Menü Keresés

10 kicsi cukrászda

„Az élet bizonytalan. Kezdd a desszerttel!” Sokan osztják Ernestine Ulmer írónő bölcsességét. Csakhogy jó desszerthez jutni nem is olyan könnyű, mint ahogy gondolnánk. Pedig Pest-Budán egymást érik a régi és újsütetű cukrászdák, kávézók, süteménymanufaktúrák.

A jó desszert különleges: kivételes pillanatok hitelesítője, nem hazug önámítás, nem hamis vigasz. Lényegéhez tartozik a frissesség, a valódiság – a desszertnél nincs helye a szemfényvesztő ígéreteknek, silány valóságpótlékoknak. A desszert jutalom. Hab az élet – olykor keserédes – tortáján.

Budapest legjobb kis cukrászdáinak nyomába eredtünk – nem volt könnyű dolgunk, hiszen naponta nyílnak és zárnak be kisebb-nagyobb helyek. Tesztelésünkből kihagytuk az egyes termékekre specializálódó üzleteket: fagylaltozókat, macaronosokat, réteseseket, fánkosokat és a pékségeket is. Ezúttal nem a biztosra mentünk, kerültük a nagy neveket, inkább titkos kis helyekre vadásztunk, melyek meglepetéssel szolgálhatnak. Meglepetésben volt is részünk bőven: sok reményünkben csalatkoztunk. Senki se induljon például süteményezni az interneten keringő toplisták alapján, mert kiderülhet: marketinges cukormáz szépíti meg a valóságot. Máskor pedig azt találtuk, hogy ha a sütemények finomak is, a hely nem éppen hívogató. Lehet-e rendes desszertet készíteni rendetlen körülmények között?

Ahol ráakadtunk, megkóstoltuk a hagyományos süteményeket a krémestől a dobos- és a Sacher-tortán át az Esterházy-szeletig, mert szerintünk ezek sokat elárulnak a felhasznált alapanyagokról és a cukrásztechnikáról. A kreatív cukrászati termékek, süteménycsodák olykor szemfényvesztő ügyességgel leplezik a csalásokat. Szerencsére a vajkrémet a jó cukrászdákban már felváltja a tejszín- vagy mascarponealapú krém, terjednek a liszt nélküli csokitorták, divatosak a mousse-alapú sütemények és a francia cukrászat nagy klasszikusai, például az Opera szelet.

Tízes összeállításunk természetesen nem szentírás, csupán egy bekezdés a legújabb kori magyar cukrászat éppen íródó történetéből. Könnyen lehet, hogy olvasóink észrevételei nyomán kiegészül, és kis idő múltán már szerkeszthetjük is a javított-bővített kiadást.

 

I. KERÜLET | Asztalka

Döbrentei utca 15.
Nyitva: K–Cs 15–19-ig, P–V 11–19-ig

Ahogy megérkezik a tavasz, asztalkák és fotelek költöznek a vízivárosi templom szomszédságába. Berke Márta és Kocsis Regina cukrászdája két év óta várja meglepetésekkel a kézműves torták, sütemények kedvelőit. A cukrászpultba mindig hat torta van kitéve: ahogy elfogy az egyik, jön egy új. Húszféle íz váltakozik, de vannak már kedvencek, mint az almabortorta, a német Himmelreich szelet, a liszt nélküli málnás csokitorta, a friss gyümölccsel készült finomságok. Áprilistól antik bútorok, lámpák és egy csillár díszíti a kis teret, és tortaszeletek helyett egyszemélyes kis tortácskákat is rendelhetünk. Továbbra is sláger a fehércsokis-málnás tarte, a toszkán csokitorta, tavaszi újdonság a pisztáciás-rózsás szelet és az epermousse-torta. A megújult külső és belső enteriőrhöz a Tabán adja a hátteret.

 

II. KERÜLET | Édesem!

Kisrókus–Százados u. sarok
Nyitva: Sze–P 9–18-ig, Szo–V 10–18-ig

Márk Szonja, az Édesem! gasztroblog tulajdonosa a virtuális valóságból kilépve kézzelfogható közelségbe hozta házias süteményeit, melyek mostantól megkóstolhatók a Millenáris hátsó bejáratánál, a Kisrókus utcában megnyitott Édesem! cukrászdában. Márk Szonja pici üzletével – melynek falait a Dobos-szakácskönyv lapjai borítják – sok nő álmát váltotta valóra, hiszen hányan ábrándoznak ilyen falatnyi, „ma megálmodom, holnap megsütöm” típusú üzletecskéről, mint az Édesem! Házias, rusztikus sütemények, az otthon ízei – nem nagy varázslat? Dehogynem. Álmodozó asszonyok vigasztalására: elférne még egy-két ilyen tisztességes kézműves manufaktúra a városban. (Igaz, kevesen mondhatják el magukról, hogy „inaséveiket” a Four Seasonsben, a Pastramiban és a Klassz!-ban töltötték.)

