Menü Keresés

A menta

A menta felejthetetlen illatú növény. Kétezer éves kultúrtörténete során az ember sok fajtáját felhasználja, egy részét termeszti is; a kora középkori kolostorkertekben is a jeles, termesztett növények között szerepel. A mentát leginkább szószokhoz, mártásokhoz, likőrökhöz, édes ételek díszítésénél használjuk.

A menta felejthetetlen illatú növény – hisz „Magját valaki Krőzus / kezével szórta szét: / menta-kert a patak-part, / menta-mező a rét” – ezt írja Áprily Lajos a mentáról írt versében.

„Az házi ménta egyik az Hedyosmus görögül, azaz gyönyörűséges illatú” – kezdi Horhi Melius Péter is a menta illatának leírásával az 1578-ban Kolozsvárt kiadott Herbáriuma mentáról írt szócikkét. Maga a nemzetségnév
is görög; Mintha, Minthé nimfa nevéből eredeztethető – a görög hitrege szerint Mintha, Cocytus leánya e növénynyé változott át. „Ez egyik a Boldogasszony méntája, a másik a fodorménta, harmadik az veres ménta, fekete és vizi ménta, a fodorménta jobb mindeniknél” – mutatja be Melius Péter növényeit, s ebből is látszik, hogy a legelső magyar szakmunka is többféle mentát különböztet meg.

Lippay Posoni kertjében (1664) a jószagú konyhára vagy asztalra való füvek közt is leginkább a fodorméntát említi; bár gyógyhasznai mellé itt azt is hozzáteszi, hogy a „Fodor méntának nincs igen keleti az étekbe: hanem valamit tehetnek az sásába; az gyönge levelibül az misculantiában”. Csapó József debreceni medicinae doctor 1775-ös Új füves és virágos magyar kertjében már hétféle mentát is megkülönböztet. A rendszertanilag bonyolult, formagazdag és legalább 50 fajt számláló menta kiváló gyógyés fűszernövény, amely az egyik legjelentősebb illóolajat is adja.

Kétezer éves kultúrtörténete során az ember sok fajtáját felhasználja, egy részét termeszti is; a kora középkori kolostorkertekben is a jeles, termesztett növények között szerepel. Az ókori kínaiak, görögök és rómaiak mellett a régi zsidóknak is kedvelt fűszerük volt; gyógyszerül is használták. Szinte szakrális növényként tisztelve a kapor és a kömény mellett a tizedfizetés kötelezettségét a törvény nem is terjesztette ki rá – ám a farizeusok követelték, mire méltán vetette szemükre az Úr, hogy „Jaj néktek képmutató Írástudók és Farizeusok mert megdézmáljátok a méntát, a kaprot, a köményt: és elhagyjátok mi a törvényben fő dolog volna, az ítéletet, az irgalmasságot és a tökéletességet”.
(Mát. 23:23)

Mentha piperita

Legismertebb fajtája a borsos menta (Mentha piperita), amely tulajdonképpen két különböző, vadon termő vízparti menta, a Mentha aquatica L. és a Mentha spicata Huds. keresztezéséből kitenyésztett hibrid növényfaj. Az egész glóbuszon termesztik – a konyhán a menta a középkortól a sűrűn használt európai zöld fűszerek közt szerepel, régi szakácskönyveink tanúsága szerint, a babérlevél, tárkony, a zsálya, kapor, kakukkfű és a babérlevél társaságában. Néha itt-ott elvadulva is megtalálható.

A borsmenta jelzője, a piperita a piper (=bors) szóból származik. Évelő, 30-60 cm. Száraz, kopasz vagy kissé érdes. Levelei nyelesek, kihegyezettek, alapjuk lekerekített, szélük egyenetlenül és élesen fűrészes. Virágai alsó részükben szaggatott, felül leveletlen füzérekben fejlődnek, virágzik júliustól szeptemberig. Murvái lándzsásak. A csésze csöve árkolt. A párta halványpiros. Levele és a növény föld feletti része gyűjtendő: leveleiből a Mentha piperitae folium, utóbbiból a Mentha piperitae herba készül – jellemző szagú, fűszeres, csípős, majd hűsítő ízű. Ebből készítik a hűsítő, kellemes mentaolajat, melyet cukorkába, fogporba, szájvízbe tesznek. Magról nem szaporítható – csak dugványozással és tőosztással. Dugványozását április közepén kezdjük, évente kétszer-háromszor aratjuk, ha a szára már 1-2 arasznyi magas. A borsosmenta levelét a nép körében már régóta gyomorbántalmaknál, étvágytalanságnál stb. használják; hatását általában a mentoltartalmával magyarázzák; egy időben a kínai és orosz tea pótlására, reggeli és esti tea készítésére is alkalmazták.

