Menü Keresés

A Tisza gesztenyéje

A Tisza-tó partján találkozhatunk olyan néhány centiméteres, többszarvú termésekkel, amelyek bármilyen helyzetben sodródtak is a partra, egyik tüskéjük mindenképpen felfelé áll - nem kellemes érzés, ha talpunk találkozik velük. Meglepő módon az alattomos kis dobócsillagok a Tisza-tó egyik leggyakoribb vízinövényének, a sulyomnak a termései.

A sulyom a lassú folyású vagy állóvizeket kedveli, a Tisza-tó mellett elsősorban holtágakban, elmocsarasodott tavakban gyakori. Kifejezetten szép növény: rombusz alakú, zöld levélrózsái sűrűn beterítik a vizet. Termései ősszel érnek, majd az iszapba merülve kelnek ki belőlük az újabb generációk. Ezek kezdetben az iszapba gyökerezve fejlődnek, később úszó telepekké válnak.  Nem tudni, hogy a növény vagy a fegyver volt-e előbb, mindenesetre sulyomnak nevezik a hasonló, tetraéder alakú, négyágú hegyes vasakat is, amelyeket az ókor óta előszeretettel használtak amolyan fapados aknamezőként: a mezőn sűrűn szétszórt sulymok felfelé álló hegyeikkel akadályozták az ellenség, főleg a lovak közlekedését. A sulyomfélék latin neve (Trapa) is erre a funkcióra utal: a calcitrapa "lábfogót" jelent.

A sulyom növény jelentősen különbözik a vassulyomtól abban, hogy nem csak kellemetlenséget okoz, termésének belseje a gesztenyéhez hasonlóan fogyasztható élelmiszer. A bronzkorból nagy mennyiségű sulyomhulladék került elő, a görögök és a rómaiak is gyűjtötték. Melius Juhász Péter 1578-ban megjelent Herbáriuma ír már róla. Népies elnevezései is beszédesek: az istennyila és a szamártövis mellett valahol vízi dió, vízi gesztenye vagy vad mandola volt a neve. De nevezték susának, vasmacskának is. A növényt már magától elhagyó, teljesen érett termés fogyasztásra kevéssé alkalmas, ezért a jóféle sulyom gyűjtése nem túl egyszerű: egy 2-3 méteres bot végére subadarabot kötöttek, s ezt húzogatták a vízben. A subára ragadt terméseket fakéssel kaparták le. A mocsaras, lápos vidékek környékén élelemforrásként akkora szerepet játszott, mint hegyvidékeken a gesztenye. Az Ormánság falvaiban az egész héten át gyűjtött terméseket szombaton megfőzték, vasárnap pedig piacra vitték. A sulymot nyersen, főzve és sütve is fogyasztották. Felhasználása is hasonló volt a gesztenyééhez: a főtt termésből liszttel, zsírral pogácsát sütöttek, de a száraz termésből liszt is készült.

Sulyommártás: A sulymot tisztítás után fél óráig főzzük, majd kettévágjuk, belsejét kikaparjuk, diódarálón ledaráljuk. Tejmártást készítünk: a vajat felforrósítjuk, a hozzátett liszttel habzásig keverjük, hozzáöntjük a forró tejet, majd simára keverjük és felforraljuk. A tűzről levéve még tejföllel, mustárral ízesítjük, hozzákeverjük a ledarált sulymot és összeforraljuk. Tálalás előtt ismét felforraljuk, a tűzről levéve tejszínnel finomítjuk.

A Tisza-tó sulyomtengereit elnézve furcsának tűnik, de a sulyom védett növény. Bár nálunk tényleg semmi nem fenyegeti, Nyugat-Európában veszélyeztetett fajnak számít, ezért ma már nálunk is csak engedéllyel gyűjthető.

Sulyomtúrákat a Szabics Kikötő és Szabadidőparton szerveznek Tiszafüred-Örvényben szeptember első két hétvégéjén. A túrákat Kiss Ferenc vezeti, aki rábeszélte nagymamáját, hogy idén főzzön sulyommártást és krémlevest. A pikáns sulyomszósz valamikor szerepelt a Tisza-tó-parti éttermekben, de mára sehol sem kínálják. Pedig az íze főve és sülve is érdekes, a gesztenyéhez, a dióhoz és a mogyoróhoz egyszerre hasonlít, volt, aki pogácsába reszelte, mások sóval, cukorral ízesítve ették. Akik nem szeretik, azok is elismerik, hogy még mindig jobb enni, mint meztelen talppal belelépni.

Salamon Csaba

 

Hozzászólás a cikkhez