata jellegzetes, húsa sárgás színű és édes.

Doktorok

Napi egy alma az orvost távol tartja – szokták mondani. Bár vitamintartalma nem kifejezetten sok, de nem is lebecsülendő, emellett ásványi anyagokat, antioxidáns polifenolokat tartalmaz. Az almában lévő pektin a vastagbélre is jótékony hatással van, és a koleszterinszint szabályozásában is segít. Különösen télen hasznos, ha az a napi egy bekerül az uzsonnás táskába – gyereknek, felnőttnek egyaránt.

A sárga almák közül a golden delicious a legismertebb. Mr. Anderson Mullins találta nyugat-virginiai farmján a magról kelt fát. Az érdekes, sárga színű gyümölcsöt beküldte a Stark testvérek faiskolájába, azzal a kérdéssel, vajon milyen fajta lehet. Starkék ezt nem tudták megmondani, viszont úgy érezték, végre megtalálták a régóta keresett, tökéletes sárga almát.

Kiküldtek egy embert a fához, s miután meggyőződtek róla, hogy azon termett a beküldött minta, ötezer dollárért meg is vásárolták a területet. A fát körbekerítették, a róla szaporított csemetéket pedig 1914-től kezdték el árulni a red delicious nevű fajtájuk párjaként. A helyiek nagyon büszkék rá, Nyugat-Virginia szenátusa az állam hivatalos gyümölcsévé nyilvánította 1955-ben. A golden alma nagyon édes, jellegzetes ízű, valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. Sokáig eltartható, de a legkisebb nyomásra, ütődésre megbarnul, ezért a szokásosnál is óvatosabban kell kezelni.

Bevásárlás télire

Ha van pincénk, érdemes ősszel megvásárolni és eltárolni az almát. Fagypont feletti néhány fokos hőmérséklet és magas páratartalom az ideális, de kicsit melegebb és szárazabb helyen is eláll néhány hónapig. Az októberi főszezonban a vásárokban, a főutak mellett sok almaárus jelenik meg. Ez ideális beszerzési forrás, de fontos, hogy az almát rakodásakor óvatosan kezeljék, különben az ütődésektől megbarnul és megromlik – a bevált termelőt vagy árust tehát érdemes megbecsülni. Az almát érdemes ládástól megvenni

Hasonlít hozzá, de sokkal nagyobb méretű a mutsu, amelyet a golden és az Indo alma keresztezésével hoztak létre Japán Mutsu tartományában. 1948-ban jelent meg a fajtaválasztékban. Ha viszont valaki a szappan, autóillatosító vagy rágógumi révén megismert „zöld alma” eredetijét szeretné megkóstolni, annak a Granny Smith fajta ajánlható. Nálunk nem túl régóta ismert, pedig régi fajta: az ausztrál Maria Ann Smith 1868-ban jelentette be a Sydney környéki birtokán nemesített fajtát. A Granny Smith héja élénkzöld, húsa kemény, ropogós, savanykás, nem édes.

Mint látható, a jelenleg elterjedt fajták egyike sem Európából származik. Talán emiatt van az, hogy nálunk nagyon kényesek, sok betegség és kártevő megtámadhatja őket, így termesztésük csak sok-sok permetezéssel lehetséges.

Már csak emiatt is jó lenne, ha nagyobb figyelem hárulna a régi, Kárpát-medencéhez szokott fajtákra, mint például a batul, a téli arany parmen, a téli fehér kálvil, a nemes sóvári, a londoni pepin és társaik. Ezek neve valószínűleg kevésbé ismerős az exportpiacokon, de termesztésük egyszerűbb, és a téli tárolás körülményeivel szemben sem annyira igényesek.


Salamon Csaba

Hozzászólás a cikkhez