 

III. KERÜLET | Zazzi

Bécsi út 57–61.
Nyitva: K–V 10–18-ig

Egy nyugdíjas fül-orr-gégész (Erdős Melinda) és egy Sorbonne-t végzett bölcsész (Varga Margit) 2005-ben Solymáron nyitotta meg franciás desszertéttermét, ahova Budapestről is szívesen kijártak. Sokak örömére 2013-ban Óbudára költöztek, kőhajításnyira Puskás Öcsi szobrától. A sütemény- és zenerajongó tulajdonosok 2013-ban alkották meg a Budapesti Fesztiválzenekar 30. születésnapi tortáját, azóta a BFZ 30 kínálatuk része. Azt ajánlják, hogy egyszemélyes tortáikat függőlegesen szeljük, így kapjuk meg ugyanis a teljes keresztmetszetét az olykor hat-hét rétegből összeállított ízkompozícióknak. Akad náluk citrusos piskótán yuzu-tahiti vaníliakrém, ganache-ba csempészett calamansi-gyümölcs és málna-rózsa-licsi-kombó – habkönnyű, édes álmok, izgalmas és harmonikus ízpárosítások.

 

V. KERÜLET | Cake Shop

József Attila u. 12.
Nyitva: H–P 8–20-ig, Szo 10–20-ig, V 10–18-ig

Divatos hely a habcsókokkal telerakott Cake Shop, ezért is vártunk tőle sokat – talán túlságosan is. Valami rendkívülire számítottunk, pedig a Cake Shop „csak” egy rendes cukrászda – igaz, jócskán belefér a top tízbe. A mákos-maracujás szelet mákját például keserűnek találtuk, a csokitortát pedig jellegtelennek – a kekszek viszont (fahéjas, mákos, csokis, gesztenyés) nagyon rendben voltak. Kicsit nehéz eligazodni az árak között, vannak prémium és gourmet sütemények, ám a jellegzetességek nem ugranak ki eléggé. Kaphatók viszont különböző magtejjel készülő turmixok is.

 

VI. KERÜLET | Desszert.Neked

Paulay Ede u. 17.
Nyitva: H–P 11–21-ig, Szo–V 10–21-ig

Novemberben tágas látványcukrászdába költözött a Desszert.Neked. A belvárosi látványműhely vezetője Korponai Péter, a francia cukrászat egyik legismertebb magyar képviselője, aki folyamatosan játszik az ízekkel, formákkal, színekkel, textúrákkal. Minden egyes desszert és torta megalkotásánál a tökéletesre törekszik, ezért ki sem mozdul a műhelyből. Ez látszik és ízlelhető is a süteményein. A passiógyümölcs-mousse étcsokoládé ganache-sal volt a kedvencünk, de egy egyszerű islert is érdemes megkóstolni. A Rákóczi-túrós tarte-formában készül, de izgalmas íz a tonkababos és a mandulakrémes szilvatarte is. A cukrászda belseje minimalista stílust képvisel, rideg színek, üres falak. Ezek a sütemények izgalmasabb környezetet érdemelnének.

 

VI. KERÜLET | La Delizia

Jókai u. 13.
Nyitva: H–Szo 10–20-ig

Budapest XIII., Pozsonyi út 7.
Nyitva: H–V 10–20-ig

A Jókai utcában, a Nyugati tér és a Jókai tér között nagy meglepetés éri azt, aki belép a La Delizia üzletébe. Kekszmanufaktúraként hirdetik magukat, de a kínálat ennél jóval gazdagabb. A málnás sajttorta, a karamellkrémes almatorta, a belga csokiból készült puha csokitorta mindenki ízlését eltalálta. Legkevésbé a répatortát szerettük, a lepények semleges tésztája is csalódás volt, viszont az üstben főzött szilvalekvár kiváló. Egyes süteményeket laktóz- és gluténmentes, valamint nyírfacukros változatban is elkészítenek. A pohárkrémek közül a csokis-vaníliás-brandys a nyerő. Érdemes felárért dobozban kérni a süteményeket, mert egyébként kínai éttermekre emlékeztető műanyag dobozba csomagolják. A kekszeket pedig kis fémdobozokba, melyeken helyes feliratok díszelegnek: Édes álmok, boldog születésnapot. Új boltjuk a Pozsonyi utcában nyílt meg.


