Menü Keresés
Megtekintés a térképen Térkép bezárása

A Nagy-tavaktól a Szent György-hegyig

Kanadában született magyar környezetben. Egyik legszebb emléke a szárított dohány illata. A kilencvenes évek elején szeretett bele a Szent György-hegy szívében fekvő romos Esterházy-présházba. Építésznek tanult, a saját tervei alapján keltette új életre a több mint 200 éves pincészetet. Gilvesy Róbertnél jártunk Hegymagason.

"Ott áll Szent György hegye. Néma méltósággal, fenséges nyugalommal. Ez is kúp. Ez is tűzhányó volt millió év előtt. Hatalmas vállain duzzadnak az izmok. Minden izomduzzadás óriási sziklagombolyag. Az egész hegy mégis kerek, valami csodálatos szerszámmal simára, gömbölyűre faragta az alkotás. Nem is hegy ez, hanem dombormű... Van-e még ily ragyogó foltja több a kerek világnak?"

Amikor Eötvös Károly 1900-ban Utazás a Balaton körül című remekében ezeket a pátoszba tunkolt, zaftos mondatokat leírta, már 120 éve állt (1780 környékén épült) az Esterházy-présház. A gróféknak volt érzékük a széphez, tudták, hova, hogyan kell felépíteni a présházat. A többi pincével szemben ez merőleges a hegyre. Talán azért is, hogy minél több ablakot lehessen rajta nyitni erre a páratlan tájra. Innen nézve Eötvös Károly rajongása nemhogy túlzásnak, hanem egyenesen józannak tűnik. Ez a panoráma egy mérnökből is költőt farag.

Így volt ezzel Gilvesy Róbert, aki eredetileg építészmérnöknek tanult. Nyár volt, tűzött a nap, egy barátja hozta fel a romos pincéhez, ő pedig többször is végigpásztázta szemével a 180 fokos balatoni látképet. A pincéből már csak a külső falak álltak, az egykori konyha füstös kéménye és alatta a harmincméteres téglaboltozatos pince. 1994-et írtak, amikor a romot megvette, és elhatározta, amint lesz rá lehetősége, új életre kelti.

Misztikus charme

Róbert a tájat azóta is mindennap szépnek látja. Akkor is, amikor a nehéz felhők mint óriás zeppelinek fennakadnak Szigliget tetején. Vagy amikor tiszta ködbe burkolózik, akkor is van valami misztikus charme-ja. Állítólag a Szent György-hegyen található a legtöbb kápolna. Nem lehet véletlen. 

Gilvesy Kanadában született és nőtt fel. Nagyszülei a 30-as években a gazdasági válság elől menekültek az amerikai kontinensre. A Nagy-tavak környékén dohánytermesztésbe fogtak, a II. világháború kitörése pedig fellendítette az üzletet. Róbert a dohányfarmon nőtt fel, a legszebb emlékei közé tartozik, mikor a szárítók ajtaját szélesre tarva megfürdött a szárított dohánylevelek illatában. Mostani életében ezek a földközeli élmények köszönnek vissza. Magyarországon két évig dolgozott építészként, illetve kvalításait a birtok renoválásakor kamatoztatta. Majd tíz évig üzemeltetett egy vállalkozást, amely cégek dokumentumainak megőrzésére fókuszált. Ma már csak a bornak él.

A bor iránti rajongást a családból hozta. Édesapja Kanadában maga is kísérletezett borkészítéssel, de sosem sikerült valami igazán ihatót elővarázsolnia a vásárolt szőlőből. Nagy bölcsen felhagyott a próbálkozásokkal, és inkább profi palackok gyűjtésébe kezdett. Mikor Róbert 20 éves lett, apja egy Château Margaux-val lepte meg. Az évjáratra sajnos nem emlékszik, de arra igen, hogy akkor egy életre bevésődött, milyen nemes művészet a borkészítés. Amikor a Szent György-hegyen körbenézett, érezte, hogy nemcsak a gyökereihez talált vissza, de arra is ráébredt, mekkora kincs a hegy a maga bazaltjával, mikroklímájával, hogy itt nemzetközi viszonylatban is versenyképes borokat lehet majd készíteni.

