Menü Keresés

Zsámbergerék családi gazdasága

A ceglédi kistérség gazdáinak termékeit ma már Budapesten is megvásárolhatjuk. A nyársapáti Zsámbergerék is családi gazdaságban gondolkodtak. Szilvia ceglédi jól kereső munkahelyét hagyta ott, hogy hobbijának, a zöldség- és gyümölcstermesztésnek, lekvárok készítésének szentelje az életét

"Szerelem volt az első látásra" - meséli. Talpalatnyi föld nincs szabadon hagyva. Rebarbara, közte mangold, cakkos levelű tölgysaláta, répa, kukorica, közé ültetve a tök, ahogy a régiek is tették. Fokhagyma, cékla, sóska és gyümölcsfák, mindent, ami itt, a homokos talajon megterem, azt ültettek is a közel hathektáros területen. Tíz éve vették meg a tanyát, hogy maguknak termeljenek zöldséget, gyümölcsöt. Eleinte csak a felesleget adták el a piacon, de aztán elhatározták, hogy a tanyából fognak megélni. Márton az értékesítésben és a piacokon segít, és ő gondozza a lovakat, amelyekért lányával együtt rajong. Most született egy kiscsikó, így azokkal is van teendő elég.

Azt gondolnánk, hogy az alföldi homokon csak kevés növény él meg, pedig a homokos talajnak előnye is van. Könnyen művelhető, a szamóca, krumpli, gyökérzöldség kifejezetten kedveli, csak mivel ez nem zsíros föld, tápanyagot igényel. Arra pedig ott vannak a lovak, a malactrágya, Bakosi Attiláéktól pedig folyamatosan érkezik a tehéntrágya. Műtrágyát nem használnak. Az Alföldön természetesen a víz a legfontosabb, enélkül ezen a homokon semmit nem lehet megtermelni, de szerencsére a kutakban van víz bőven.

A családban mindenki kiveszi a részét a munkából. A nagymama reggeltől estig görnyed a növények felett, az idén már háromszor gyomlálta ki a borsót. Nincs is szükség sok vegyszerre. Bár nem biogazdaságról van szó, amit lehet, azt odafigyeléssel oldanak meg. És aranyos történetek is tartoznak hozzá.

Egyik nap hiába szólongattam a legkisebb fiamat, sehol nem találtam. Végül észrevettem, hogy a kezében egy barackkal beguggolt a növények közé, és egy üvegbe krumplibogarakat szedett. Azt tudni kell, hogy a krumplibogár az ültetvények egyik legnagyobb ellensége. Marcika ötévesen az egyik leghasznosabb munkát végezte" - meséli Szilvia, hozzátéve, hogy a tanya persze csak egy darabig érdekes a gyerekeknek is.

A nagyok szívesebben segítenek a piacozásban, pláne, hogy nagylányuk a keresetéből saját lovat vett magának. El sem akarta hinni, hogy ennyi pénzt lehet keresni piacozással. A növények kiültetésénél betartják a vetésforgót. Már elkezdték szedni a szabadföldi borsót, ami épp addig tart ki, amíg vége a májusi fagyoknak, elmúlik Pongrác, Szervác, Bonifác. A borsónak magasa nitrogéntartalma, utána nagyon jó a paprika és a paradicsom. Szilvia egyik kedvence az ökörszív paradicsom, ami mag nélküli, abból készíti a bazsalikomos paradicsomszószt. A paradicsom és a paprika után ismét megtrágyázzák a földet, és jöhet a padlizsán. Közel ezer palántát ültetnek ki, azt egyenként megfészkelni, betrágyázni folyamatos munkát jelent. Tíz év alatt jól kitanulták a fortélyokat, bő terméssel jutalmazza őket a tanya.  És egészséggel. Mert Szilvia ismeri a zöldségek, gyümölcsök ásványianyag- és vitamintartalmát, minden jótékony hatását.

Ha az ember a portékájáról nem tud lehetőség szerint minél többet, akkor nem is érdemes termelni. A hitelességnek ez az alapja" - vallja.

Most például a zsenge cékla levelét ajánlja salátának vagy zöldturmixnak. A reteklevél nagyon jó vízhajtó, a vesekő ellen hatásos, és meg is lehet tölteni, mint a töltikét. Most tavasszal teli van vitaminnal. A lekvárok, zöldségkrémek is hasonló célból születtek.

Kedvencem a homoktövis, amely mínusz 20 °C-ig megőrzi a vitamintartalmát. Immunrendszer-erősítő, allergia ellen is hatásos. Szeptembertől a fagyokig szedjük, körömollóval egyenként lebogyózzuk az ágakat, ezután héjastól, magostól készítem a lekvárt, mert a gyümölcsökben, ugye, a héj alatt van a vitamin."

A galagonya szív- és érrendszeri problémák gyógyszerének az alapja, de lekvár formájában is orvosság. A kökény gyomor- és bélpanaszokra hatásos, segíti az emésztést. Lekvárt mindenből készítenek, a hagyományos ízeken kívül vannak fűszerrel, csokoládéval, tokaji aszúval ízesített desszertlekvárjaik is. A zöldségkészítmények mind 100 százalék zöldséget tartalmaznak, só- és tartósítószer-mentesek. A szörpök közül a menta köhögés ellen szolgál, nyáron pedig hűsít. Készül citromfűszörp, amelynek a gyógyfüvek közül a legmagasabb az antioxidáns-tartalma, és vannak hagyományos gyümölcsszörpök is.

Termelői piacok Budapesten : A ceglédi kistérség gazdáinak termékeit ma már Budapesten is megvásárolhatjuk. A Termelői.hu szervezésében a XII. kerületben kezdték el árulni saját termékeiket az alföldi gazdák. Jelenleg negyven tagja van a termelői közösségnek, a főbb termékcsoportok: zöldség, gyümölcs, füstölt húsáru, tej és tejtermékek, savanyúság, tojás, méz, pékáru, lekvárok. A főváros öt kerületében, 11 helyszínen vannak piacok, a hegyvidéki önkormányzat mellett, a János kórháznál és a Diana parkban, Óbudán a Kolosy téri csarnokban, a Római téren, a kaszásdűlői Pethe Ferenc téren, Kőbányán, Pestszentimrén a Sportkastély mögött, Soroksáron a Hősök terén és az újtelepi templom mellett.  Lassan tíz éve jött létre a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület, a SZÖVET, amely a Komjádi uszodánál lévő régi "MDF"-piacon az úgynevezett meggymentő akciójával szerzett nevet magának. Azóta is a Tisza menti kistermelők termékeit kínálják itt. Az ő nevükhöz kötődik a csütörtöki Wekerle-telepi piac, a Városmajorban a Csaba utcai nagytemplom előtti téren pedig hétfőn, szerdán és pénteken kaphatók a Tisza-parti termelők termékei.

Hetente többször járnak a piacra, a XII. kerületben három helyen árusítanak, de Óbudán, a Kaszásdűlői piacon és Pestszentimrén is megtalálhatók a termékeik. Érdemes személyesen is megtekinteni, honnan érkezik az "áru". Jönnek is iskolai csoportok, látogatók, akik még nem láttak rebarbarát, csillagtököt, akik kíváncsiak, honnan származik a válogatott szamóca, cseresznye, meggy. A tanya mindenki előtt nyitva áll.

Madary Orsolya

Hozzászólás a cikkhez