XII. KERÜLET | La Praline

Apor Vilmos tér 11.
Nyitva: H–P 11–21-ig, Szo–V 10-21-ig

Budapest II., Máriaremetei út 205–207.
Nyitva: H–P 7–17-ig, Szo 8–12-ig

Budapest V., Károly körút 3.
Nyitva: H– P 11–22-ig, Szo–V 11–23-ig

A XII. kerület szívében álló Hegyvidék Bevásárlóközponttal egyidős az aprócska, dél-provence-i hangulatú La Praline cukrászda, melynek az Alleeben is van egy standja. Francia klasszikusok nagymestere: tarte-ok, mousse-ok, mille-feuille, croissant, macaron. Rusztikus, mégis könnyű sütemények, sok gyümölcsös íz. Francia cukrásszal nyitottak, de Stephane Gerphagon – akinek macaronját a legjobbnak kiáltották ki az első magyarországi macaronnapon – már nincs ott. Hiánya érezhető – a macaron (és általában a többi sütemény) tésztája már kevésbé szaftos, de még így is van helye a top tízben. A Hűvösvölgyi úti üzlet hasonló kínálattal várja a vendégeket, és a sütemények kaphatók a Filmmúzeum szomszédságában nyílt fagyizóban is.

 

XII. KERÜLET | Major Cukrászda

Maros u. 14.
Nyitva: H–P 9–18-ig, Szo 10–16-ig

A városmajori kis cukrászda tölti fel többek között a megújult Zeneakadémia kávézójának pultjait. Nagyné Haán Bernadett és Kiss Károlyné Zsuzsa 2008 óta létező kis cukrászdája a házias ízekben erős: 2013-ban az ő habkönnyű milotai diótortájuk lett az ország tortája. Bár nem szerepel állandó kínálatukban, de a 2014-es ország tortáját – somlói revolúció – talán a legjobban készítik, igaz, csak rendelésre. Svéd mandulatortájuk megtévesztésig hasonlít az IKEA-éra, Esterházyt csak lisztmentes változatban tartanak, tésztája csupa dió. Több gluténmentes, illetve paleo sütemény is található a kínálatukban, a zabkorpás-tönkölybúzás tortájuk elképesztően finom – a dobostorta viszont nem tartozik az erősségeik közé, és a mousse-aik sem túl rafináltak.

 

XIII. KERÜLET | Édesmindegy desszertbár

Pozsonyi út 16.
Nyitva: H–V 9–21-ig

Az egykori vegetáriánus étterem helyén nyílt Édesmindegy desszertbár külsőre nem sokat változott. Kicsit olyan, mintha a Harry Potter-sorozat Abszol útjának egyik elvarázsolt boltja lenne: a hozzánk hasonló, varázstalan emberek csak a három tál megkezdett és némiképp szétforgácsolt morzsasütit látják a pultban. Első pillantásra jellegtelen hely, ám nem jár rosszul, aki ahelyett, hogy az első benyomás hatására kifordulna, helyet foglal, és kéri a desszertlapot, mert a konyha függönye mögül varázslatos finomságok kerülnek elő – érthetetlen, hogy ezeket miért rejtegetik! Rózsa-licsi-málna sajttortát kóstoltunk, francia csokoládétortát sós karamellás öntettel és gesztenyés trüffelt – mind nagyon rendben volt. Ám a csokis tarte az, ami valóban felejthetetlen. (Portugál süteményük, a pastéis de nata viszont bennfentesek szerint nem tökéletes.)

 

XIII. KERÜLET | La Mimosa

Radnóti Miklós utca 43.
Nyitva: H–V 11–21-ig

Lipótváros gasztronegyedének szélén, a Duna-parthoz közel kicsit csicsás, de ízléses cukrászda a La Mimosa. A kis helyiségben nagy a választék. Sokak kedvence, a Gyöngy szelet olyan, mint egy krémes, fűszerezett almával és tejszínes vaníliarémmel. Az országtorták közül a somlói galuska különösen jól sikerült, a málnás, epres mousse-torták frissek, a csokitorták jó minőségű alapanyagból készülnek. A La Mimosa kutyabarát cukrászda, ami egy kicsit elvette a kedvünk: kedvenceinknek nem biztos, hogy egy cukrászdában a helyük.

 

M.O. - L.D.

Hozzászólás a cikkhez