Ékszerdoboz a hegyen

Egy szintén építész barátjával, Sajtos Gáborral leheltek új életet az Esterházy-romokba. Mivel műemlék épületről van szó, nem volt egyszerű a procedúra. 2009-ben kezdték felújítani, 2012-ben már megvolt az első szüret. Az épület tényleg újáaszületett. Gilvesy számára fontos az anyag, sok bazaltot használt, ami szervesen épül a tájba, van textúrája, kisugárzása, hangulata. A Gilvesy Pincészet remek példája annak, hogyan kell a hagyományt a jelennel összeházasítani. A pincészet a Szent György-hegy kis ékszerdoboza lett. Tulajdonosa azt reméli, hogy újabb száz évekkel hosszabbította meg az épület életét.

Bohém légyott

Gilvesy nemcsak a pincészetet adta vissza a tájnak és az embereknek, a vidék életét is igyekszik felpezsdíteni. Már kétszer rendezte meg az egyik boruk után Bohém légyott névre keresztelt gasztronómiai minifesztivált. Bor, street food, jazz. Minden érzékszervet megmozgat. Az első Bohém légyott bulira Esterházy Marcellt is meghívták, annak az Esterházynak a leszármazottját, aki az eredeti pincét építette. Az értékek megőrzése és újraértelmezése mellett Gilvesy társadalmi felelősségvállalásként éli meg, hogy ezzel a gesztussal visszaadjon valamit a tájnak, az itt élő embereknek. Szeret csapatban gondolkodni, dolgozni. Tud bánni az emberekkel. Munkahelyet teremt néhány ember számára, és mindezzel élhetőbbé teszi a vidéket.

A kis csapat frontembere Ruppert Márton borász, akivel a tulajdonos közösen alakítja ki a Gilvesy-borok stílusát. Ő maga nem nevezi magát borásznak, bár a szakmát 2007 óta elég módszeresen sajátítja el. Két éven keresztül járt ki Ausztriába Rudi Krizanhoz, akinek a nevét itthon is jól ismerik. Folyamatosan figyeli és teszteli a fogyasztók visszajelzéseit, mert vallja, hogy valamilyen szinten ki kell szolgálni a közízlést, az ember nem csak magának készíti a borokat. Csapatával minden évben elmegy bortúrára, kóstolnak, tanulnak. Valamennyi kóstolási tapasztalatot beépít a saját ízlésvilágába. A csapat oszlopos tagja Tóth Imre, mondhatnánk, a birtok szőlésze.

Csak természetesen

Gilvesyék számára nem kérdés a természetesség. Hamarosan hivatalos papírjuk is lesz arról, hogy biogazdálkodást folytatnak, de persze nem a bizonyítvány a lényeg. Hanem az, hogy kizárólag olyan szereket használnak a szőlőművelésben, ami egészséges a táj és a szőlő számára. Azt tapasztalták, hogy a bioművelés nem sokkal rizikósabb, mint a hagyományos. Inkább vesszen el valamennyi a termésből, mint hogy felszívódó szerekkel beavatkozzanak. Az esős, szőlőrohasztó 2014-ben a rajnai rizling kétharmadát annak rendje-módja szerint el is veszítették. És akkor még egész jól jártak, hiszen vannak pincészetek, amelyek egyetlen liter bort sem préseltek abban az évben. Amúgy Németországban, a skandináv országokban és Amerikában is egyre nagyobb jelentősége van annak, ha a bor bio vagy biodinamikus. Márpedig Róbert szeretné, ha a minőségi magyar borokat végre megismerné a nagyvilág. Ha ebben a biominősítés segít, az ugye nem hátrány.

A bor legyen technológiailag tiszta, elegáns és jól iható. Ez aranyszabály. Tartályos boraiknál fajélesztőt használnak, de a hordós boraik spontán erjesztésűek. Kísérleteznek azzal, hogy milyen fajélesztőt érdemes bevetni. Nem akarják, hogy a fajélesztő felülírja a helyi ásványos ízvilágot. Uniformizált borokat bárhol lehet készíteni, ahhoz nem kell a Szent György-hegyen borászkodni. Egyszer szeretnének eljutni arra a szintre, hogy minél többször tudjanak helyi, szelektált élesztőkkel dolgozni. Ha minden mást megtettek, akkor elindulhatnak ezen az úton is.

K.J.

Hozzászólás a cikkhez