Ha levelét kezeddel
összemorzsolgatod,
Párizs parfőmje helyett
ez lesz az illatod.
S éjjel, ha még nem alszol,
s felém nyújtod kezed,
álmomban menta-réten
vándorolok veled."

A fodormenta (Mentha crispa) szintén két vadon termő menta, a Mentha spicata és Mentha aquatica változata; a népnyelv banya, banyamenta, kucserácska, vénasszonymenta néven ismeri. Évelő, 50-60 cm magas, nagyobb tojás alakú, szélén fodros alakú és hasogatva fűrészes levelei vannak. Virágzik júniustól augusztusig; gyűjtendő a levele és föld fölötti része. Előbbi Menthae crispae folium, utóbbi Menthae crispe herba néven kerül a drogkereskedelembe. Évente kétszerháromszor aratjuk. Olaját a kozmetikában, az élelmiszeriparban különösen a rágógumi illatosítására használják. Jellemző szagú fűszeres ugyan, de ellentétben a borsosmentával, nem hűsítő ízű.

A „fodorménta igen-igen szárasztó, melegítő, jobb a többinél” – írja már Melius Péter is; vize ecettel főzve „vérhányást, vérokádást megállat, galisztát az gyomorban megöli”. Levele borban főzve „meggyógyítja a gyomrot, emésztetlenséget meggyógyít. Amely gyomor nem főzheti meg, amit eszik, csoklást, okádást megállat, sárt kihányat. Ha penig lictariumot csinálsz a fodormétából, az észed, mindezeknél jobb. A szaga elmét erősíti, szédelgés ellen jó. Akit megkötnek, felserkenti Kati mellét”.

Péchy Lukács erkölcsbotanikai könyvében (Az keresztyen szvzeknec tisztesseges koszoroia, 1591) is szerepel egy mentafaj, a Mentha Pulegium, a putnokfű – melyhez a hozzáfűzött középkori erkölcs: „az igaz hitnek niluan ualo vallasa”. Péchy leírásában „ez fünec igen beü, es erős illattya vagyon es azert valamennire vgyan kesserü, es chipös szaga vagyon… ez virag, midőn ember feien hordozza, akar minemű férget ki kerget, es ha vizben meg fözic, minden viszketeket az börnec, ha vele mossac, megy enyhiti.”

De megemlékezhetünk még a menta egy különleges hatásáról is: Nadányi János, aki az enyedi kollégiumban a logika és a héber nyelv professzora volt, a Bornemisza Anna fejedelemasszonynak ajánlott 1669-es Kerti dolgoknak a leírása című fordításkötetében azt is említi róla, hogy Antonio Mizald eredeti művéből vett adatai szerint a menta bizonyos fokig káros és bizonyos helyzetekben tiltani is kell a fogyasztását.

A „hadi üdőkben a’ménthát sem enni, sem vetni nem kell: mivel a’kik ebben sokat esznek a’ szerelemnek adgyák magukat, melly mind testeket, erejeket elrontya, s’ elméjeket meggyengíti. Igazán írta azért Dioszkoridész, hogy „a’ méntha a’ Vénus szerelmét felindíttya; mely dolog indította a’ régieket, hogy hadi üdőkben a’ vitézektül eltiltották”.

De mint csodás gyógynövény, a menta sokféle nyavalya doktora – a konyha leginkább szószokhoz, mártásokhoz, likőrökhöz, édes ételek díszítésénél használja. S ha felidézzük összetéveszthetetlen illatát, ne feledkezzünk a költő Áprily poétikus képiről sem – a menta tovaröpítő, jó szagú álmokat ígér.

Ambrus Lajos

Hozzászólás a cikkhez